A Ravens igazi ravensös igazolást hajtott végre: egy évre veteránminimumért szerződtette a cornerback Chidobe Awuzie-t, akit a Titans vágott ki két héttel korábban.
We have agreed to terms with CB Chidobe Awuzie on a one-year contract! pic.twitter.com/enIi7BcHS6
— Baltimore Ravens (@Ravens) March 25, 2025
Több szempontból is igazi ravensös igazolás. Egyrészt mert kivágott játékosról van szó, ami azt jelenti, hogy nem számít bele a kompenzációs pickek formulájába, amit a Hollók nagyon komolyan vesznek, jelen állás szerint két ötödik- és egy hetedik körös cetlit zsebelnének be jövőre. Másrészt mivel Awuzie korábbi szerződésében offset language szerepelt, így a Ravens veteránminimumért le tudta igazolni a játékost, hiszen a Titans így is, úgy is kifizet neki $7,5 milliót.
A korábbi második körös Awuzie májusban már 30 éves lesz, ami vízválasztó a cornereknél. Ezért is volt furcsa tavaly, hogy a Titans szerződtette, hiszen messze voltak még a versenyképességtől. A Ravensnél már egyértelműen logikusabb a helye, és egészségesen képes korrekt kezdő szintre. Kellett is a CB a Ravensnek, hiszen eddig a tavalyi negyedik körös TJ Tampa volt beírva kezdőnek a szélre.

Legfrissebb cikkeink
- Véget ért egy korszak New Englandben
- A Seahawks a védőfalát, a 49ers a támadófalát erősíti
- Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- A Bengals lehívta Dax Hill ötödik éves opcióját
- Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Hosszabbított kiváló pass rusherével a Vikings
- AJ Brown helyett érkezett, de a Titans nem hívja le az opcióját
- Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Triple Coverage #599 – Draft nyertesek, vesztesek, egyebek
- BREAKING: George Kittle a legjobban fizetett tight end!
- Mike Tomlin fia és Sean Taylor testvére is kap egy esélyt a csapatoktól
- Vissza kell vonulnia a Steelers tavaly draftolt cornerének
- Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- A Seahawks lehívta elsőkörös tackle-jének ötödik éves opcióját
- In Payton we trust – Broncos draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Ragi on Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Fetyke on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- ClayMatthews52 on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- Cseh Tibor on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- bjeela on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Fetyke on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Hurrá Torpedó on Hunter Renfrow visszatér!