Connect with us

Beharangozó

Divisional szombat – Texans @ Chiefs és Commanders @ Lions

Jön a divisional kör, amit általában a legjobb futballhétvégének aposztrofálnak! Rögtön két fantasztikusnak ígérkező összecsapással. A liga egyik legjobb védelme találkozik a liga legjobb irányítójával. Majd pedig az év újonc támadója találkozik a liga egyik legagresszívabb védelmével. Vajon meglepheti a Texans és Commanders a két bye weekes csapatot?

*Kiemelt kép: ESPN*

Houston Texans @ Kansas City Chiefs

A 16. fordulóban találkoztak már a felek, akkor a Chiefs könnyed győzelmet aratott. Azonban a Texans a Wild Card körben megmutatta, hogy van benne kurázsi, így ez egy másik mérkőzés lesz.

Amikor a Texans kezében a labda

Nem fogjuk megismételni magunk, hogy az offense milyen állapotban is érkezett meg a rájátszásba, legyen elég annyi, hogy bármilyen szép is volt a Texans a győzelme, az nem a támadósoron múlt. Ugyanis ugyanúgy nem tudott a mérkőzés nagy részében haladni a Texans mint korábban. A futásaik Stroudot leszámítva ugyanolyan reménytelenek voltak az első három negyedben. A korai downokon futójátékoknál 28%-os sikerességi rátát tudtak felmutatni, ami még rosszabb mint a szezonátlaguk. Ami kihúzta őket a csávából, hogy Stroud elkezdte használni a lábait. Végül a másodéves irányító 42 yardig jutott a földön, de ami fontos, hogy ezek rendre a meghatározó kísérleteknél jöttek.

Érdemes megvizsgálni, hogy mennyiben lehet más ez a mérkőzés mint a Chargers ellen. Ahogy említettem a 16. fordulóban találkozott a két gárda, így ebből némileg kiindulhatunk. Ott 84 yardig jutott a Texans és sikerességi rátában még rosszabbak voltak, mint bármelyik meccsükön az évben. A Chiefs futásvédelem idén nem olyan tragikus mint tavaly. Sőt, az év elején sokáig a legjobbak között volt, de aztán a szezon végére kicsit elfáradtak. Így is a 11. EPA/play és 13. sikerességi ráta alapon, az ESPN run stop win rate-jében pedig 20.-ak például. Azaz az átlagnál talán jobbak, egy rossz futással rendelkező csapat ellen elegek lehetnek.

A Chiefs soha nem volt tele jó futásvédőkkel, ráadásul idén a negyedik legtöbbet vannak fenn dime felállásban, azaz hat defensive back-kel, ami könnyebb boxokat eredményezhet. Ennek ellenére a rájátszásra össze szokták rakni a futásvédelmet és rotációs játékosaik nagyon jól látják el a feladatukat. Idén Chris Jones mellett Tershawn Wharton és Mike Pennel van a legtöbbet fenn futássnapeknél a belső védőfalban. A nagyobb felelősség azonban a defensive backeken lesz, akik eddig remek munkát végeztek. Bryan Cook és Justin Reid is remekül érkezik meg a boxba vagy éppen a backfieldre, de ugyanez mondható el a cornerekről is, akiknek vannak gyengeségeik (erről majd később), de jól szerelnek és támogatják a futást. Alapvetően nehéz elképzelni, hogy a földön továbbra is szenvedő Texans itt tudná megnyerni a meccset.

Ellenben most vizsgáljuk meg azt a tényezőt, ami a Chargers ellen működött. C.J. Stroud lábaira nem figyelt eléggé a Chargers, de ezt a hibát a Chiefs aligha fogja elkövetni. Ráadásul remek spy embereik vannak. Leo Chanel és Drue Tranquill is sok időt töltött más irányítók őrzésével a karrierjében, abszolút azok közé a linebackerek közé tartoznak, akik kiemelkedők ebben a tekintetben. Biztos hogy lesz egy-két lehetősége a Texans irányítójának, mert a Chiefs 30%-ban emberezik, így ezeket az alkalmakat könyörtelenül ki kell használnia.

A nagyobb sakkjátszma azonban a passzjátéknál lesz. A Texans támadófala borzalmas. A Chargers ellen is 16 nyomást engedtek és bár megúszták 2 sackkel, de ezeket nagyrészben Stroudnak köszönhetik. Az igazán nagy probléma belül volt, a center Jarrett Patterson és jobb guard Juice Scruggs is 3-3 nyomást engedett. Ez azért különösen nagy baj, mert Chris Jones idén is ellenállhatatlan, csak kicsit keveset beszélünk róla. 74 nyomást gyakorolt idény közben, ami a hetedik legtöbb, de a második legtöbb a belső védőfalemberek között. Ellenben a többször emlegetett Brandon Thorn statisztikái szerint Chris Jones volt a legjobb az úgynevezett True Pressure Rate-ben, ami a nyomások mennyiségét és minőségét nézi és súlyozza. Ne feledjük azt sem, hogy Chris Jones sokszor még emelt is a játékán a playoffban és valódi döntő erő szokott lenni. Összefoglalva itt óriási bajban lehet a Texans, mert a belülről jövő nyomásokat nehezebb elkerülni és gyorsabban is ott vannak az irányítónál.

Ellenben ha sikerül megvédeni Stroudot, akkor lehet esélye a passzjátéknak. Ugyanis a Chiefs passzvédelem Jaylon Watson kiesése után összezuhant. A legrosszabb egységek közé került és a Joshua Williams-Nazeeh Johnson duó a liga egyik legrosszabb párosa. Mind a ketten a feléjük szálló labdák legalább 70%-át engedik elkapni és összesen már nyolc TD szárad a lelkükön. Ezt úgy kerüli ki sokszor Steve Spaguolo védőkoordinátor, hogy nincsenek egyszerre a pályán és így csak egyikük lehet gyengeség. Sokat van ugyanis az egyik safety nickelben. Trent McDuffie idén a szélre került, slotban pedig a legtöbbet a Chamarri Conner, Justin Reid páros töltötte. A hírek szerint Watson edzésbe állt, de jó kérdés, hogy egy olyan játékos, aki 2 hónapja nem játszott képes lehet-e a playoff ritmusát felvenni. Spagnuolo egyébként már nélküle is elkezdett megoldást találni a problémára, mert a passzvédekezés a szezon utolsó heteire újra jobban nézett ki, de jó kérdés hogy ebből mennyi köszönhető a Chiefs változtatásainak és mennyi az ellenfelek gyenge támadójátékának.

Az első meccsen ennek ellenére sem sikerült semlegesíteni ezt a gyengeséget. Mivel McDuffie sokat utazott Nico Collinsszal, így Tank Dell szabadon garázdálkodhatott a túloldalon és közel 100 yarddal büntette a Chiefset. A gond az, hogy ugyanezen a meccsen súlyos sérülést szenvedett, így most biztos nem lesz a segítségükre. Márpedig Nico Collins hiába zseniális és végzett a top5-ben útvonalanként szerzett yardokban, itt most jó sok McDuffie-vel találkozhat, aki kiválóan teljesít a szélen is. Kérdéses hogy így ki tud majd fellépni Collins mellé. A Chargers ellen egyébként az lett a megoldás, hogy Stroud szétosztotta a targeteket, öt játékosnak lett Collins mögött még 20 yardja, de senkinek nem több mint 34.

Ami fontos lehet, hogy a Chiefs sokat blitzel, de ligaátlaghoz viszonyítva ennél is több Cover 0 játékot hív, amit lehet büntetni, de nagyon jól kell játszania Stroudnak és még ez sem biztos, hogy elég lesz, mert Spagnuolo szereti elrejteni a blitzeket, ami jókora problémát jelenthet a támadófalnak.

Amikor a Chiefs kezében a labda

Itt talán egy kicsit jobb viszonyítási alapunk lehet, mert a Chiefs már Thuney-val bal tackle-ben állt fel, illetve pont ezen a mérkőzésen tért vissza Hollywood Brown is. A Chiefs szezonbeli talán legnagyobb problémája az volt, hogy a támadófal bal széle borzalmas volt, Mahomes minden korábbinál többet volt nyomás alatt, ez pedig egy igazi elsőszámú elkapó hiányával súlyosbítva túl soknak tűnt. Éppen ezért a Chiefs változtatott. Egyrészt Thuney kikerült a szélre és itt is elit közeli teljesítményt produkált, másrészt gyorsabbá tették Mahomes labdától szabadulási idejét. Egész pontosan 2,38 másodpercre csökkent az átlag az utolsó négy mérkőzésen, miközben előtte masszívan 2,7 felett volt. Ezzel a két lépéssel elérték, hogy hatástalan legyen az ellenfelek pass rush-a is.

Ez pedig a Texans ellen nem is lehetne jobb hír. A Texans passzsiettető szekciója az egyik legjobb a ligában. Élükön Danielle Hunterrel és Will Andersonnal, akik mindketten 50-nél is több nyomást gyakoroltak, top7-ben zártak pass rush win rate-ben és két számjegyű sacket szereztek. A Wild Card körben Herbert a passzjátékok 56%-ában nyomás alatt játszott és négyszer sackelték.

A két csapat előző meccsén is egyébként sok nyomást tudott a Texans generálni, de ezek 80%-a “csak” hit volt, ez pedig Mahomest ritkán hátráltatja. A Chargers ellen DeMeco Ryans nagyon jól kavarta a kártyákat, sok blokkolatlan nyomás is érkezett Herbert nyakába és Anderson-Hunter mellé fellépet a védőfal belsejéből Denico Autry és Mario Edwards Jr. is. A Chiefs belső támadófala viszont kimagasló, még Thuney szélre kerülése ellenére is megbízhatóak, így ez utóbbi kevésbé lehet hangsúlyos.

A másik fontos tényező Hollywood Brown érkezése, aki pont a Texans ellen játszotta az egyik legjobb meccsét. A Texans 72%-ban zónázik, Brown pedig amióta visszatért 2,6 yardot átlagol zóna ellen, ami a tizedik legjobb a ligában ezen időszak alatt. Továbbá Travis Kelce – aki élete legrosszabb alapszakaszán van túl – szintén nagyon jó zóna ellen és tavaly is a playoffban kapcsolt magasabb fokozatra. Óriási párharc várható a Texans secondary és a Chiefs célpontok között. Derek Stingley Jr. és Kamari Lassiter egyaránt csak a coverage-e felé szálló átadások kevesebb mint 50%-át engedi, ami a két legjobb mutató a ligában. A Chiefs ezt úgy kerülte ki az első meccsen, hogy szinte csak a pálya közepét támadta. Valósággal szétszedték a Henry To’oTo’o, Christian Harris, Eric Murray hármast. Amikor őket támadták, akkor húszból 17 átadásuk sikeres lett 166 yardért. Lényegében csak ezzel megnyerték a meccset és kivették a Texans legjobb játékosait a játékból.

A siker nagy részét úgy érték el, hogy sok bunch formációt használtak, rengeteget voltak motionben, így még mozgásból alakítottak rengeteg üres szituációt maguknak. Alapvetően a Texans egy keveset blitzelő csapat, így több védő maradhat hátul coverage-ben, de láthatóan a Chiefsnek erre is megvolt a válasza. A legeredményesebb játékos egyébként Xavier Worthy volt, akit 11-szer keresett Mahomes és 65 yardot szerzett.

Amit szintén érdemes lehet figyelni, hogy a Chiefs a negyedik legtöbb screen játékot hívta idén és ezekből a harmadik legtöbb yard született és összességében is az egyik legtöbb elkapás utáni yardot termelik. A Texans azonban nagyon jól védekezik ez ellen. Érdemes megnézni Lassitert például milyen jól érkezik meg a line of scrimmage mögé dobott labdákra és milyen magabiztosan szerel.

A futójáték ezen az oldalon is kevésbé lehet meghatározó, ugyanis a Chiefs egy rendkívül rosszul futó csapat, bár az idény végére sokat fejlődtek. Sikerességi rátában a nyolcadikok lettek végül, nekik van az egyik legkevesebb olyan játékuk, ahol nulla vagy negatív yardon állították meg őket, de nekik van a harmadik legkevesebb explozív futásuk is, tehát nagy játékokat ne várjunk a földön. Kivéve ha Mahomes iramodik meg a labdával. Ugyanis azt tudjuk, hogy ha nagy a tét, akkor Mahomes lábaira lehet számítani. A Texans kifejezetten jó munkát végzett Herbert zsebben tartása ellen, a két szélső passzsiettető rendszeresen bent tudta tartani a QB-t és nem sikerült meghosszabbítania játékokat a Chargersnek. Mahomes más dimenzió mint Herbert, de egészen biztos, hogy készül ez ellen Ryans is.

Ki nyeri a meccset?

Összességében a Texans védelmet gondolom annyira jónak, hogy le tudja lassítani picit Mahomesékat, de megállítani nem. A kérdés az, hogy a Texans offense tud-e működni legalább alap szinten. Túl nagynak gondolom a -8,5-ös spreadet, mert a Chiefs sem termeli a pontokat mostanában, így a vendégek szorosan tarthatják a mérkőzést. Ellenben a Chiefs pihenten érkezik, Andy Reid bye weekről érkezve mindig kitalál valamit és Mahomesék is kicsit összerakták a támadójátékot az idény évégre, így szűk hazai győzelmet vizionálok.

Spread tipp: Texans +8,5

Washington Commanders @ Detroit Lions

Az idei év meglepetéscsapata találkozik a konferencia egyik favoritjával. Egy újonc irányító egy agresszív védelemmel. Látszólag lefutott találkozót gondolhatnánk, de valóban így lesz?

Amikor a Commanders kezében a labda

Látszólag sok hasonlóság lehet a Commanders múlt heti mérkőzésével, mert a Lions védelem hasonló módszerekkel próbálkozott az idény vége felé, mint amivel Jayden Danielsnek a Tampa ellen szembe kellett néznie. Ez pedig a blitzelés. Ez lehet ennek a mérkőzésnek is a slágertémája. A Lions ugyan csak a 10. legtöbb blitzet hívta (a védősnapek 29%-ában) az alapszakasz egészét nézve, de az utolsó hat fordulót vizsgálva (amikorra teljesen elfogyott a front7) ez a szám felkúszott 38%-ra, ami a harmadik legtöbb volt a ligában. Ezzel próbálták palástolni a sérüléseket és elég jól is sikerült.

Jayden Danielst amúgy is előszeretettel blitzelték az NFL védőkoordinátorai, mert úgy voltak vele, hogy az újonc irányító elbizonytalanodik és hibákba lehet őt kényszeríteni. Nagyot tévedtek. Daniels kiváló volt blitz ellen, amit a Buccaneers ellen is folytatott. A Buccaneers 40%-ban blitzelte, de a fiatal QB ezen játékoknál 0,39 EPA/play-t produkált egy 56,3%-os sikerességi ráta mellett. Aaron Glenn azonban merőben máshogy blitzel mint Todd Bowles. A Tampa egy főleg zónázó védelem (múlt héten is 67%-ban zónáztak Daniels ellen), aki a blitzek mögött főleg Cover 3-mal operál, míg a Lions a legtöbbet emberező csapat a ligában. Ez nagyobb agresszivitást és pontosságot is vár el az irányítód részéről, ami nehézségeket okozhat Daniels számára, mert az elkapói Terry McLaurin kivételével borzasztóak emberfogás ellen.

Így Daniels kénytelen lehet még a szokásosnál is többet tartogatni a labdát és előbb-utóbb odaérhet a pass rush. A legnagyobb veszély Za’Darius Smith lehet, aki szép csendben összegyűjtött 63 nyomást, ami a 12. legtöbb volt a ligában. Azonban Danielst nem kell félteni nyomás alatt sem. Múlt héten 0,56 EPA/playt átlagolt és 53%-os sikerességi rátával dolgozott. 12 passzából 7 jó volt 97 yardért és 2 touchdown-átadásért cserébe.

Ami azonban még inkább kedvezhet a Washingtonnak, hogy emberezésnél a védők kénytelenek hátat fordítani az irányítónak, márpedig Lamar Jackson és Josh Allen mellett Daniels a liga legveszélyesebb irányítója, ha futásról van szó. A scramble aránya messze a legmagasabb a kezdő irányítók között, több mint a snapek 13%-ában megiramodik, ha lehetőséget érez. Ezt a Lions úgy kerülheti ki, ha kap egy dedikált spy-t a QB, aki feltehetőleg a visszatérő Alex Anzalone vagy Jack Campbell lehet. A linebacker sor kapitánya két hete tért vissza és bár voltak rosszabb pillanatai, rögtön megmutatta, hogy mennyire hiányzott az egységnek.

Nagy sakkjátszma van tehát kilátásban és nem egyértelmű, hogy a Lions el tudja bizonytalanítani az újonc irányítót, bár az erősen valószínűnek tűnik, hogy a passzjátékot le tudja lassítani. Valószínűleg a Vikings mérkőzéshez hasonlóan Amik Robertson mehet az ellenfél legjobbjával (jelen esetben McLaurinnal) és azt már bebizonyította, hogy akkor is képes magas szintű teljesítményre, ha kimozog a nickel pozícióból. A Washingtonnak meg kell próbálnia más fegyverek után is nyúlni, de ahogy arról már volt szó, az elkapóik többsége nem túlságosan sikeres emberezés ellen. A múlt héten Dyami Brown lépett fel, aki 2,63 yardot átlagolt útvonalanként, de meg kell jegyezni, hogy az egész meccsen nyolc darab útvonalat futott emberezés ellen, tehát kicsi a minta. Ellenben még így is ez a párharc lehet a Commanders egyik esélye, mert várhatóan Brown a sérüléssel bajlódó újonc Terrion Arnolddal találkozik sokat.

Ezen kívül Zach Erzt lehet a másik kedvelt célpont a pálya közepén, de Anzalone T.J. Hockensont is kényelmesen vette ki a játékból (a szabályosság kereteit karcolva) és a veterán tight end mutatói a felére esnek vissza emberezés ellen, a zónához viszonyítva.

A futójáték során nem kevésbé lesz nagy harc. A Washington offense hiába volt top5-ös EPA/playt vagy sikerességi rátát tekintve, a Lions védelemben emberükre akadnak, mert Aaron Glenn legénysége futásvédekezésben top5-ös volt sikerességi rátát vizsgálva. EPA/play-ben gyengébbek voltak, főleg a már fentebb tárgyalt irányítók futójátéka elleni mutatók miatt. Alapvetően egyébként a Commanders fala jól dolgozik futáshoz, az ESPN run block win rate-jében a másodikok, miközben a Lions csak középmezőny, de a Lions linebackerek nagyon jól dolgoznak és az idény második felében down to down sikerességet vizsgálva nem kell félteni őket. A Commanders egyébként a futásaik 6,8%-ából legalább 15 yardos előrehaladást ért el (3. legjobb), de ha kivesszük a scramble yardokat, akkor ez már csak 5% (7. legjobb). Miközben a futásaik 42,8%-ában állítják meg őket a szükséges yardmennyiség felénél vagy alatta.

Összességében elég vegyes a kép. Azt gondolom a Lions védelem nem kedvez a Washington támadósorának. Egyedül abban bízhatnak, hogy Daniels ugyanolyan zseniális lesz blitz ellen és nyomás alatt mint egész évben. Azonban a passzjátékot így is kevésbé látom, hogy konzisztensen működni fog, így hiába lesz egy-két jó drive-ja a Washingtonnak.

Amikor A Lions kezében a labda

Itt nagyon nem a vendégeknek áll a zászló, mert amíg a Detroit szinte minden támadómutatóban a top5-ben volt, de inkább top3-ban, addig a Washington jóindulattal a mezőny második feléhez tartozott. Különösen nagy a különbség futás ellen, mert a Lions futójáték a liga legjobbjai között foglal helyet, miközben a Commanders futásvédekezés a legrosszabb 5-ben volt. Ellenben az bizakodásra adhat okot a fővárosiak részéről, hogy a Wild Card kör legjobb futásvédelmét hozták EPA/play alapon, messze a szezonátlaguk felett játszottak és végül 101 yardon és 4 yardos átlagon tartották a Buccaneerst.

A gond csak az, hogy még ha számításba is vesszük a javulást, a Lions mindenkin átgázolt eddig. 2,4 yardot átlagolnak a futók az első kontakt előtt, ami a harmadik legjobb a ligában, ráadásul a hazaiak védelme csak a középmezőnyhöz tartozik run stop wine rate szerint. A híres védőfal nem volt mindig a helyzet magaslatán, mert a legalább 500 snapet játszó játékosok közül Dorance Armstrong és Daron Payne is rosszabb mint 20%-os elrontott szerelést irányt tud felmutatni, de a linebackerek között Frankie Luvu is a legrosszabb tízben volt ilyen tekintetben. A helyzetet a veterán, elnyűhetetlen Bobby Wagner menti, aki ellenben a szerelési kísérleteinek kevesebb mint 6%-át hagyta a pályán. Továbbra is egy elit futás elleni játékos.

Azt gondolja az ember, hogy itt elcsúszhat a meccs a Washingtonnak, de a Buccaneers ellen is elsődlegesen arra gondoltunk, hogy óriási problémáik lesznek, és mégis helytálltak. Ráadásul a Lions oldalán visszatér David Montgomery, aki kicsit tudja tehermentesíteni Jahmyr Gibbst (nem mintha erre bármi szükség lett volna eddig). Amire még lehet számítani, hogy a Lions sok nehéz formációval érkezik, a harmadik legtöbbet voltak fenn két tight endes formációban és a második legtöbbet úgy, hogy két tight end és egy hatodik falember is fenn volt a pályán. Márpedig a Washington a Bills után a második legkevesebbet volt base formációban, azaz relatíve könnyű védelemmel álltak fel, ezt pedig erőből pusztíthatja el a Detroit. Különösen idegesítő a Lions ellen játszani, mert bármilyen szituációban képes futtatni a labdát Ben Johnson, tehát egy harmadik és hosszú sem akadály.

Nem sokkal fényesebb a helyzet akkor sem, ha passzolni akar a Lions. Ugyanis érdekes módon sikerességi rátát nézve első ebben a hazai gárda (mármint az az érdekes, hogy előrébb végeztek passzolásban mint futásban), míg a Commanders csak középmezőnyhöz tartozik passzvédekezésben is. A Lions támadófal bár az év végére visszaesést mutatott, ez a támadófal bőven ligaátlag feletti. Igazából nincs gyenge pontja, így nem csoda, hogy Goff passzolta az egyik legtöbbet tiszta zsebből. A washingtoni pass rush nem volt rossz, a hetedik legjobbak voltak pass rush win rate szerint, de kimondottan sok nyomást azért nem tudtak generálni. Senki nem szerzett többet 50 nyomásgyakorlásnál és a csapat harmadik legjobb siettetője például a kiváló blitzelő linebacker Frankie Luvu. Ebből következtethető, hogy a Commanders is egy sokat blitzelő csapat, egész pontosan 34%-ban blitzeltek év közben, ami a negyedik legmagasabb. Amíg régen Goffot el lehetett bizonytalanítani extra siettetőkkel, addig idén ez már nem igaz. Goff a hetedik legjobb volt EPA/play szerint blitz ellen és Ben Johnson nagyon jól találja meg a támadható pontokat.

A Washington védelem ligaátlag volt zónázást tekintve az alapszakasz során, de az idény végére fokozatosan tértek át emberezésre és a Wild Card körben már ez volt meghatározó a csapatnál. Na és ki az egyik legjobb elkapó zóna és emberezés ellen is? Úgy bizony, Amon-ra St. Brown. 2,64 yardot átlagolt útvonalanként zóna ellen, ami a 14. legjobb a ligában és az egyik legjobb szeparációs score is a nevéhez fűződik. Nem mellesleg ha nem csak az elkapókat vizsgáljuk, akkor láthatjuk hogy David Montgomery az egyik legjobb volt az egész ligát tekintve, több mint 3 yard/útvonallal és Jameson Williams is a top35-ben zárt.

Még rosszabb a helyzet ha emberezésről van szó, mert messze a legjobb támadósor a Lions, ha ilyennel találkoznak. Akkora köztük és a második csapat közt a különbség mint a második és a huszonharmadik közt.

The Lions' numbers against man coverage this year are hilarious.Per Next Gen Stats, Detroit is no. 1 in EPA/dropback and the gap between them and Philly at no. 2 is the same as the gap between Philly and the Bears — who rank 23rd.59% success rate, 8.9 YPA, 74.1% comp, 22 TD, 0 INT

Robert Mays (@robertmays.bsky.social) 2025-01-16T15:41:27.183Z

Ki nyeri a meccset?

Összességében nehéz azt mondani, hogy nem a Lions az esélyes ezen a mérkőzésen. Igazából a labda mindkét oldalán előnyben lesznek a stratégiákat vizsgálva. Az egyetlen amire választ kell találniuk az Jayden Daniels lábai, de csak ezzel aligha nyerhet a Washington. Arról még nem árt beszélnünk, hogy ez a két csapat megy neki a legtöbbet negyedik kísérleteknek, amikor az analitikai modell azt mondja, így rövid negyedik kísérleteknél szinte biztosra vehetjük, hogy mi lesz Quinn vagy Campbell döntése. Nem mellesleg a Commanders történelmi százalékban konvertálta az alapszakaszban a negyedik kísérleteit, de a Lions sem panaszkodhatott. Ha minden a vártak szerint alakul, akkor egy nagyon látványos meccset és sok pontot láthatunk, nekünk pedig ez a legfontosabb.

Spread tipp: Commanders +8.5

4 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
4 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Csakeztne
Csakeztne
2025-01-18 07:51

Őszintén nem nagyon látom mitől tudna a Chiefs meccs szorors lenni. Az se lepne meg jobban, ha pont nélkül maradnának a texasi legények. Jó hideg lesz, nem gondolnám, hogy a passz játék dominálna, Mixonnak kellene csodát tennie, neki legalább vannak jó élményei a Chiefs ellen korábbról, de ahogy olvasom megsérült, biztos kezd majd, de nem lesz esetleg 100%-os. Watson szerintem játszani fog, és egyébként is Chiefs D a PO-ban, nagyon nehéz 10 pont felett látni a Houstont.

Mahomsék csinálnak otthon 20+ pontot, akármi van, a PO-ban, ez eddig legalábbis mindig sikerült, Leginkább a tavalyi Miami meccs ugrik be arról, hogy mi várható. Ha az elején találna valami komolyabb momentumot (védelmi TD, hosszú Collins TD stb.) a Houston, akkor lehetne talán jó meccs, akár végéig is.

Gergosz86
Gergosz86
Reply to  Csakeztne
2025-01-18 23:15

Nyílván nincs esély ellenük úgy ha 3. és nehéznél jön a kamu sárga meg nem dobják be a false startokat.

Tucatjatekos
Tucatjatekos
2025-01-19 01:41

Valahogy az az érzésem, hogy mindenki mindent elkövet annak érdekében, hogy a Chiefsszel megveresse magát. Mahomesnak évek óta egyetlen olyan célpontja van, akit a kulcs szituációkban keres. Ehhez képest sokszor úgy kapja Kelce a labdákat, hogy a közelében sincs senki. Az ellenfél idióta edzője nem kér időt, amikor rendezetlen a támadósor. Amikor meg egyértelműen megvan a 1st down, nem nézeti vissza. Blokkolt FG, kihagyott FG és XP… Aki hülye, annak úgy kell.
Lehet, hogy ez a Chiefs annyit ad ki magából, amennyi kell a győzelemhez, de szerintem nem erről, hanem arról van szó, hogy az ellenfelek többnyire teleszart gatyával vagy bután játszanak ellenük, mert “jaj, a bajnok, meg Mahomes”. Azt hiszem, akár a Bills, akár a Ravens megy hozzájuk, jó esélyük van nyerni ellenük. Ennek a Houstonnak előzetesen sem volt sok esélye, és így is bővel lett volna sanszuk. Csak éppen be kellene rugdosni a mezőnygólokat meg az extrát.

Gergosz86
Gergosz86
Reply to  Tucatjatekos
2025-01-19 01:48

Ez is igaz, de ha a bírók szimpátiája az ellenkező irányba billenne akkor lehet a chiefs játékosok is kicsit stresszesebbek lennének, pl a jobb oldali tacklere minden játékban dobhatták volna a zászlót mert mindig hamarabb indult, nyílván érzi hogy ő a gyenge pont és benne is lenne a hiba, csak a bírók kiveszik a játékból ezt a hibát.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

4
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x