Úgy vágott neki a tavalyi offseasonnek a csapat, hogy itt a lehetőség. A fiatal, berobbanó irányítónkat meglovagolva rögtön contenderek akarunk lenni. Ennek megfelelően hoztak sztárokat a piacon és mindent alárendeltek a szezonnak. Azonban mint kiderült, hogy hiába jó ez a csapat, a legnagyobbakhoz még kevés volt a muníció.
A roster helyzete és cap kitekintés
Köszönhetően a tavalyi nagybevásárlásnak a Texans nem áll fényesen a fizetési sapkával. Konkrétan jelenleg éppen beférnek alá $2 millióval, amivel benne vannak a 10 legrosszabb helyzetben lévő együttesben. Három játékosuk is több mint 23 millió dollárt fog keresni 2025-ben, de tízen 10 milliónál többet. Ráadásul nagyon nehéz is lesz ezekkel a szerződésekkel mit kezdeni. Kivágni konkrétan senkit nem lehet, akin jelentősebb mennyiségű dollárt lehetne spórolni (értsd 3 milliónál sokkal többet). Többször végig futva a névsoron az első ahol megállhatunk az a belső védőfalember Tim Settle vagy a punter Tommy Townsend, de az ő elbocsátásuk nem egyértelmű és épp hogy elérik vagy megközelítik ezt a 3 milliós határt. A védőfalember Denico Autryt lehet még esetleg felhozni, akin $5,8 milliót lehet spórolni.
Strukturálások, hosszabbítások
Az egyértelmű jelöltek
Az átalakításokkal azonban már lehet játszani. A legnagyobbat Danielle Hunter szerződésének megtoldásával lehet szakítani. A kiváló passzsiettetőt tavaly igazolta a csapat két évre és maximálisan beváltotta a reményeket, így azt gondolom egy hosszabbítás nem lenne meglepő a felek között. Közel 15 milliót nyerne vele idén a csapat, Hunter pedig valószínűleg egy rakat pénzt kapna készhez.

Legfrissebb cikkeink
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
- Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Két kezdő center is csapatot talált magának
- Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- A Bengals nem áll le, Trey Hendricksonnal is hosszabbítana
- Újabb nagy potenciállal rendelkező bustot igazolt az Eagles
- Hosszabbított a liga legjobb jobboldali tackle-jével az Eagles
- A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- Ez bizony kevésnek tűnik – Chiefs FA-értékelő
- Triple Coverage #590 – Hogyan befolyásolta a piac a draftot?
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem