Connect with us

Hír

BREAKING: Elcserélné Trey Hendricksont a Bengals

Úgy tűnik a Bengalst nem érdekli a védelem, ugyanis az elkapó Tee Higgins franchise tagelése után úgy döntöttek, hogy igent mondanak a pass rusher Trey Hendrickson tavaly óta húzódó cserekérelmére és megpróbálják eladni egy másik csapatnak – számolt be Adam Schefter. Szóval messze a legjobb védőjátékosukat fogják elengedni az amúgy is romokban lévő egységből.

A 30 éves Hendrickson karrierje legjobb idényét pakolta le az asztalra, 17,5 sackkel vezette a ligát, első csapatos All-Pro lett és ott volt az Év Védője díj finalistái közt. Egyértelműen alul volt fizetve már tavaly is, most meg aztán végképp, a Bengals pedig úgy tűnik nem tud vagy még inkább nem akar mindenkit megtartani. A prioritás pedig láthatóan a Burrow-Chase-Higgins tengely.

Az utolsó játékos egyébként, aki vezette a ligát sackekben, majd a következő szezont egy másik csapatban kezdte meg, Jared Allen volt. Ő 2007-ben 15,5 zsákolást jegyzett a Chiefs színeiben, majd mindössze 26 évesen a Vikingsba igazolt a piacon, ahol még 9 évet húzott le, 93 sacket jegyzett, majd Hall of Famer lett.

5 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
5 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Pedro44
Pedro44
2025-03-07 09:39

Hát beszarok. Nem lehetett volna megoldani?

Cseh Tibor
Cseh Tibor
2025-03-07 10:02

Tavaly látszott,h a támadók nyerik a meccseket.A védők meg elvesztik.

atis123juve
atis123juve
Reply to  Cseh Tibor
2025-03-07 11:47

Ezért logikus, hogy gyngítsd tovább a védelmet.

ThySoul
Reply to  Cseh Tibor
2025-03-07 13:25

Azért ez így ebben a formában nem igaz, volt tavaly több meccs is ahol a védelem vagy végig odatette magát és kikaptak (Pats), vagy tett eleget hogy nyerjenek de kikaptak (Chiefs, Chargers). Nem mondom hogy hű de szuper védelem volt de sokan azt hiszik hogy egész évben olyan szarul néztek ki mint a Ravens elleni meccseken

Cseh Tibor
Cseh Tibor
Reply to  ThySoul
2025-03-07 14:58

Mikor az irányítód MVP formában játszik,meg olyan számokat is hoz és mégsem juttok rájátszásba,ott a védelemmel nagy gondok vannak.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

5
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x