A Cincinnati Bengals elmúlt két éve az egyik legkiábrándítóbb szakasza volt a franchise történelmének. Hiszen adott egy fiatal, elit irányító, kiemelkedő támadó fegyverek, mégis valahogy az áttörés elmaradt. Legyen szó sérülésekről vagy a védelem teljes bezuhanásáról, a Super Bowl-álom egyre inkább elérhetetlennek tűnik. Ugyanis évről évre egyre nehezebb fenntartani a csapatot korábbi formájában, és egyúttal együtt tartani a háromfejű szörnyet.
A Cincinnati Bengals a legutóbbi év eredménytelenségét követően kisebb meglepetésre lemaradt a rájátszásról. Mindezt annak ellenére, hogy egyébként Joe Burrow karrierje eddigi legjobb évét hozta. Az általa vezetett offense a franchise történetének eddigi legtöbb pontját szerezte egy szezonon belül. De még ez sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy az idő közben beszakadó védelem teljesítményét ellensúlyozza a csapat. Az idei sikertelenség legfőbb oka tehát kétségtelenül a védelem volt, azonban a vezetőség nem engedheti meg magának azt a fajta kényelmet, hogy csak a védelemre fókuszáljon az offseason során, mivel a csapat a labda mindkét oldalán erősítésre szorul, amennyiben jövőre ismét szeretnének felülni az AFC csúcsára.
Hol lehet spórolni?
Az Over The Cap kalkulációi alapján a csapat 52 millióról indul neki a holtszezonnak, ami a kilencedik legtöbb a ligában. Mindazonáltal a vezetőség híresen passzív a szabadügynök piacon, és ez jó eséllyel nem most fog megváltozni, efelől ne legyen kétsége senkinek. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a már meglévő erőforrásaikat ne menedzselhetnék jól. Több olyan játékossal is rendelkeznek, akiknek az elküldése erősen indokolt lenne és így a piac nyitása előtt jó pár millióval lehetne még bővíteni ezt az összeget.
Jelenlegi cap space: | $52 039 740 | ||
Fontosabb játékosok, akiken spórolni lehet | |||
Név | Poszt | Módszer | Spórolás |
Joe Burrow | QB | Átalakítás | $19 264 000 |
Sheldon Rankins | DT | Kivágás | $9 617 647 |
Sam Hubbard | DE | Kivágás | $9 511 765 |
Alex Cappa | OG | Kivágás | $8 000 000 |
Cordell Volson | OG | Kivágás | $3 575 000 |
Geno Stone | FS | Kivágás | $6 475 000 |
Zack Moss | RB | Kivágás | $3 316 176 |
Potenciális cap space a piac nyitása előtt: | $113 399 328 |
Rögtön egy kivétellel kezdem a listát, ugyanis Joe Burrow esetében természetesen nem kivágásról lenne szó. Amennyiben a vezetőség szeretné egyben tartani a csapat magját, úgy mindenképp hozzá kellene nyúlniuk az irányító szerződéséhez. Az irányító is kardoskodik emellett, és elsősorban nem azért, mert így hamarabb kapná meg a pénzét, hanem mert így több hely lenne a sapkában a Chase-Higgins-Hendrickson trióra. Ezzel a lépéssel a csapat közel 20 millió dollárt szabadíthatna fel a fizetési sapkában, ami jelentős mértékben megkönnyítené a helyzetüket. Az jó kérdés, hogy a franchise, amely szinte sosem csinál ilyet, most bevállalná-e ezt az extra költekezést.

Legfrissebb cikkeink
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
- Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Két kezdő center is csapatot talált magának
- Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- A Bengals nem áll le, Trey Hendricksonnal is hosszabbítana
- Újabb nagy potenciállal rendelkező bustot igazolt az Eagles
- Hosszabbított a liga legjobb jobboldali tackle-jével az Eagles
- A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- Ez bizony kevésnek tűnik – Chiefs FA-értékelő
- Triple Coverage #590 – Hogyan befolyásolta a piac a draftot?
Legutóbbi hozzászólások
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Hurrá Torpedó on A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- camillo7777 on Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- bjeela on A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- ThySoul on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Zotya on Nincs meg, hogy mit kell tudni a 2025-ös draft classról? Gyere, elmondom! – 2. rész