Évek óta tart az all-in a Miami Dolphinsnál, a csapat tulajdonképpen Tua Tagovailoa draftolása óta minden évben próbál a legmagasabbra célozni. Ellőni odáig viszont még egyszer sem sikerült nekik, és amikor a legjobb eredményük két Wild Card kiesés, valamint egy többszörös agyrázkódással diagnosztizált, minden szezonban a meccsek garmadáját kihagyó irányító, akkor eljön egyszer csak a pillanat, amikor már ezt nem lehet tovább folytatni. De ez még nem most lesz.
Fizetési sapka és bővítése
Azzal együtt is mínusz 6,7 millió dollárja van a csapatnak (effective cap space), hogy három veterán elküldésével korábban sikerült felszabadítani bő 7 milliót. Így tehát már ahhoz is extra lépések kellenek, hogy a csapat beférjen a sapka alá, hát még ahhoz, hogy valahogy frissítse és életképesebbé tegye a keretet. Amire bizony nagy szükség lenne, ha még idén is megpróbálnának a legjobbak közé kerülni.
Kivágások, átalakítások, hosszabbítások
Itt kezdődnek a bajok, ugyanis nincs olyan játékos, akinek a kivágásával szignifikáns mennyiségű pénz szabadulna fel, és meg is érné az illetőt elküldeni, pre-June 1 legalábbis nagyjából senkit. Post-June 1 két név van, akikkel ha mostanra nem is, de jövőre lehet egy kicsit javítani az anyagi helyzeten: Bradley Chubb és Austin Jackson. Chubb sérülésből lábadozik, a kiváló 2023-as szezon után 2024-ben pályát sem látott, és egyszerűen túl sok az a közel 20 millió dollár, amivel beljebb lenne a csapat jövőre. Jackson pedig egy első körös bust, akinek a legjobb szezonja is csak oké volt, kivágása extra 6 milliót jelentene jövőre.
Mivel nem tudtunk senkit kirakni a piac nyitása előtt, így átalakításokhoz kell nyúlni, és itt már van is pár opció. Tua szerződéséhez hozzá kell nyúlni, onnan közel 20 millió érkezhet, amivel már pozitívba fordulna a cap. Ez persze azt is jelenti, hogy a csapat elköteleződik mellette, egy átalakított szerződésből még nehezebb és fájdalmasabb lesz kiszállni, ha az irányító nem teljesítene jól. De egy all-in mentalitás esetén nem lehet a rosszat feltételezni, menni kell előre, kockáztatva. Zach Sielert is felterjeszteném átalakításra, a kiváló belső védőfalember már elmúlt 30, ezért a még két évig élő szerződését lehet már nem hosszabbítanám meg, de az átalakítással nyert 5,5 millió még sokat segíthet a csapaton. Jordyn Brooks is jó célpontnak tűnik erre, a 28 éves belső linebackernek szintén még két évig él a kontraktusa, és közel 6 millió dollárral segítené a csapatot, ha az ő szerződéséhez is hozzányúlnának.
Érdemes külön kitérni Terron Armstead helyzetére is. A 34 éves támadófalembernek két év múlva jár le a szerződése, ennek ellenére már pedzegette a visszavonulás gondolatát. Ha így döntene, akkor a csapat június 1 előtti cuttal csak 4 millió dollárral lenne beljebb, viszont ha a távozását június 1 utánra tolnák, akkor az már 15 milliót jelentene, de ez csak nyáron szabadulna fel. A legjobb opció minden bizonnyal az lenne, ha Armstead maradna még egy (akár két) évet, és a szerződését ezzel párhuzamosan átalakítanák, amivel egyrészt felszabadítana nagyjából 10 millió dollárt a csapat, másrészt megtartana egy kiváló (még ha sok sérüléssel is bajlódó) játékost. A továbbiakban én is ezt a forgatókönyvet fogom követni.

Legfrissebb cikkeink
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Csakeztne on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
Ha Qb lennék és nem lenne fix kezdő helyem szinte könyörögnek a csere qb posztért a dolphinsnál. Annyira adja magát, hogy itt tuti lesz esélyem bemutatkozni.