Connect with us

Szabadügynök

Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő

A Packers úgy vágott neki a tavasznak, hogy akadtak kérdőjelek nem csak a roster mélységét tekintve, de a kezdőben is, ami nagyobb probléma. A cél az NFC North visszaszerzése, de ezért muszáj volt lépéseket tenni.

Akik már elég régóta követik az NFL-t, azok pontosan tudják, hogy a szabadügynök piac nem a wisconsiniak vadászterülete volt nagyon sokáig, így minden igazolás szinte meglepetésnek számít a szurkolóknak, még a Gutekunst-érában is. Ahogy tavaly, úgy idén sem vitték túlzásba a pénzköltést, ellenben olyan posztokra allokálták az elköltendő cap space-t, ahol talán a legnagyobb szükség volt rá.

Mielőtt belevágnánk a játékosmozgások listázásába, érdemes megemlíteni egy apró, láthatatlan, mégis számomra fontos tényezőt: Gutekunsték végül egy játékos szerződéséhez sem nyúltak hozzá. Ezt pozitívumként élem meg, mert ugyan nagyon lehet vele nyerni rövid távon, hosszú távon viszont adhat fejvakarásra okot még úgy is, hogy a salary cap drasztikusan emelkedik évről évre. Jövőre ez érdekesebb kérdés lesz majd, mert 2026-ra akad egy-két olyan cap hit, amit kizártnak tartok hogy így marad, például Kenny Clark $31,3 milliója, vagy Rashan Gary $28 milliója…

Akik maradtak

…Illetve Jaire Alexander $27,3 milliója, hiszen a rutinos védő még a rosteren van, egyelőre. Nem tudom, hogy meggondolták magukat a döntéshozók, vagy csak próbálnak minimális ellenértéket kiharcolni érte egy szimpla cut helyett, esetleg egy fizetéscsökkentés zajlik a háttérben, de nem hiszem, hogy a 28 éves corner a Packers játékosaként kezdi meg az alapszakaszt.

Ementáli lett a trappistából – Packers FA-kitekintő

A lejáró szerződésű játékosok közül ahogy számítani lehetett rá, kevesen maradtak 2025-re is a zöld-arany franchise kötelékében. A legfontosabb free agentnek a rúgó Brandon McManust ítéltem, de új szerződést kapott, három évre 15,3 millió dollárt vihet haza. Éves átlagban ezzel az $5,1 millióval a 12. helyen van a kickerek között, ami reális, főleg a tavalyi teljesítményét látva. A három éves szerződést kicsit sokallom egy 34 éves játékosnál, mert újabban a rúgók is egyik pillanatról a másikra tudnak kikopni vagy brutális formahanyatlásba kezdeni, viszont csak 5 milliót garantáltak a kontraktusból, az 1 milliós roster bónusza pedig a jövő évi ligaév 3. napján válik garantálttá, így lényegében ha nem teljesít jól, akkor az év végén elköszönnek tőle.

Egy másik korlátlan szabadügynök is új szerződést kapott, a linebacker Isaiah McDuffie újabb kettő évre kötelezte el magát a szervezethez, ami alatt $8 milliót kereshet. A garantált tartalom mindössze 2,55 millió dolláros aláírási bónusz, ezeken túl egy jövő évben aktiválható 750 ezres roster bónusza van, illetve ösztönzők formájában másfél millió dollár. Nagyon nem vagyok a rajongója, de ez sokkal inkább egy core special teamer fizetés mint egy kezdő linebackeré, azt meg kár elvitatni, hogy az ST-ben az ő jelenléte sokat ad hozzá. Csak ne lássam gyakran a védelemben, és rendben leszünk.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x