A közelmúltban lejátszott előző Eagles-Chiefs Super Bowl megkönnyíti a felvezetést, hiszen már akkor is Hurts-Mahomes párosítást láthattunk. Az újraszínezés helyett belinkeljük a két irányító előéletét feldolgozó írást, majd felvesszük a fonalat a 2022-es idény Super Bowlján.
Jalen Hurts élete legnagyobb meccsén a legjobb teljesítményét nyújtotta
A leíró statisztikák ezt nem feltétlen adják vissza, de kiemelkedő dobások jöttek tőle jobbra-balra, szűk ablakba, távolba, mozgás közben, lényegében minden tudását kitette a pályára, de a csapata 38-35-re vesztett. Három futott- és egy passzolt TD mellett egy kétpontos kísérletet is megoldott, így a legeredményesebb vesztes QB titulusát könyvelhette el a nagydöntők történetében. A vereségben így is megvolt a felelőssége, hiszen a 2. negyedben fumble-t vesztett, amit Nick Bolton touchdownra váltott. Igyekezett jóvátenni a továbbiakban, de az erőfeszítés nem lett elég.
A meccs előtt felfűzött sormintába így beleillett a végkifejlet. Hurts remek volt, de nem elég jó, és veszített a kor top játékosa, ezúttal Patrick Mahomes ellen. A szerződését természetesen meghosszabbították, maximum 255 millió dollárt tud összekalapozni, ha minden sikerül neki a továbbiakban.
Az Eagles mivel remek szezont ment, a támadójáték megkomponálásáért felelős edzőt, Shane Steichent elvesztették, vezetőedző lett Indianapolisban. Jó ötletnek tűnt házon belül megoldani a pótlást. Brian Johnson addigi QB-edző jelen volt Hurts beépítésénél, bíztak benne, hogy át tudja menteni a megszokott hatékonyságot. Nem így történt, de az Eagles kiváló mérleget produkált, erőből lehozták 10-1-re a szezon háromnegyedét, mielőtt történelmi leolvadásba kezdtek volna.
Jalen Hurts viszonylag stabil futballt mutatott, ugyanaz a játékos maradt, de a séma egyszerűsége, kiszámíthatósága rajta is kifogott.
Futásban maradt megállíthatatlan a brotherly shove koncepcióval, viszont az egyéb megiramodásai már nem hoztak explozivitást. Egész évben egyetlen futása volt, ami több, mint 20 yardot ért, az is csak 24-et.
A levegőben is megfeleltethető volt Hurts játéka a korábbi, MVP-szavazatokat érő idénnyel, de sokkal izzadtságszagúbb volt minden. Bravúrokra volt szükség, hogy mozogjon a labda, nem voltak könnyű, ingyen yardok és touchdownok. Kevesebb akciót tudtak befejezni hat ponttal, mint az adatok szerint kellett volna, és közben pattogtak a turnoverek az ellenfélhez. A Super Bowl-menetelés alatt megúszták a labdavesztést többször, de 2023-ban már utolérte őket a fluktuáció.
Az ötlettelenség hosszabb zsebben töltött időt jelentett Hurts számára. Visszasüllyedtek arra a szintre, amikor még AJ Brown-nélkül játszottak, és sokáig kellett pásztázni a pályát, hogy valakit megtaláljon. Korábban ezt sokszor megiramodással kihozta pozitívba, de ’23-ban már nem vezetett az út messzire. Ezzel párhuzamosan 42%-kal megnőtt az elszenvedett nyomások száma, amiből ugyan sack nem lett több, de sikertelen passzokra kényszerítették őt.
Vergődött a csapat decemberben, Hurts igyekezett némi stabilitást nyújtani, miközben elkezdődött a pánik-variálás a védelmükben.
Alsóházi gárdák pofozták le az Eaglest, és hiába hozta Hurts a szezon legjobb meccsét az Arizona ellen, ők is túl nagy falatot jelentettek, csak úgy mint a csereirányítóval kiálló Seahawks vagy Giants.
Hurtsnek megsérült a középső ujja, de ez csak mellékes volt, mert eleve legatyásodva mentek el Tampába a Wild Card meccsre, ahol véget is ért a szezonjuk. Nem Hurts rontotta el, egy működő sémában elég lett volna, amit csinál, de az már a múlté volt. A quarterback sem volt képes kirántani a csapatot a gödörből.
Hurts és Nick Sirianni vezetőedző viszonya már idény közben sem volt rózsás a zuhanyhíradó szerint, a holtszezonban tovább dokumentálták a médiában, hogy az irányító elégedetlen a vezetőedző munkájával. Nyilvánosságra került, hogy az alapszakasz után a Giants kirúgott védőkoordinátorát hívta fel telefonon Hurts, hogy segítsen pass protection tippekkel. Sirianni magára vállalt minden kudarcot, de a békíthetetlen ellentét miatt szükséges volt egy köztes embert találni, aki play callerként együtt tud működni az irányítóval.
A vezetőség inkább Hurts pártját fogta, ami a befektetés miatt érthető. Végülis új vezetőedző nem jött, de egy kipróbált támadókoordinátor igen. Kellen Moore sikeres dallasi, és sikertelen Los Angeles-i megbízatás után tért vissza a csoportba.
Talán nála is fontosabb, hogy az Eagles szerződtette Saquon Barkley-t, akivel alapjaiban változott meg az offense.
A szupersztár futó hatással volt a QB játékára, feladatára és fontosságára is. Rengeteg teher lekerült Hurtsről, és a korábban hiányolt ingyen yardokat szállította helyette a futójáték.
A földön továbbra is komoly faktor volt Hurts. Egyrészt a tush-push betiltásáról hiába pusmogtak, csinálhatták tovább – immár Jason Kelce nélkül – és maradtak benne ligaelsők. Hurts 18 futott touchdownnál tart, amikor elkezdődik a Super Bowl. Barkley olyan veszélyt jelent a védelemnek, akivel kombinálva sokkal könnyebb Hurts mozgékonyságára is építeni, mint amilyen D’Andre Swift mellett volt. A Rams elleni playoff-meccsen karriercsúcsnak számító 44 yardos futott TD-vel jelentkezett a meccs elején.
Eleinte nagyon nehezen kezdődtek el a pontszerzések, be volt oltva 1. negyedes TD ellen az Eagles, de a szezon hajrájára kanyarodva már ezt is levetkőzték, és sikerült megidézni hatékonyságban a korábbi nagy menetelést az offense-ben. Ebben már Jalen Hurts kisebb felelősséggel van jelen.
Hagyott ki meccseket, de átlagot nézve is a legkevesebb passzba áll bele meccsenként a 2021-es berobbanása óta. Ebben faktor természetesen a feljavuló defense, a kedvező meccsállások, és a dinamikus futójáték is. Az ősz elején az elkapósort megtámadta a sérülésbogár, amit azóta eltapostak, de így is tény, hogy szűk rotációt használ Hurts. Nincs sok éhes száj, akit etetni kell, főleg, ha nem számítjuk a running backet.
Érte is kritika az irányítót, mert a szezon második felében eléggé robotpilóta üzemmódban haladt az Eagles. Ami viszont tény, hogy ez is elég volt a győzelemre. Jalen Hurts-cel a soraiban utoljára a 4. héten veszített az Eagles, és azóta is csak egyszer, de ott agyrázkódás miatt az első negyedben kiállt.
Negatív karriercsúcsok jellemzik ezt az évet a részéről egyénileg, és sokszor csak a szerencse mentette meg a további interceptionöktől. Hurtsöt nem lehet azzal gyanúsítani, hogy el akarná venni a fényt Barkley-tól. Karrierje legalacsonyabb átlagos passzmélységével dolgozik, ezzel párhuzamosan a legjobb pontossággal, és a lényeg, hogy nyer a csapat. A legtöbb sacket is idén nyelte be, de azt nagyban megnyomta a Rams elleni hetes, amit sérült térddel focizott végig.
Az NFC-döntő előtt elég hangosan kritizálták, hogy miközben az ellenfél Washingtont a QB viszi a hátán, addig az Eagles-nél csak egy menedzser dolgozik. Hurts a szezon legjobb meccsét hozta le a Commanders ellen.
Olykor csak annyi jött ki belőle, amennyi mindenképp szükséges, de rámutatott, hogy van benne tartalék. Ezt a témát jól ismeri a túloldali kolléga is.
Patrick Mahomes II az Eagles elleni első Super Bowl után volt a csúcson, ami az egyéni eredményeket illeti
Megnyerték a bajnokságot az ő MVP-eredményének hála, vezette a ligát passzolt touchdownokban és yardokban, valamint a Super Bowl legjobb játékosának is őt választották. Fájó bokával, tíz pontos félidei hátrányt megfordítva emelte magasba a Lombardi-trófeát.
A lécet megugorhatatlan magasságba emelte, de közben nem is törekedett az eredményei javítására minden áron. Elég volt a csapatának a sikere, márpedig a Kansas City Chiefs egy csökkentett fordulatszámú támadósorral is behúzta a 2023-as bajnoki címet és közel van a 2024-eshez.
Érdemes a Mahomes körüli változásokkal kezdeni. Steve Spagnuolo (alapaszakaszbeli) védelme a 15. helyről feljavult a 6. legjobbá a 2023-as idényre, sokkal kevésbé voltak rászorulva az űradatokra, és a trend folytatódott 2024-ben is. Még többet árul el, hogy kikkel játszott együtt az irányító az állandóságot jelentő, de láthatóan lassuló Travis Kelce mellett: Rashee Rice újoncként nőtte ki magát lassan, de biztosan top játékossá az elkapók közül. Mögötte Justin Watsonnal volt a legkevesebb baj, de buktak mérkőzést Valdez-Scantling, Skyy Moore vagy Kadarius Toney hibája miatt is. Mahomes azzal került a címlapokra rendszeresen, hogy igyekezett védeni a társait, vagy hárítani a felelősséget külső körülményekre.
2023 negatív csúcsokat hozott Mahomes karrierjében TD-passzokban, nagy játékokban, sőt az átlagos passzmélységben a liga sereghajtó irányítói közé került. Az előző évhez képest indításonként 0,6 yarddal passzolt közelebbre, a berobbanásához képest pedig 1,8 yardot vesztettek minden labdájából a koncepció átalakulása miatt. A liga teljes mértékben lezárta az explozív megoldások esélyét, és csak végigaraszolva engedte a pályán haladni a Kansas City-t. Ehhez a QB alkalmas volt, a precizitása továbbra is kiváló esélyt adott a győzelemre, de a társai nem feltétlen a makulátlan játékukról voltak híresek. A szezon mélypontja egy Raiders elleni vereség volt, ahol egyre másra Mahomes is a védőknek továbbított.
Borzasztó előjelekkel kanyarodtak rá a playoffra, ahol Mahomes egymás után pakolt 4 kiemelkedő mérkőzést. 2018 óta részt vett már pár utószezonban, de ennyire tűéles egyikben sem volt. Márpedig ha Mahomes jól szerepel, akkor a Chiefs nehezen veszít. A Dolphins, a Bills, a Ravens és a 49ers is meghajolt előttük.
A jelenleg futó idényben sem állt meg a trend. A Chiefs igyekezett javítani a kereten. Draftoltak elkapót az első körben, igazoltak jó korban lévő veteránt, ismerős arcokat visszahoztak, de így is drámai veszteséget szenvedtek amikor egy Mahomes interception után épp az irányító okozott sérülést Rashee Rice-nak, az újdonsült kedvenc így néhány hét után parkolópályára került.
Folytatódtak a korábbi trendek. Mahomes újra negatív karriercsúcsot jelentő touchdown mennyiséget hozott össze, a látványosságnak a hírét sem láthattuk a Chiefs futballjában, maradt utolsó az átlagos passzmélységben, és még a sackeket is jobban nyelte mint bármikor korábban, pedig ezeknek az elkerülésében igazi művésznek számít. Amiben előreléptek, az a buta hibák elkerülése. Nem voltak meccsvesztő elejetett labdák, támadó offside, ésatöbbi korábbi ki nem kényszerített hiba. Mahomes így gyorsítani tudott a döntéshozásban, kevesebbett kellett megindulnia, maximálisan befogadta, hogy innentől ez az ő játékuk, apró tűszúrásokkal kell minden ellenfelet kivéreztetni.
Megnyerték az alapszakaszt, nem kellett Wild Card meccset játszani, és a Houston-Buffalo duó ellen néhány nagy hibával ráijesztett ugyan a szurkolókra, de a győzelem ott is meglett, mint mindig. A karácsony utáni forgatagban a Houston-Pittsburgh duó ellen már látszódott, hogy a Chiefs készen áll a playoff focira, és jópár hét pihenés után megmutatták azt, amire ez a keret maximálisan képes. Nem olyan szép mint régen, de működik.
Számos végjáték volt, ahol bukhatott volna a csapat, és az előző évihez képest durva mérlegbeli változás 10-6 helyett 15-1-et repeszteni, de ezen már túlvagyunk. Már nem számít mi volt a Cleveland, vagy a Denver ellen. Patrick Mahomes a playoffban van, a Super Bowlban van és készen áll, hogy a lehető legjobb játékát kitegye a kirakatba, ha szükséges.
A két irányító előéletét nézve nem is kérdés, hogy a Chiefsnél az előny. Jalen Hurts kapcsán sose tudni, hogy az adott napon fel tud-e nőni az elvárásokhoz, rivalizálni a topkategóriás teljesítménnyel, de ha sikerül, Mahomes akkor is általában felülkerekedik.
A cserejátékosok
Mindkét gárda átalakult a QB-szobában az előző találkozó óta. Philadelphiában most Kenny Pickett a csere, akit a szezon előtt középső körös draftcetlikkel összecsomagolva szereztek meg Pittsburgh-ből. Két fontos bevetése volt, a Commanders ellen három negyedet volt a pályán és 35-33-ra kikaptak vele. A következő héten Hurts agyrázkódása miatt újra be kellett szállni, és a Dallas ellen remekül teljesített, de neki a bordája sérült meg és Tanner McKee váltotta. Az akkor debütáló McKee pár kiváló dobás után a zárófordulót is megkapta, ahol tartalékos felállásban legyőzték a Giants legjobbjait.
A Super Bowlon Pickett lesz a csere, McKee a vésztartalék listára készülhet. Velük a pályán nagyban visszaesik a védelem veszélyérzete a quarterback-futások kapcsán, ami Barkley-ra is rossz hatással lehet, viszont Pickett már kellően rutinos, 25 kezdő meccsel a háta mögött arra alkalmas kell, hogy legyen, hogy 1-2 drive-ra beállva, Hurts ápolása esetén mozgassa a labdát és helyzetbe hozza a sztárokat. McKee a következő előszezonban lehet, hogy kihívást jelent neki majd a 2. számú QB szerepkörre, szóval egy egészséges hierarchia van Philadelphiában, a depth charton lentebb lévők szeretnének jó játékkal feljebb kapaszkodni és nem nyugdíjas-állásként fogják ezt fel.
Kansas City-ben másként gondolkodnak, Chad Henne és Blaine Gabbert után egy újabb veteránra ruháztak be, Carson Wentz a legnagyobb név a mindenkori Mahomes-cserék közül. A 32 éves profi számára presztízs-meccs az Eagles elleni, hiszen korábban franchise-irányítónak gondolták, de éppen Jalen Hurts draftolása körül elindult egy hógolyó-effekt, amivel előbb a csapatból, majd a liga kezdőirányítói közül is kijátszotta magát.
A tét nélküli szezonzárón láthattuk őt nemrégiben, ahol a Broncos 38-0-val küldte haza a Chiefs tartalékokat. Ennél könnyen lehet, hogy többet tudna hozzátenni Wentz ha az A-keretbe illesztenék be, de sok reménye nem lenne a Chiefsnek vele. Ezt a csapatot már nem Andy Reid vagy a többi sztár tartja a víz felett, hanem Patrick Mahomes, aki nélkül egy fenyegető Philadelphia defense nem sok mindent engedélyezne számukra.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
“Ezt a csapatot Mahomes tartja a víz felett” kijelentés Mahomes messze leggyengébb éve után erősen vitatható. Szerintem Ried és a stáb zseniális meglátásai hozták a PO sikereket. Konkrétan az egész idényben jegelt Kelcere rakták az összes zsetont a Texans ellen, aki “véletlenül” az egész meccsen mindig megjátszható volt, Mahomes nem nyújtott rendkívüli teljesítményt. A második meccsen teljesen más terv volt tudatosan építettek a korábban hanyagolt Brownra , Juju-ra is, Worthy adottságaira szép játékokat kreáltak, Hunt TD-je remekül felrajzolt játék volt, Mahomes jól dolgozott, de a végén csak Allen kezébe adta a meccset, és a védelmen múlt a győzelem. Nem láttam tőle a feketében dobott TD-n kívül semmi kiemelkedő extrát, ami miatt azt lehetne mondani, hogy a hátán viszi a csapatot.