Bizonyára nem vagyok egyedül azzal, hogy a 2004-ben megjelent GTA San Andreas meghatározó videójáték volt az életemben. A jármű paletta fenomenális volt, azon belül is a Hydra, azaz a vadászgép vitte a prímet. Kezes volt, gyors, kíméletlen, és csak úgy hasított az égen. Meg volt a Dodo, ami egy irányíthatatlan szutyok repülő volt, ami orral előre állt bele a földbe a felszállás pillanatában. Na, ez a New York Jets jelenleg.
Cap helyzet és cutok
A megemelt salary capnek hála a Jets jelenleg 23,8 millió dollárral van a fizetési plafon alatt, ami a 20. legtöbb a ligában. Aggodalomra semmi ok, ez meg lesz sokszorozva pillanatok alatt. Mint ismert, a Jets teljes vezetőségében sorcsere történt, új GM és új vezetőedző is érkezett, tulajdonost sajnos nem lehet váltani. Mi az első lépés, amikor egy új stáb teszi rá a kezét egy rosterre? Kiürítik a szemetest.
A rezsimváltás a keretben is megkezdődött, hiszen a két éve még Super Bowl reményekért elhozott Aaron Rodgers már biztos távozik, de csak post June 1st könyveléssel, azaz addig még nem tudják a cap hitjét eltüntetni. Nem úgy a cinkostárs Davante Adamsét, akinek az elküldésével csaknem $30 millióval lehetnek gazdagabbak, ami több mint duplája a jelenlegi cap space-nek. Szintén a Rodgers nevű objektum gravitációs mezejének következménye volt Allen Lazard szerződése is, aminek megszakításával $6,6 millióval járulna a kasszához.

Legfrissebb cikkeink
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
- Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Két kezdő center is csapatot talált magának
- Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- A Bengals nem áll le, Trey Hendricksonnal is hosszabbítana
- Újabb nagy potenciállal rendelkező bustot igazolt az Eagles
- Hosszabbított a liga legjobb jobboldali tackle-jével az Eagles
- A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- Ez bizony kevésnek tűnik – Chiefs FA-értékelő
- Triple Coverage #590 – Hogyan befolyásolta a piac a draftot?
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
Lehet szeretni, vagy nem szeretni Rodgerst és a Jetses teljesítményén is lehet vitatkozni simán, de én nem emlékszem hogy valaki itt az FK-n olyan minősítésekkel publikált volna postot mint hogy “a Rodgers nevű objektum”, meg hogy egy Adams pl. cinkostárs.Ezek többféle értelmezést sejtető kijelentések, de ebbe nem is akarok belemenni most jobban, csak ennyit:
Lehet hogy frappáns megfogalmazásnak tűnik és egy csomó olvasónak tetszik is, de szerintem egyszerűen csak túlfűtött, túltolt szövegek, ami lehet hogy jó clickbait célokra, de nem méltó ehhez a portálhoz. Nyilván véleménycikkben elmegy, de ez így nem öregbíti az FK hírnevét és nem felfele viszi a színvonalat, az biztos.
Chester mindig megpróbál vicces lenni. Nekem mondjuk már a cím is feladja a leckét, milyen hydráról beszél, meg milyen dodóról?
Le van írva a leadben cimbora
Divat lett köpködni Rodgerst és relativizálni a tehetségét meg a múltbeli teljesítményét,mintha sosem lett volna egy jó irányító
attól mert valaki jó irányító volt nem lehet kritizálni? az egója miatt nem nyertek több gyűrűt Green Bayben vagy Jetsbeb szétcseszett mindent.. nehogy már ne lehessen kritizálni valakit, a kritika nem azt jelenti hogy egy rakat szar valaki, lehetsz Mahomes is, ha szar vagy jár a kritika, ennyi
A Rodgers nevű objektum,meg a cinkostárs az nem kritika.Az h Green Bayben csak egy SB sikerült,az legkevésbé az ő hibája.Volt ott egy McCarthy egy évtizeden keresztül,meg egy vaksi GM,aki nem látta,h nyitva van az SB ablak.A Jetsben szétcseszett mindent?Ez vicces.A Jets a megalapítása óta szét van cseszve.
Egyszerűbb mindent az edzőre meg a tulajokra fogni. Az hogy nem volt egy értékelhető meccse at nfc döntőkben az nem számít ugye? Vagy hogy állandóan pénzért rinyált meg a cimborákért? Pont ugyanannyira hibás mint az említett edző, tulaj páros.
Az hogy az érzékeny lelkedet ez bántja magán ügy. Szerintem meg semmi gond nincs azzal hogy nem unalmas cikkek vannak mint minden más oldalon.
Mosely-n mennyit lehet spórolni? Attól, mert vannak nála jobbak, vezér-mentor vonalon még megérhetné a maradást, kevesebb pályán töltött idövel?
2024-ben végre tök jó volt a belső támadófal, AVT elcserélése szerintem nagy hülyeség lenne.
Illetve a védők közül azért megemlíteném még Tony Adams-et, aki elég korrekt kezdő lett safety-ben. Sherwood-ot és őt is jó lenne megtartani…