Connect with us

Hír

Martellus Bennett és LeGarrette Blount is eladja a Super Bowl gyűrűjét

Nem minden NFL-játékosnak adatik meg a fényűző tökéletes élet a karrierje befejeztével. Még azoknak sem feltétlenül, akik felülhettek az NFL trónjára. Most például két olyan játékos pénzügyi gondjairól érkezett hír, akik a Patriots színeiben Super Bowlt nyertek.

Egyikük Martellus Bennett, aki a 8 évvel ezelőtti híres Falcons elleni 28-3-as fordítás egyik fontos szereplője volt öt elkapásával és 62 yardjával. Ő már el is árverezte az akkor kapott bajnoki gyűrűjét, ami 88,125 dollárért, azaz potom 34,5 millió forintért kelt el az aukción. Ez egyébként az első gyűrű erről a Super Bowlról, amit elárvereztek. És még talán meglepően olcsón is ment el a történelmi fordítást, illetve Brady rekordot jelentő ötödik bajnoki címét figyelembe véve. Bennett egyébként közel 34 millió dollárt keresett karrierje során.

A másikuk LeGarrette Blount, aki két Super Bowl-mezét és az egyik gyűrűjét is árverésre bocsátotta. Erre majd a hónap végén kerül sor, szóval ha feltörnétek a malacperselyt, akkor itt a lehetőség. Ő a Seahawks elleni 49. Super Bowlon szerepelt a Patriots színeiben, majd az 52. Super Bowlon az Eagles játékosaként is felült a trónra. Mindkét meccsen viselt szerelését aukcióra bocsátotta, illetve előbbin kapott gyűrűjét is. A futó 9,6 millió dollárt keresett karrierje során.

6 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
6 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
TheGUARDiAN
TheGUARDiAN
2025-02-09 09:41

Szomorú olvasni, hogy ilyen ereklyék eladására kényszerülnek, de ez van, amikor valaki megszokja a fényűzőbb életet és a focis életszakasz lezárása után, visszaüt a rideg valóság és még hogy évtizedekig el kell éldegélni valamiből.

Cseh Tibor
Cseh Tibor
2025-02-09 10:17

Bennett is tud élni.34 millát elverni az már teljesítmény.Egyébként Plaxico Burres gyűrűje is aukción van.

Csakeztne
Csakeztne
2025-02-09 12:02

“Ő a Seahawks elleni 49. Super Bowlon szerepelt a Patriots színeiben, majd az 52. Super Bowlon az Eagles játékosaként is felült a trónra.” – Az LI. SB-on is játszott. A játéka legalábbis a Pats szineiben egyik SB alkalmával sem volt jó, hogy finoman fogalmazzak. Nem róla szóltak ezek meccsek. Pedig ha jól emlékszem, a Falcons meccs szezonjában rengeteg TD-t futott.

atis123juve
atis123juve
2025-02-09 13:10

Nekem az a durva, hogy ezek a gyűrűk ilyen olcsón mennek. Órák, sima ékszerek mennek ilyen áron, ami bárkinek lehet akinek pénze van.

Ragi
Ragi
2025-02-09 13:50

Nem mindenkinek adatik meg a fényűző élet.. 2 bites hülyéknek nem. Bőven elég kellett volna legyen egy nyugodt, normális élethez ennek a pénznek, főleg MB 34 milliója.. Ezeknek a játékosoknak ha Brady szintű pénzt kerestek volna az se lenne elég. Kiszabadultak a gettóból és játszák az eszüket amint pénzhez jutnak. Pedig ha szegény családból jössz pont hogy azon kéne agyalni de jó hogy végre van és nem flancolni.. de ezek a típusú emberek fordítva vannak bekötve..

Last edited 1 month ago by Ragi
camillo7777
camillo7777
2025-02-09 20:16

Blount az Eaglesben nagyon jól ment.
Kellett a teljesítménye a gyűrűhőz.

6
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x