Elérkezett a Super Bowl hete, a felvezető sorozatunkat pedig szokásosan a helyszín bemutatásával kezdjük. A Ceasars Superdome egyedülálló szerepet tölt be a sporttörténelemben, de építésének története, a természeti katasztrófát átvészelt újjáéledése és az állandó fejlesztések sora legalább olyan érdekes, mint az itt lezajlott legendás mérkőzések.
Kalandos kezdet
A Superdome története az 1960-as években kezdődött, amikor a helyi vállalkozó, David Dixon megpróbálta meggyőzni az NFL-t, hogy adjon egy profi csapatot New Orleansnak. Pete Rozelle, az NFL akkori kommisszárja azonban hamarosan kijelentette a helyi viharok miatt: csak akkor lehet esélyük, ha egy fedett stadiont építenek. Dixon ezután elnyerte Louisiana állam kormányzójának, John McKeithennek a támogatását, aki egy 1966-os houstoni látogatás során az Astrodome láttán kijelentette:
“Egy ilyet akarok, csak nagyobbat.”
Miután a tervek megszülettek, Rozelle odaítélte az NFL 25. franchise-jogát a városnak. Sőt, az 1974-es szezon Super Bowljának rendezési jogát is odaítélte a városnak. Ezt azonban nem sikerült megrendezniük, ugyanis habár az eredeti tervek szerint a stadion 1972-re elkészült volna, de politikai háttérküzdelmek miatt csak 1971-ben tudták elkezdeni az építkezés. Sőt, az 1973-as olajválság miatt a költségek közel 165 millió dollárra nőttek az eredetileg tervezett $46 millióhoz képest.
Végül 8 éven át tartott a sztori, de 1975 augusztusában sikerült megnyitni a létesítményt (tehát idén 50 éves lesz!), ami a világ legnagyobb fix tetős stadionja lett – kétszer akkora, mint az Astrodome.
Az alapszámok
A Superdome építészeti szempontból is lenyűgöző. A belső térfogata 3,5 millió köbméter, kupolája 207 méter átmérőjű és 83 méter magas, és közel 18 000 tonna acélt használtak fel az elkészítéséhez. A külseje a felújítások után 37 ezer négyzetméternyi alumínium panelből áll, amiket külön ehhez a projekthez fejlesztettek. Szintén a 2011-es fejújítások után 26 ezer LED lámpát helyeztek el a stadion körül, amik megvilágítják az oldalát és képesek bármilyen színt, képet vagy formát odavilágítani a Superdome oldalára.
A stadion egyszerre képes 73 208 nézőt befogadni, bővíthető 76 468 főig. Ez a világ legnagyobb acélszerkezetű fedett stadionja, amely oszlopok vagy tartógerendák nélkül képes megtartani a tető súlyát. A tetőt úgy tervezték, hogy akár 320 km/h-s szeleket is kibírjon – amire mint látni fogjuk szükség is volt később.
Az építés során alkalmazott technológiák olyan úttörő megoldásokat kínáltak, amelyek azóta is mérföldkőnek számítanak a stadionépítés történetében. A tető szerkezeti kialakítása nemcsak az akkori mérnöki tudomány csúcsát képviselte, hanem a mai napig példaként szolgál a hasonló létesítmények tervezése során.
A Katrina hurrikán tragédiája és az újrakezdés szimbóluma
2005 augusztusában a Superdome sajnos nem a foci miatt vált híressé. Amikor a Katrina hurrikán elérte New Orleanst, a stadion végső menedékhelyként funkcionált, ahol több mint 30 000 ember keresett menedéket. A hurrikán brutális szelei képesek voltak felszakítani a tető egy részét, és az épületen belül hamarosan kritikussá vált a helyzet: szivárgások, betört falak, szemét és rombolás uralta a területet. Az ikonikus képek, amelyek a tető sérülését és a belső pusztítást mutatták, hamarosan a tragédia jelképei lettek.
Több mint egy évig zárva tartott a stadion, amíg a 185 millió dolláros felújítási projekt be nem fejeződött (kész csoda, hogy ilyen hamar újra tudott nyitni). Az építészek és mérnökök több mint 4000 tonna hulladékot és törmeléket takarítottak el, kicserélték a teljes szőnyegezést, falpaneleket és tetőelemeket.
A 2006-os szezonnyitó, amelyen a Saints legyőzte az Atlanta Falconst, nemcsak a csapat, hanem egy egész város újrakezdésének szimbólumává vált. A Katrina utáni újjáépítés során a stadion több lett, mint egyszerű sportlétesítmény. A város közösségének újjászületését és az összefogás erejét jelképezte, amely megmutatta, hogy még a legnagyobb tragédiák után is van remény a felépülésre.
Folyamatos fejlődés: Renovációk sora
A Katrina utáni felújítás csupán a kezdet volt. Azóta a Superdome folyamatos modernizáción ment keresztül, hogy megfeleljen a legújabb technológiai és szórakoztatási követelményeknek. A legérdekesebb az volt, hogy 2008-ban új ablakokat installáltak, hogy legalább egy kis természetes fény beérkezzen a stadionba, ugyanis eddig erről szó sem volt, és a Superdome az egyetlen NFL-stadion volt, amibe nem érkezett be semmiféle természetes fény – ez is hozzáadott a különleges élményhez.
2009-ben egy 210 millió dolláros projekt keretében kiszélesítették a fő szinteket, 3 100 új férőhelyet alakítottak ki, luxuslakosztályokat, egy új klubhelyiséget és prémium éttermeket létesítettek. 2011-ben tovább bővítették a stadiont, további 3 500 ülőhellyel növelték a kapacitást, valamint új vendéglátóhelyeket és mosdókat építettek. 2016-ban új, 100 méter széles és 11 méter magas Panasonic LED kijelzőket telepítettek, valamint az egész stadion világítását modern, színezhető és programozható LED rendszerre cserélték.
Nem renováció, de talán érdemes kiemelni, hogy 2011-től Mercedes-Benz Superdome néven futott a stadion, majd a névadó szponzor továbblépett Atlantába az új stadionhoz, így 2021-től itt New Orleansban a Caesars vette meg ezeket a jogokat, így már az ő nevük szerepel az épületen.
A legutóbbi, tavaly befejezett, 560 millió dolláros beruházás példátlan mértékű fejlesztéseket hozott, amely szinte egy új stadion árának felel meg. Az újítások célja az volt, hogy a létesítmény legalább további 25 évig versenyképes maradjon a modern helyszínekkel. Nagy szükség is volt erre, hiszen összességében az 5. legöregebb jelenlegi NFL-stadionról van szó.
Az egyik legfontosabb változás a közlekedés megkönnyítése és gyorsítása volt. Korábban a rámpák két oldalon jelentős helyet foglaltak el, de ezeket most mozgólépcsőkre és 22 új liftre cserélték. Az átalakítás több mint 10 200 négyzetméter helyet szabadított fel, amelyet átriumok kialakítására használtak. Az eredmény egy nyitottabb, modernebb tér, ahol a szurkolók gyorsabban és kényelmesebben jutnak el a helyükre – például a felső karéjba vezető út 15 percről 3 percre csökkent.
A fejlesztések részeként megújult a Wi-Fi-hálózat, új mozgássérült helyeket alakítottak ki, és kibővítették a stadion öltözőit és edzőtermeit is, összesen 4 650 négyzetméterrel növelve az operációs területet. Az új Field Level Suite-ek a pálya szintjén biztosítanak prémium helyeket, miközben a nézőtéri sorokat a sarkokban átrendezték a jobb kilátás érdekében.
A Caesars Legends Club névre keresztelt új VIP-terület szintén a modernizáció része volt. Ez a luxusklub egyedi gasztronómiai élményeket és exkluzív kiszolgálást kínál a prémium jegyet vásárló vendégek számára. Az átalakítások nemcsak a komfortot, hanem a stadion piaci értékét is jelentősen növelték, így biztosítva, hogy a Superdome továbbra is vonzó helyszín maradjon a nagy események számára.
Íme egy videó a renovációkról, amit a YouTube-ra átkattintva tudtok megnézni:
Eddigi Super Bowlok a Superdome-ban
A Superdome nemcsak a New Orleans Saints otthona, hanem számos emlékezetes Super Bowl helyszíne is. Összesen hét alkalommal adott otthont a döntőnek, legutóbb 2013-ban, amikor a Baltimore Ravens és a San Francisco 49ers küzdött meg egymással. Ez a Super Bowl arról marad emlékezetes mindenkinek, hogy egy áramszünet 34 percen keresztül megszakította a játékot. Emellett itt nyerte története első Super Bowlját a New England Patriots is. A két mostani résztvevő közül a Chiefs nem játszott még itt nagydöntőt, az Eagles viszont a 15. Super Bowlon 44 évvel ezelőtt kikapott a Raiderstől ebben a stadionban.
Dátum | Super Bowl | “Vendég” csapat | “Hazai” csapat | Eredmény |
1978. január 15. | XII | Dallas Cowboys | Denver Broncos | 27-10 |
1981. január 25. | XV | Oakland Raiders | Philadelphia Eagles | 27-10 |
1986. január 26. | XX | Chicago Bears | New England Patriots | 46-10 |
1990. január 28. | XXIV | San Francisco 49ers | Denver Broncos | 55-10 |
1997. január 26. | XXXI | New England Patriots | Green Bay Packers | 21-35 |
2002. február 3. | XXXVI | St. Louis Rams | New England Patriots | 17-20 |
2013. február 3. | XLVII | Baltimore Ravens | San Francisco 49ers | 34-31 |

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
- A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Martellus Bennett és LeGarrette Blount is eladja a Super Bowl gyűrűjét
Legutóbbi hozzászólások
- Atomzol on Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Ragi on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- atis123juve on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Sigismundus on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Syzchmenev on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- bollokg on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Everlast77 on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után