A Cincinnati Bengals a liga egyik legszegényebb csapata, amely pár ritka kivételtől eltekintve nem szokott nagy szerződéseket osztogatni. Emiatt nem is nagyon sikerül jó piacokat produkálni, sőt a saját sztárjait is nehezen tartja meg a franchise.
“Azt akarom, hogy sikerüljön egyben tartani a csapatot. Mindannyian együtt akarunk maradni. Ha ilyen motivált játékosaink vannak, akkor meg lehet oldani ezeket a dolgokat”
– próbált burkolva nyomást gyakorolni a vezetőségre Joe Burrow, a csapat 55 millió dolláros irányítója (via PFT).
A Bengalsnak új szerződést kellene adnia többek között Ja’Marr Chase-nek, Tee Higginsnek, Trey Hendricksonmak, vagyis a rosteren lévő két legjobb elkapónak és legjobb pass rushernek. Chase 35+, Higgins 30+ milliós elkapó, de a pass rusher Hendrickson is 25-30 millió dollár körül mozog, és a kisebb, de szintén fontos nevekről, illetve a keret megerősítéséről még nem is beszéltünk.
Bőven van egyébként hely a sapkában, több mint $46 millió, ráadásul Burrow azt is felvetette, hogy át lehetne alakítani szerződéseket, ahogy például az Eagles csinálja, hogy minél jobb lehetőségeik legyenek megtartani mindenkit és még igazolni is melléjük. Kíváncsian várjuk, hogy az irányító folyamatos nyomásgyakorlása kifizetődik-e.

Legfrissebb cikkeink
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
- Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Két kezdő center is csapatot talált magának
- Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- A Bengals nem áll le, Trey Hendricksonnal is hosszabbítana
- Újabb nagy potenciállal rendelkező bustot igazolt az Eagles
- Hosszabbított a liga legjobb jobboldali tackle-jével az Eagles
- A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- Ez bizony kevésnek tűnik – Chiefs FA-értékelő
- Triple Coverage #590 – Hogyan befolyásolta a piac a draftot?
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
Nem is tudom láttam e már QB-t aki ennyire célozgatott a csapatának, faszi konkrétan kétnaponta elmondja ezeket valahol
Te is ezt tennéd a helyében, mert rinya van, hogy kinek fog passzolni, ha ezek elmennek.
Lehet nem kellett volna az 55 milliós fizu és most könnyebben lehetne velük szerződni.
Nem csak Burrow, de nekem elég visszás, amikor a szarrá fizetett QB panaszkodik vagy zokon veszi hogy pár millió miatt eligazol egy-egy csapattárs.
Általában nem szoktak panaszkodni ilyenekre, mindig elmondják hogy ez egy üzlet és sosem gáz ha valaki sok pénzt akar keresni. Burrow sem azon sír hogy sokat akarnak hanem hogy meg kell tartani mindenkit :D (de egyébként egyetértek, ha ennyire akarja mindkét elkapóját ne keressen rekordpénzt)
Cinncy GM és tulaj elég szarul csinálja a dolgokat. Náluk van a liga egyik legjobb QB-ja.
MVP közeli teljesítményt nyom le és már 2 éve nem jutottak be a playoffba.
Chase szerződését már tavaly megkellett volna hosszabbítani. Most még többet kell neki fizetni, mint 1 éve.
A védelem igen gyenge és lehet most elengednek belőle egy erős játékost.