Folyatódik az idei draftot átvilágító cikkünk a második résszel, ahol a class erősségeit és gyengeségeit mutatjuk be.
Az eső részt ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Opta
A class erőssége
Védőfal (Edge rusherek és DT-k)
A class legerősebb egysége talán a védőfal külső része, szóval a passzsiettetők. Most azonban összevontam a nehéz fiúkkal is és így egy egységet alkotva mondhatni, hogy leuralthatják a draftot. Említve volt már két blue-chip játékos is közülük, Abdul Carter és Mason Graham személyében, akik biztos top3 és top5-7 picken ki fognak menni majd. Mögöttük azonban érdekes a helyzet, hiszen szerintem a top10-be tehetség alapján igazából nem tartozik senki. A legjobbak lépcsőfokán ott vannak ketten, de mögöttük nálam nem helyezkedik senki se, azonban kettővel lejjebb egy nagyon nagy lépcsőfokon találunk rengeteg játékost. Eredményezi ez azt, hogy talán a top10-ben szerintem csak a már említett duót kell értékelni, a következő körülbelül 30-35 játékosból a classban 10-13 is védőfalember lesz a boardok többségén. Iszonyat sűrű itt az első kör top pickjei utáni, második kör eleji terület.
Nagyon sok a speed rusher benne: Jalon Walker (Georgia), Mike Green (Marshall), James Pearce Jr. (Tennessee), Donovan Ezeiruaku (Boston College), Princely Umanmielen (Ole Miss), akik elsősorban sebességből, atletikusságból nyernek, megkerülve a falat vagy jó visszavágásokkal belülre kerülve.
De bőven jelen vannak az erőből dolgozó power rusherek is: Shemar Stewart (Texas A&M), Mykel Williams (Georgia), J.T. Tuimoloau (Ohio State), Landon Jackson (Arkansas), Nic Scourton (Texas A&M). Ők erőből mennek át, a falat inkább benyomják, kevésbé agilis a profiljuk, de legtöbbjük remek futás elleni védő, egyeseknek pedig akadnak kifejezetten széles pass rusher kombinációi is.
.@AggieFootball @ShemarStewart14 is a big time prospect who tested at sn elite level. Good coaching…Great system and SS should flourish. #nfldraft #BaldysBreakdowns pic.twitter.com/TW3tCRZrE9
— Brian Baldinger (@BaldyNFL) March 11, 2025

Legfrissebb cikkeink
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
- A draft második napjának nyertesei és vesztesei
- A legjobb elérhető játékosok a 3. napra
Legutóbbi hozzászólások
- ahanem on Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
Köszi ezt a 2 részes kis képbe hozót!