A Chiefsnek új csereirányítója van, mégpedig Gardner Minshew. A 28 éves irányító a Raidersből érkezik egy évre. Tavaly 10 meccsen játszott és kilencszer kezdett, 2 013 yardot passzolt kilenc TD és 10 interception mellett. Az érkezésével Carson Wentz várhatóan távozik Kansas Cityből.
A Raiders eközben leigazolta a futó Raheem Mostert egy évre, aki így újra együtt dolgozhat Chip Kelly támadókoordinátorral. Mostert 2023-ban Pro Bowler volt, amikor 21 touchdownnal vezette a ligát, de 2024-ben kiszorult a kezdőből: 85 futásból mindössze 278 yardot és két TD-t hozott össze.
A Saintshez visszatér Isaac Yiadom egy 3 éves, maximum 10,5 millió dolláros szerződéssel. A corner 2022-ben és 2023-ban is a Saintsben játszott, majd tavaly a 49ersben szerepelt, főleg csereként. Karrierje során 104 meccsen lépett pályára, de soha nem volt igazán több egy vállalható beigrónál.
Az Eagles pedig leigazolta a corner Adoree’ Jacksont. A 29 éves védő nyolc szezon alatt 97 meccsen játszott és 82-szer kezdőként lépett pályára, karrierje során pedig 404 szerelést, négy interceptiont és hat kierőszakolt fumble-t jegyzett. Tavaly a Giants színeiben 14 meccsen játszott, de már nem hozta a korábbi formáját. Az Eagles CB-sora nagyon jó, de hiányzik belőle a rutin, jó kis igazolás lehet ebből.

Legfrissebb cikkeink
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
- Ki védi meg Stroudot? – Texans FA-értékelő
- A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Miloo on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő