Connect with us

Hír

A Chiefsnél úgy számolnak, hogy Travis Kelce lehúz még egy évet

A Chiefsnél a holtszezon egyik nagy kérdése, hogy Travis Kelce folytatja-e pályafutását. A kiváló tight end azt mondta, hogy időre van szüksége a döntés meghozásához, azonban a csapatnál megmondták neki, hogy március 14-ig döntenie kell. Múlt héten is felröppentek már olyan pletykák, hogy a folytatás felé hajlik, amit most megerősíteni látszik a Chiefs general managere, Brett Veach, aki így nyilatkozott a Combine-on tartott sajtótájékoztatóján:

“Még egy évig szerződése van és továbbra is úgy gondolom, hogy megvan benne a tűz. Úgy gondolom úgy váltunk el legutóbb, hogy vissza fog térni, mi pedig izgatottak vagyunk emiatt.”

Ez elég egyértelműnek tűnik a csapat részéről, még ha Andy Reid nem is akart egyik irányba sem elmozdulni a kérdést tekintve és meghagyta a lehetőséget Kelce-nek, hogy ő jelentse majd be a döntését.

A tight endnek $19,8 milliós cap hitje lesz idén, ami soknak tűnik a mostani teljesítményéhez képest, tehát sokat lehetne spórolni rajta, bár meglepő lenne, ha módosítani akarnának ezen a helyi legenda karrierjének vélhetően utolsó évére.

Click to comment
4 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x