A 2022-es draft utolsó választottjaként Brock Purdyből senki nem nézett ki semmit, pláne abban a 49ersben, ahol ott volt a három első körbe került Trey Lance és Jimmy Garoppolo is. Most viszont hármójuk közül ő az egyetlen, aki kezdő az NFL-ben és hamarosan akár 50+ millió dolláros szerződést is kaphat.
“Az egész történetem arról szól, hogy mindig alábecsülnek. Középiskolában is azt mondták, nem vagyok elég jó, mégis bajnoki döntőbe jutottunk. Az Iowa State-re is alig jutottam be, harmadik számúként kezdtem, majd négy évig kezdő voltam. Aztán a draft utolsó választottja lettem. Mindig azt mondták, nem vagyok elég jó, de belül éreztem: csak egy esély kell, hogy bizonyítsak”
– mondta Purdy (via Built 4 More).
“Trey volt az első számú, majd Jimmy Garoppolo következett, míg mi Nate Sudfelddel harcoltunk a keretben maradásért. Ennek ellenére éreztem, hogy képes vagyok rá. Tudtam, hogy meg tudom csinálni”
Ugyan kellett hozta Garoppolo és Lance sérülése, de Purdy tényleg megcsinálta és az újonc szezonja második felétől kirobbanthatatlan a kezdőből. Sőt, a liga jobbik felébe tartozik, ráadásul mindezt úgy, hogy három év alatt összesen 2,6 millió dollárt keresett.

Legfrissebb cikkeink
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Elcserélné irányítóját a Seahawks
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
“három év alatt összesen 2,6 millió dollárt keresett”, azaz cirka 1 milliárd Ft-t :O elképesztő pénzek mozognak ebben a sportban!