Hétfő éjjel rendezték meg az egyetemi futballbajnokság döntőjét, ahol a favoritnak számító Ohio State 34-23 arányban legyőzte a Notre Dame együttesét.
Az esélytelenebbként számon tartott Fighting Irish tökéletesen kezdte a meccset egy közel 10 perces TD drive-val, azonban a liga legtehetségesebb (és legdrágább) kerete utána átvette az irányítást. Az első félidőben konkrétan három támadásból három touchdownt csinált az Ohio State, az irányító Will Howard pedig nem tudott hibázni: 14/15, 170 yard, 2 TD volt a mérlege a nagyszünetben.
Végül összesen az első 5 támadásából pontot szerzett a Buckeyes, miközben a nyitódrive után a Notre Dame teljesen megállt, így a harmadik negyed közepén 31-7 volt az állás. Dicséret illeti a Notre Dame-et, hogy itt még nem adták fel és egész szépen vissza is kapaszkodtak, ugyanis 4 perccel a vége előtt már csak 8 pont volt a különbség. Ráadásul 16 pont hátrányban kihagytak egy közeli mezőnygólt (ami megkérdőjelezhető döntés volt a 9 yardosról, hiszen ezzel ugyanúgy két labdabirtoklás maradt volna a különbség).
Az Ohio State azonban nem hagyta annyiban a comebacket, harmadik és 11-re megcsinált egy nagy játékot az elsőéves fenomén Jeremiah Smith főszereplésével és egy mezőnygóllal lezárta a mérkőzést, ezzel az egyetem kilencedik bajnoki címét biztosította be.
Íme a találkozó 20 perces összefoglalója:

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Cseh Tibor on Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
Nem tudom, ki volt a meccsen a szakkommentátor, de valami botrány… Az az ember egyszerűen nem tud beszélni. Nyög-bög, belemegy mondatokba, amiből nem tud kijönni, gondolkodik tök egyszerű szavakon… Nem tudom, ki találta ki, hogy élő műsorba engedjék, de nagy hiba volt.
Mondjuk van egy másik szakkommentátor is. Neki az egyik meccsen még véletlenül sem sikerült azt mondania (pedig többször is próbálkozhatott…), hogy “VÁLASZTJA”, valahogy mindig “VÁLASSZA” sikerült. De volt egy kis “EZ MIATT” (az EMIATT helyett) is.
Nincs valami előzetes szűrő, ahol megnézik, hogy az illető milyen nyelvhelyességi hibákat követ el? Mi volt a baj Hörivel vagy Buday Zolival? Ők nem vállalták?
Rendkívül sokat elvesz a műsor adta élményből, hogy a kommentátorok nem tudnak beszélni.
Szégyen.