A fontos dolgokról külön beszámoltunk a hétvégén, de volt még pár kisebb igazolás, amiről érdemes említést tenni.
– A Chiefs elvesztette évek óta hasznos védőfalemberét, Derrick Nnadi-t, aki a Jetshez igazolt. A szerződés részleteiről egyelőre nincs információ, minden bizonnyal pármilliós kontraktusról van szó. Nnadi 2018-ban harmadik körös volt, eddig végig a Chiefsnél játszott és nyert is három Super Bowlt. Összesen 98 meccsen volt kezdő rájátszással együtt, idén azonban cserének szorult vissza.
– A Ravens új csereirányítót igazolt, méghozzá a Cowboystól távozó Cooper Rush személyében két évre $6,2 millióért. Olyan szempontból furcsa a 31 éves játékos szerződtetése, hogy teljesen más stílust képvisel mint Lamar Jackson, hiszen egyáltalán nem tud futkorászni. A Ravens emellett visszaigazolta a csere témadófalember Ben Clevelandet is.
– A Cowboys leigazolta az elkapó Parris Campbellt, aki körbejárja az NFC Eastet, hiszen két éve a Giantsnél, tavaly az Eaglesnél játszott. A Sasoknál összesen 30 yardja és egy TD-je volt, szóval olyan sok hozzáadott értéket nem várhatunk tőle Dallasban sem, bár jelenleg a legtapasztaltabb WR CeeDee Lamb mögött.
– A Saints leigazolta a korábbi harmadik körös elkapó / visszahordó / futó Velus Jonest. Nem sok haszna volt Chicagóban.
– A Commanders visszaigazolta a korábbi top5-ös választott pass rusher Clelin Ferrellt.
– A Rams visszaigazolta a védőfalember Larrell Murchisont.
– A Dolphins szerződtette a korábban All-Pro punter Ryan Stonehouse-t, aki a Titanstől távozik (ott Johnny Hekkert igazolták le).

Legfrissebb cikkeink
- Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
Legutóbbi hozzászólások
- ahanem on Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
Rush is csak a neve miatt ment a Ravens be
😀