A Rams és Texans sötét lóként, a Ravens és a Lions pedig top Super Bowl favoritként esett ki a divíziós körben. Mind a négy gárda bánhatja az elszalasztott lehetőséget, ugyanis közel sem biztos, hogy jövőre is eljutnak idáig. Mi vár a divíziós körben kiesett csapatokra?
Detroit Lions
A szezon legnagyobb vesztese egyértelműen a Lions. A csapatnak volt egy remek főedzője, egy jó és egy elit koordinátora, valamint egy minimum top 3-as rostere, vagyis minden adott volt ahhoz, hogy a két évvel ezelőtti NFC-döntő után Super Bowlba jussanak. Csakhogy a remek alapszakasz végére szinte a teljes védelem átköltözött a helyi kórházba, sőt már a támadósort is elkezdték kikezdeni a sérülések, Jared Goff pedig minden bizakodás ellenére nem tudott átlépni az árnyékán és újfent megmutatta, miért akart minden áron szabadulni tőle a Rams. A végeredmény egy csúfos vereség lett első kiemeltként hazai pályán a hatodik kiemelt Commanderstől.
Touchdown #Divisional – Varázslatos Daniels, változtató McDermott, becsukódó Lions-ablak
Egy vereség persze még nem a világ, alapvetően nem kellene negatívan látni a jövőt. Pláne nem annak fényében, hogy alig van fontos lejáró szerződésű játékosa a Lionsnek, ráadásul rendelkezésre áll minimum 57 millió dollárnyi cap space, amiből alaposan meg lehetne erősíteni a rostert. Az első- és a második körös pick is rendelkezésre áll, a keret magja fiatal és hosszú távú szerződéssel rendelkezik, még egy ennyire kegyetlen sérüléshullám pedig még statisztikailag is elképzelhetetlennek tűnik.
Teljes összeomlás tehát jó eséllyel nem lesz, de a Lionsnek egyértelműen a bajnoki cím a célja ezzel a kerettel. Ehhez pedig nem elég pár új igazolás és kevesebb sérülés – Dan Campbellnek ismét nagyot kell alkotnia, ráadásul akkora hátrányból, amekkorával a top edzők gyakorlatilag soha nem szembesülnek.
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- atis123juve on A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Cseh Tibor on Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Bujdy on A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Könnyű NFC 2024- ben NFC -AFC 47-33
Lol. Ide dobtál egy tökéletesen félrevezető számot. A legtöbb AFC vereséget a bottom csapatok szenvedték el. Hány top irányító van az NFC-ben? Most számold meg az AFC-t. A Bengals is nyilván szar csapat lett Burrow-val és Chase-szel….
Szerinted kik kaptak ki legtöbbször az NFC-ben AFC csapattól?A legjobbak?
Ha adunk a statisztikára, ha nem korántsincs akkora előnye az AFC-nek mint azt mindenki tolja évek óta. Nem lenne a Chiefs akkor minden évben NFC csapat nyerte volna a Pats korszak óta a Super Bowlt. Azzal jön mindenki mennyivel jobb irányítók vannak az egyik konferenciában a másikhoz képest.. baszhatják ha inkompetens banda vezeti azokat a franchiseokat. Arról nem is beszélve hogy NFC-ben van már egy Purdy, Daniels, Love, Williams fiatal mag is és akkor ott van még Young, McCharty mint kérdőjel. Közelebb van egymáshoz a két konf mint azt sokan gondolják.
Lamar Jackson az új Aaron Rodgers.