Perceken belül két védőt is igazolt a Patriots, mindkettőt nagy pénzért. Az első delikvens Robert Spillane, aki három év alatt 33 millió dollárt kereshet. 2018-ban került a ligába draftolatlanként, a Titans adott neki először szerződést, de soha nem lépett pályára a csapatban. Ezt követően megfordult a Steelersben, majd a Raidersben lett kezdő. Nem elit, de korrekt kezdő.
Az igazán komoly igazolás viszont nem ez, hanem Carlton Davis szerződtetése. A corner kihasználta, hogy a piac egyik legjobbja, így 3 évre 54 millió dollárért írt alá a csapathoz, amiből 34,5 millió dollár garantált. Pro Bowl kaliberű, főleg emberezésben jó CB, csak kicsit sérülékeny. A pénz mellett feltehetően azért is választotta a Patriotsot, mert itt újra együtt dolgozhat a DC Terrell Williamsszel, aki még Detroitban edzette.
Sőt, időközben egy támadófalembert is igazolt a csapat, mégpedig a veterán OT Morgan Mosest. A játékos 3 évre 24 millióért költözik Bostonba.

Legfrissebb cikkeink
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Csakeztne on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
Ez a Patsnél azt jelenti hogy Travis Huntert nem fogják semmiképpen sem draftolni?
Szerintem amúgy sem őt választották volna.