Meglepően ritka dolog történt most az NFL-ben, ugyanis úgy fordulhatunk rá a divíziós körre, hogy nincs egyetlen harmadik napos irányító sem a csapatok kezdőjében. Sőt Jalen Hurtsöt leszámítva mindenki első körös volt.
Persze mindig is többségben voltak a rájátszásban (is) az első körös irányítók, de az elmúlt években valahogy mindig akadt pár kivétel. Ott volt ugyebár sokáig a hatodik körös Tom Brady, a harmadik körös Russell Wilson, a 49ers hol Jimmy Garoppolóval, hol a hetedik körös Brock Purdyvel hasított, de volt kiugró szezonja Nick Folesnak vagy Case Keenumnak is. Idén viszont totális az első körös dominancia, sőt második napos QB-ból is csak egy van (Hurts 2020-ban 2/53-as volt).
Jared Goff és Matthew Stafford 1/1-es volt a maga idejében. Jayden Daniels és CJ Stroud az elmúlt két draft 1/2-ese, míg Josh Allen 2018-ban a hetedik választási joggal került a Billshez. Patrick Mahomes egy évvel korábban 1/10-es volt, Lamar Jackson pedig a 2020-as draft 1/32-es cetlijével lett a Ravens játékosa.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
- A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Martellus Bennett és LeGarrette Blount is eladja a Super Bowl gyűrűjét
Legutóbbi hozzászólások
- Atomzol on Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Ragi on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- atis123juve on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Sigismundus on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Syzchmenev on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- bollokg on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Everlast77 on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után