A Chargers közel $100 millióval indult neki a piacnak, tele lyukakkal a keretben. Azt gondoltuk, hogy az egyik legaktívabb szereplők lesznek a piacon több nagyobb igazolással, ehhez képest még csak azt sem feltétlen mondhatjuk, hogy erősödtek volna. Ami kissé (nagyon?) érthetetlen hozzáállás.
Akik távoztak
Általában ezekben az értékelőkben van egy külön rész a pénzfelszabadításoknak, azonban mindössze két ilyen tranzakciót könyvelhetnénk csak el ott, szóval inkább beteszem őket ide. A fontosabb Joey Bosa kivágása, amivel bő $25 milliót spóroltak. Azt hiszem no-brainer kategória volt, főleg látva, hogy a piacon fele ekkora szerződést tudott csak kialkudni. Nagy kár a rengeteg sérüléséért, mert kiváló játékos lehetett volna belőle kék-sárgában. A másik pedig a futó Gus Edwards elküldése, ezen $3,13 milliót spóroltak, és érkezett hasonló stílusban egy jobb és strapabíróbb futó egy kicsit drágábban, szóval érthető dolog volt. Ami talán meglepő, hogy a támadófalember Trey Pipkinst nem vágták ki, pedig én azt elég egyértelműnek gondoltam az árcédulája miatt. Persze a pénzügyi helyzetbe belefért, mélységnek jó lesz.
Egyébként nagyon sok szabadügynöke volt a csapatnak, 16-an is minimum 20 százalékban a pályán voltak tavaly. Sokukat pedig el is engedték (vagy még nem igazolták vissza). Íme a lista először, aztán beszélünk róluk:
- Poona Ford, DT (Rams, 3 év $27,6M)
- Jordan Palmer, WR (Bills, 3 év $30M)
- Kristian Fulton, CB (Chiefs, 2 év $20M)
- Morgan Fox, DT (Falcons)
- Nick Niemann, LB (Texans, 3 év $6M)
- Stone Smartt, TE (Jets)
- Asante Samuel Jr., CB
- JK Dobbins, RB
- Hayden Hurst, TE
- Marcus Maye, S
- Simi Fehoko, WR
Az FA-kitekintőben Poona Fordot a “mindenképp megtartani” kategóriába soroltam, szóval meglepett, hogy távozott. Nagyon jól teljesített tavaly, és korábbi éveiben is voltak jó periódusai, szóval én biztos kifizettem volna neki ezt az évi szűk $10 milliót, mert a fal belsejének legjobbja volt, a futás ellen elképesztően hasznos és pass rush-ban is voltak villanásai. Nem igazán értem az elengedését, főleg ránézve a DT-sor jelenlegi állapotára.

Legfrissebb cikkeink
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Elcserélné irányítóját a Seahawks
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Cseh Tibor on Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Kopi3.14 on Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Jani_Kovacs on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Én maradok optimista! :)
Legalább hülyeséget nem csináltunk… Szóval legyen B+