Május 1-ig dönthetnek arról a csapatok, hogy lehívják-e a 2022-es első körös választottjaik 5. éves opcióját. Ez azt jelenti, hogy az adott játékos még egy évig szerződés alatt állna viszonylag magas, immáron teljesen garantált fizetéssel. Utóbbi különösen nehéz helyzetbe hoz pár csapatot, így összegyűjtöttük a 2022-es első körösöket és megnéztük, kinek az opcióját hívhatják le.
A szabályok szerint az első körben kiválasztott játékosok 4 éves szerződést kapnak, majd a harmadik szezonjuk után a csapatoknak lehetőségük van lehívni egy opciót, amellyel még egy extra évig magukhoz láncolhatják az adott játékost. Ezzel kapcsolatban fontos információ, hogy:
- Amennyiben a játékos kétszer Pro Bowlba jutott, akkor a posztjának franchise tag értékét kapja meg.
- Amennyiben egyszeres Pro Bowler valaki, úgy a transition tag értékét viheti haza.
- Amennyiben a játékos legalább két szezonban is a snapek 75+ százalékán pályán volt VAGY a három szezont figyelembe véve az összes snap legalább 75 százalékán pályán volt VAGY mindhárom idényben legalább a snapek 50 százalékán pályán volt, akkor a posztján 3-20. legmagasabb fizetés átlagát kapja meg.
- Amennyiben egyik fenti kitétel sem teljesül, úgy a játékos a posztján 3-25. legmagasabb fizetés átlagát kapja meg.
1/1: Travon Walker, Edge
5. éves fizetés: $14,751M
Opció: LEHÍVTÁK
A Jaguars volt az első fecske, amely hivatalosan is lehívta a 2022-es első körös játékosának az ötödik éves opcióját. Walker egy nagyon tehetséges, de nyers játékosként került a ligába és a Jaguars nem is járt különösebben jól vele, pláne hogy Aidan Hutchinsont is kiválaszthatták volna. A 24 éves védő a közelében sincs a Lions klasszisának, de nem is lett teljesen bust, ugyanis a 3,5 sackes újonc idénye után az elmúlt két szezonban 20,5 sack és 34 QB hit került a neve mellé.
1/2: Aidan Hutchinson, Edge
5. éves fizetés: $20,862M
Opció: 10/10
Ez csak formalitás. Hutchinson már újoncként is Pro Bowler szinten teljesített, másodévesen ott volt a top 5 környékén 101 nyomásgyakorlással 11 sackkel, tavaly pedig 45 nyomásgyakorlással és nyolc zsákolással fejezte be a szezont úgy, hogy mindössze négy és fél (!!!!) meccsen volt a pályán egy sérülés miatt – a pass rusherek döntő többségének ez egy éves termésnek felel meg. Alighanem csak idő kérdése, hogy ő legyen minden idők legjobban kereső nem-irányítója.

Legfrissebb cikkeink
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Alig több,mint 50%-os beválási arány
Visszakellene nézni, de így tippre szerintem ez elég jó.
Ez nagyon is jó! kb 30% felett már jónak lehet nevezni…