Ugyan azt mondtam a Super Bowl után, hogy szeptemberig szünetre megy a Touchdown rovat, de most leporolom a szabadügynök piac nagy részének lefolyása után. Jöjjön tehát 6+1 gondolat, tanulság, take a piac első napjai után.
Túl sok a cap space
Nem volt valami izgalmas az idei piac. Nagyon kevés volt a minőségi játékos, és igazából egy este alatt lezavartak mindent a csapatok. Az a rossz hírem, hogy szerintem ez nem nagyon fog változni a jövőben.
A sapka ugyanis folyamatosan hatalmasat növekszik, hiszen Roger Goodell jól végzi a munkáját és évről évre nagy léptékben növeli a liga bevételeit. Ez egyrészt tök jó, mert így több pénzt kapnak a játékosok is, másrészt viszont kis túlzással érdektelenné teszi a szabadügynök-piacot. Ugyanis a franchise-oknak annyi cap space-ük van, hogy ha akarnak és jól végzik a munkájukat, akkor igazából szinte mindenkit meg tudnak tartani (kevés kivétellel persze). Nagyon ritka az, hogy egy jó játékost csak azért enged el a csapata, mert nincs rá pénze.
Idén mindössze három nem-irányító váltott csapatot évi $20 milliós összeghatár felett, ami azért jól mutatja a minőség hiányát. Ráadásul egyikük egy 32 éves elkapó (Davante Adams), másikuk egy fél átlagon felüli szezont lehozó left tackle (Dan Moore), a harmadik pedig Milton Williams, akinél egy kézen meg tudjuk számolni azon meccsek számát, ahol 50%-nál többet volt pályán. De ha 18 millióra visszük le a határt, akkor is csak plusz ketten kaptak ennél többet. Josh Sweat, akit tavaly fizetéscsökkentésre vettek rá, illetve Aaron Banks, aki érthetetlen módon kapott bő $19 milliós éves átlagot több évnyi maximum közepes játék után, ráadásul az esetében a szerződés is fel van fújva rendesen.
Adamsen kívül egyik sem sztárjátékos, és ők kapták a legtöbb pénzt a piacon. Miközben az a néhány sztár, akinek tényleg lejárt a szerződése, végül nem is tesztelte a piacot, lásd Tee Higgins, Trey Smith, satöbbi. Sajnos (legalábbis a piac izgalmassága szempontjából sajnos) ez így is fog maradni a jövőben.
A Vikings és a 49ers tökéletesen példázza a csapatépítés két eltérő stádiumát
Az NFL jelenlegi szabályozása alapján igazából két fő csapatépítési modellt tudunk elkülöníteni: amikor újonc szerződéses irányítód van, és amikor jól megfizetett irányítód van. Alapesetben teljesen más szemléletmódot igényel a kettő, és az idei holtszezon tökéletesen bemutatta nekünk ezt a Vikings és a 49ers példáján, akik épp egyikből váltanak a másikba, ellentétes irányban. Számomra talán ez volt a legérdekesebb dolog az elmúlt napokban.

Legfrissebb cikkeink
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- A jövő sztárjai – Travis Hunter
- Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
Legutóbbi hozzászólások
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- katonadani on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Sigismundus on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Hurrá Torpedó on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
Nekem olyan ez a draft idén mint abban az évben amikor Willist mondták több helyen is 1/1 re csak azért mert nem volt jobb prospect és kellett a QB. Aztán csak a 3. körben kelt el és milyen igazuk lett a csapatoknak. Nincs idén erőltetve Ward vagy ő azért jobban néz ki mint anno Willis pl?