A Cowboys tavaly nem jutott be a rájátszásba, miközben az Eagles és a Commanders NFC-döntőt játszott egymás ellen. Ennek ellenére a csapat tulajdonosa, Jerry Jones nem tervez nagy változtatásokat a szabadügynökpiacon, mondván, hogy az offseason “összhangban lesz” a korábbi évekkel. Ezt azonban Micah Parsons, a csapat talán legjobb játékosa nem nézi jó szemmel.
Jerry Jones nem akar nyerni, csak szórakozni – a Brian Schottenheimer kinevezés
“A tehetség megvan, de nekünk is agresszíven kellene hozzáállnunk a dolgokhoz, ahogyan más csapatok tették. Nem akarok hátradőlni és nézni, ahogy mások építkeznek, miközben mi ugyanazok maradunk. Ideje cselekedni. Azt akarom, hogy legyünk agresszívak és szerezzünk olyan játékosokat, akik hatással lesznek a csapatra. És tartsuk meg a saját játékosainkat is. Ez legalább olyan fontos”
– mondta Parsons (via Fort Worth Star-Telegram).
A Cowboys az utóbbi években nem nagyon költött a piacon, sőt az idei főedzői kinevezés sem arra utal, hogy Jerry Jones a saját szórakoztatásán kívül másban is érdekelt. Ráadásul a hírek szerint Parsonst sem szeretné nagyon kitömni egy új szerződéssel, így még az sem kizárható, hogy a fiatal pass rusher nem Dallasban kezdi meg a 2025-ös szezont.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- sirarcheer on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
Majd elküldik valamelyik romhalmazba