A Seahawks elcserélte Geno Smith-t, majd azzal a lendülettel leigazolta Sam Darnoldot. A szerződés három évre $100,5 millióról szólt, most pedig megérkeztek a részletek is, amik bőven árnyalják a képet. Ugyanis a Seahawks az első év után egy centet sem garantált a Vikingstól távozó irányítónak. Az Over The Cap információi szerint így néz ki a szerződés:
Ez azt jelenti, hogy az első évben Darnold megkap $37,5 milliót, utána viszont azonnal kiszállhat a Seahawks úgy, hogy egyetlen cent halott pénzt sem kell elkönyvelnie utána. Annyi buktató azért van a sztoriban, hogy sérülés esetére van egy $17,5 milliós garantált tartalma még Darnoldnak 2026-ra (a $27,5 milliós fizetéséből), ami a Super Bowl napján, tehát február 15-én teljesen garantálttá válik.
Így tehát ha Darnold nem sérül le, a Seahawks a Super Bowl előtt kivághatja az irányítót úgy, hogy teljesen mossa a kezeit és semmi halott pénzt nem kell benyelnie utána. Szóval ha nem válik be Darnold és visszaesik, akkor ez lehet egy egy éves $37,5 milliós kontraktus. Ha rendben lesz, akkor meg minden bizonnyal egy két éves $65 milliós, egy további csapatopciós idénnyel.
Ritka az ilyen struktúrájú szerződés, irányítóknál meg főképp.

Legfrissebb cikkeink
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Elcserélné irányítóját a Seahawks
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Cseh Tibor on Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Kopi3.14 on Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Jani_Kovacs on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney