Connect with us

Szabadügynök

Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő

Meglepetésidény után egész jó helyzetből várta a piacot a csapat, ahol a nyilvánvaló needek jó részét orvosolták. Az biztos, hogy gyengébb nem lett a gárda, a potenciál pedig ott van a következő ugrásra.

Távozók

Alig akad érdemleges távozó a csapatnál. Lehet kukacoskodni, hogy mélységbe egyik vagy másik játékos jól jött volna, de nyilván feltölti még ilyen kaliberekkel a keretet a csapat, szóval nem igazán mennék bele a dolgokba.

Aki egy kicsit is nagyobb név az Cody Barton a linebackerek közül. Ő tavaly érkezett beugróként és elég jó teljesítményt tett le az asztalra. Azonban egyáltalán nem egy olyan játékos, akit ne lehetne pótolni. Ráadásul úgy döntött a gárda, hogy egy igazi playmakert szerződtet a posztra, Greenlaw mellett pedig még egy magasabb összeg nem fért be. Barton tavalyi évét a Titans évi 7 millióval honorálta, ez pedig már sok lett volna capbe, főleg hogy a védelem több mint jónak néz ki.

Emlékezzünk meg még Javonte Williamsről, aki anno a második körben érkezett a csapathoz és első szezonjában olyan futó erényeket csillogtatott, amiben lehetett bizakodni. Azonban sérülése után megközelíteni sem tudta korábbi formáját, így Dallasba távozott egy prove it deal erejéig.

Pár kisebb név aki eligazolt vagy még nem tért vissza:

  • Zach Wilson, QB
  • Tremon Smith, CB
  • Lil’Jordan Humphrey, WR
  • Riley Dixon, P

Akik maradtak / hosszabbítottak

D.J. Jones. iDL (3 év, $39 millió)

A csapat egyetlen igazán fontos szabadügynöke D.J. Jones volt, aki a futásmegállítás alfája volt a védőfal közepén. Pass rushban ugyan nem sok hasznát vették, de első és második downokon pusztított mindenkit a fal közepén, ami nagy segítség volt a többieknek. A Broncos nem várta meg, hogy kikerüljön a piacra, ami látva a belső védőfal fizukat jó ötlet is volt, mert a limitált pass rush ellenére Jones elég vonzó lett volna, ugyanis ilyen képességű futásmegállító nem volt kint a börzén. Egy picit azért magas az évi 13 millió dolcsi egy ilyen egydimenziós játékosért, de ennyit be kellett vállalni.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x