Connect with us

Hír

BREAKING: Myles Garrett marad a Brownsban, kapott egy évi $40 milliós szerződést!

Myles Garrett nemrég cserét kért a Brownstól, hogy egy contendernél játszhasson. Úgy tűnt, hogy elfajulhatnak a dolgok, ugyanis a tulajdonos Jimmy Haslam sem volt hajlandó találkozni vele. Ehelyett sikerült egyezségre jutni, a pénz ugyanis sok mindenre megoldás (és a Browns megmondta a játékosnak, hogy sosem fogják elcserélni). Garrett kapott egy új szerződést a Brownstól, nem is akármilyet: évi $40 milliósat!

Garrettet így 2030-ig kötelezte el a Browns (összesen hat évre, tehát az eddigi szerződéshez négy évet adtak hozzá), a pass rusher pedig kapott egy no-trade kikötést is a szerződésbe, tehát akarata ellenére nem cserélhetik el sehová. A hosszabbításból egyébként $123,5 millió garantált.

Az évi $40 milliós fizetésével ő lett a történelem legjobban fizetett nem-irányítója, amit az elmúlt pár napban Maxx Crosby birtokolt évi $35,5 millióval.

Ha kitekintünk a ligába, akkor ez jó hír például Micah Parsonsnak és Ja’Marr Chase-nek, akik így mostantól ehhez fogják mérni magukat. És így rossz hír a Cowboysnak, illetve a Bengalsnak.

6 Comments
3 2 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
6 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Gergosz86
Gergosz86
2025-03-09 17:13

És ez kinek jó?

ThySoul
Reply to  Gergosz86
2025-03-10 08:26

Garrettnek mondjuk biztos az évi 40 milla miatt, meg azoknak is akiket ezután kell kitömni (Chase, Parsons)

Ragi
Ragi
2025-03-09 18:21

Egy újabb zsoldos

Botond Bálity
Botond Bálity
2025-03-09 20:48

Miután Haslam nem volt hajlandó találkozni vele belátta hogy nem jut ki innen.
A Brownsban fogja elpazarolni a legjobb éveit.
“A pénznek nincs szaga”

Miloo
Miloo
Reply to  Botond Bálity
2025-03-10 08:55

29 éves, letol 4 évet, akkor lesz 33 éves, aztán úgy is kivágják, mert óriási cap hitje lesz és az utolsó 1-2 évében oda fog tudni aláírni, ahová csak szeretne. Mellette addig meg keresett legalább 123,5 millió dollárt.

Botond Bálity
Botond Bálity
Reply to  Miloo
2025-03-10 11:12

6 szezon a Brownsban, 5 pro bowl, 4 all pro, 1 vagy 2 playoff meccs. 33 évesen már nem ilyen szinten fog játszani. Lehet hogy 20 százalékkal többet keres mint máshol, de soha nem fog a playoffban igazán számítani.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

6
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x