A Chiefs egy hét múlva harcba száll, hogy elhódítsa a Lombardi trófeát. Ha ezt megteszi, úgy olyat visz véghez, ami eddig még senkinek nem sikerült: 3 Super Bowlt nyer zsinórban. Közel 60 év alatt ugyanis eddig mindenki elbukott, aki ezt megpróbálta. De kik voltak ők, és mennyire voltak közel ehhez a bravúrhoz?
Eddig összesen 8 alkalommal történt meg, hogy valakinek esélye nyílt a triplázásra. Ezek a próbálkozások most aszerint lettek sorba rendezve, hogy ki milyen messzire jutott el ebben a küldetésben, és mekkora esélye volt a triplázásra.
8. Denver Broncos
1997-98: Super Bowl győzelem.
1999: Nem sikerült bejutni a playoffba.
John Elway már az utolsó éveit taposta, amikor az 1997-es NFL-szezonban legyőzte a Green Bay Packers csapatát a Super Bowlon. Ekkor sokan azt gondolták, hogy vissza fog vonulni, de Elway még maradt egy évet. Jól tette, hiszen a következő évben a csapat megállíthatatlan lett, és az AFC-t megnyerve a Super Bowlon az Atlanta Falconst is viszonylag simán legyőzte. Ám Elway érezte, hogy már nincs benne több. A győzelem után bejelentette a visszavonulását. Így a Broncos úgy indult neki a triplázásnak, hogy az irányító, aki évekig a hátán cipelte a csapatot már nem lesz velük.
Elway nélkül ez a csapat pedig már nem volt ugyanaz. A ’99-es szezon első négy mérkőzését mind elveszítették, és a baj csak tovább nőtt, mikor az offense másik fontos tagja, a futó Terrell Davis olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy az egész karrierje véget ért. Az irányító és futó nélküli csapat pedig esélytelen volt még a playoffra is. 6-10-zel zárult a szezon, és jöhetett egy rebuild.
7. Green Bay Packers
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
Jó kis cikk.
Alapvetően óriási nagy szerencse kellene ahhoz, hogy ez összejöjjön bárkinek. Eleve nehéz a sapka miatt egyben tartani egy szupertehetséges keretet ami az alapja lenne annak, hogy valaki véghezvigye ezt. De ha még sikerül is, akkor is ott vannak a sérülések amit gyakoribbak, mint bármelyik másik sportban. Azok közül meg van olyan ami egyedül már önmagában meghatározza egy csapat játékát, de vannak olyan sérüléshullámok is, amit nincs olyan csapat ami kibírná. Ezeknek a sérüléseknek a nagy része tiszta szerencsétlenség (szerencse ha elkerülöd).
ugyan a cikk csak arra fókuszált, hogy két győzelem után mennyire volt közel egy csapat a triplázáshoz, de utólag nézve a legnagyobb sansza erre a Patriotsnak volt az 51-52-53 döntőkben, csak ugye ott a középsőt nem sikerült behúzni.
Sőt! A 49-et megnyerte, 50-en főcsoport döntő, szóval akár 5 is lehetett volna zsinórban. :)
igen, de azt direkt nem akartam beírni, mert ott az AFC döntőben volt a vége. olyanra meg fentebb is volt példa, hogy a főcsoportdöntő volt a végállomás.
Azért meglehetne nézni a két győzelem előtti szezont is, azzal is ugyanúgy össze jöhetett volna a tripla, és lehet, hogy úgy közelebb volt valamelyik duplázó.