Connect with us

Hír

Elcserélheti kezdő tight endjét az Eagles

Az Eagles tavaly a liga legjobb csapatát rakta össze, és meg is nyerte a Super Bowlt. Idén azonban a jelek szerint kissé visszavesznek, hiszen elengedték Milton Williamst, Josh Sweatet, Mekhi Bectont és Darius Slayt, illetve elcserélték CJ Gardner-Johnsont is, azaz öt kezdőt vesztettek el. És lehet nem állnak meg itt, ugyanis állítólag eladó a kezdő tight end Dallas Goedert, valamint a tavaly drágán igazolt, majd alig játszó pass rusher Bryce Huff is.

A sapka szempontjából egyikük elcserélése sem éri meg, hiszen Goedert elboltolása esetén $9,5 millióval lenne drágább a sapkában mint ha megtartják, Huff esetében pedig $5,4 millióval. Akár beleférhet ez a sapkába, ha azt akarják, hogy a jövő években könnyebb dolguk legyen, hiszen tényleges kifizetéseket viszont bőven spórolnának, ami majd jövőre jelenne meg a capben. Goedertnek még egy évig van szerződése, Huffnak kettő.

Josina Anderson információi szerint egy 4. kört szeretne az Eagles Goedertért, ami akár jöhet a 2026-os vagy 2027-es drafton is.

Goedert sokáig top5-ös tight end volt, azonban az utóbbi években voltak gondjai sérülésekkel, így nem tudott olyan termelékeny lenni, illetve tavaly a blokkolása sem volt olyan minőségi, mint korábban. Huff kiváló szituációs pass rusher volt a Jetsben, azonban az Eaglesnél szinte pályára sem tudott kerülni, szóval érte bármilyen pick ajándék lenne szinte.

 

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x