Véget ért a 2024-es szezon, az élet viszont nem áll le, sőt most indul csak be igazán. A csapatok hamarosan döntenek az ötödik éves opciókról, kiosztják a franchise tageket és bevásárolnak a piacon, illetve ott van még a draft is. Unatkozni nem fogunk a következő bő három hónapban, de addig is nézzük, mik lesznek a holtszezon legfontosabb kérdései.
Vissza a csúcsra vagy 10 év bajnoki cím nélkül?
Még egy utolsó gondolat erejéig kanyarodjunk vissza a Chiefsre, amely 2019 és 2024 között ötször jutott be a Super Bowlba és háromszor meg is nyerte a szezon legfontosabb meccsét. Nagyon erős sorozat, még a 2000-es évek eleji Patshez képest is, ugyanakkor az Eagles egyértelművé tette, hogy a dinasztia kerete elfáradt, kiöregedett. Megújulni pedig nagyon nehéz, a Tom Brady és Bill Belichick vezette Patriotsnak is 10 évre volt szüksége ahhoz a kezdeti sikerek után, hogy ismét visszatérjen a csúcsra és stabilan dominálni tudjon a rájátszásban/Super Bowlon.
Erről Dani már írt a TD-rovatban, túl sok szót nem áldoznék rá, a problémák nyilvánvalóak, a megoldás viszont kérdéses. És nem csak azért, mert a Chiefs tulaja nem ad meg minden erőforrást a sikerhez, hanem mert a fizetési plafon növekedése miatt idén sem lesz túl jó a piac (hisz sokkal könnyebb újraigazolni bárkit) és tényleg extrát kell nyújtani a komoly erősítéshez.
Amikor a Chiefs legutóbb kikapott a Super Bowlon a Bucstól, akkor is a támadófal volt a ludas. Az ezt követő holtszezonban a csapat egy első körért cserélt a left tackle Orlando Brownért, top fizetéssel leigazolta Joe Thuneyt, illetve a drafton érkezett Creed Humphrey és Trey Smith. Négy elit játékos, meg is lett az eredménye. Brownnal viszont nem sikerült hosszabbítani, a helyére igazolt Jawaan Taylor összességében bust, ahogy a drafton sem sikerült megoldani a problémákat, így konkrétan két OT-re lenne szükség. A belső támadófal elit, de Trey Smith szerződése lejár, vagyis a helyzet úgy áll, hogy Patrick Mahomes elé kellene legalább két közepes kezdő tackle és egy guard.
Erre egyrészt ott a draft, a guardot meg is lehet vele oldani (bár aligha lesz azonnal Smith szintjén, már ha egyáltalán), de a Chiefs notóriusan rosszul draftol OT-ket (Lucas Niang, Kingsley Suamataia). A piacon pedig nincs jó alternatíva, a sérülések miatt megkopó Ronnie Stanley, a középszerű Cam Robinson, esetleg a 34 éves, folyton kórházban lévő Tyron Smith jöhet szóba, mint top 3 alternatíva. Ráadásul még értük is nagy lesz a verseny, így vagy megint cserélni kellene egy jobb játékosért, vagy el lehet felejteni a Super Bowlt (az NFC nagyágyúi, a 49ers, a Lions és az Eagles rengeteget költ a védőfalára, és akkor még ott vannak az AFC-s riválisok is). A skill sorról pedig még nem is beszéltünk – nagyon érik egy kis Chiefs mentes időszak.
Mi lesz Matthew Stafforddal?

Legfrissebb cikkeink
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- A jövő sztárjai – Travis Hunter
- Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
Legutóbbi hozzászólások
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- katonadani on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Sigismundus on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Hurrá Torpedó on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
A QB piachoz:
Én nem gondolnám, hogy Darnold a Rams-be megy. Darnold kb egy Goff, sőt idén leginkább azt bizonyította, hogy még nála is gyengébb, szóval vele biztosan nem lehet gyűrűt nyerni. Nem hinném, hogy McVay, aki pont azért cserélte el Goff-ot, mert nem lehet vele nyerni, ezután probálkozna Darnolddal. Inkább gondolnám Rodgerst oda. Vele lehetne próbálkozni addig, csapatot építeni és kivárni egy másik QB class-t. Watson sérült, eddig is szar volt, nem hinném, én nem nagyon hinném, hogy kitartanak a döntésük mellett. A másik.meg simán elképzelhetőnek tartom hogy megint lesz QB rush. Tavaly is volt, a kérdés csak az, hogy azért volt mert tudta mindenki, hogy az idei class ennyivel gyengébb lesz, és megpróbált QB-t szerezni, amíg lehet, vagy ennyire QB keresőre váltott mindenki.