Mindössze 29 éves korában befejezi a pályafutását John Cominsky. A korábban a Falconsnál és a Lionsnál is játszó védőfalember a sérülései miatt döntött a visszavonulás mellett.
“Hat NFL-szezon után hivatalosan is visszavonulok orvosi okokból. Büszke vagyok a pályafutásomra, de a sok sérülés felülírtA a játék iránti vágyamat. Köszönöm az Atlanta Falconsnak, hogy hitt bennem és draftolta az alulértékelt, másodosztályú prospectet. Köszönöm a Detroit Lionsnak, hogy lehívott a waiverről, második szerződést adott, és lehetőséget biztosított, hogy megmutassam, mit tudok kezdőként az NFL-ben. Hálás vagyok minden vezetőnek és edzőnek, akik támogattak és hittek bennem. Ki gondolta volna, hogy egy kisvárosi, Barbertonból származó irányító egyszer NFL-irányítókat fog sackelni?”
– írta Cominsky a közösségi médiában.
A Falcons a 2019-es draft negyedik körében választotta ki Cominskyt a Division II-es Charleston egyetemről. Három idényt játszott Atlantában, majd a Lionsben találta meg a számításait. Főleg a rotációban volt hasznos, de tavaly őt is elkapta a Lionst súlytó sérüléshullám: elszakadt az MCL-szalagja, így a teljes szezont kihagyta.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyik elit játékosának opcióját hívta le a Ravens
- Háromból egy játékosának 5. éves opcióját hívja le az Eagles
- Véget ért egy korszak New Englandben
- A Seahawks a védőfalát, a 49ers a támadófalát erősíti
- Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- A Bengals lehívta Dax Hill ötödik éves opcióját
- Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Hosszabbított kiváló pass rusherével a Vikings
- AJ Brown helyett érkezett, de a Titans nem hívja le az opcióját
- Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Triple Coverage #599 – Draft nyertesek, vesztesek, egyebek
- BREAKING: George Kittle a legjobban fizetett tight end!
- Mike Tomlin fia és Sean Taylor testvére is kap egy esélyt a csapatoktól
- Vissza kell vonulnia a Steelers tavaly draftolt cornerének
- Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Ragi on Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Fetyke on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- ClayMatthews52 on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- Cseh Tibor on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- bjeela on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Fetyke on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Hurrá Torpedó on Hunter Renfrow visszatér!
Azért 10 millát ő is megkeresett.