Connect with us

Draft

A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?

Már több alkalommal is kiemeltük, hogy az idei elkapó class teteje nem olyan erős, mint amit korábban a közelmúltban megszokhattunk. Egyúttal azonban a felhozatal mélységére nem lehet panaszkodni, bőven elképzelhető, hogy a második napon vagy akár a harmadik nap elején kiválasztott prospectek közül többen is sikeres profi karriert fognak majd befutni.

A konszenzus szerinti top 3 elkapó prospectet már alaposan kielemeztük: Tetairoa McMillan, Matthew Golden és Emeka Egbuka ismertetőit a nevükre kattintva olvashatjátok el, illetve Travis Huntert, mint elkapót is bemutattuk már nektek. Ők négyen jó eséllyel pályáznak az első körös kiválasztásra (Egbuka határeset, de a képességei alapján be kellene férnie), ezt követően azonban már nehezebb jósolni.

Az első és a második kör határán

Luther Burden, Missouri

Burden a 2023-as egyetemi idényben All-American szinten futballozott, a tavalyi szezont megelőzően az elemzők többsége egy kategóriába sorolta őt Tet McMillannel. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy egy ragyogó idénnyel bebetonozza magát az első 32 választott közé, azonban a gépezetbe porszem került. Egyetemi irányítója, Brady Cook csuklósérüléssel küzdött az idény folyamán, ami negatívan hatott Burden produktumára.

Ráadásul a Missouri támadókoordinátora sem a képességeinek megfelelően kezelte őt, gyakran inkább csalinak használták Burdent, ami érthetetlen, tekintve hogy Burden mindössze a program történetének harmadik 5 csillagos tehetségeként került a Missourihoz. Mindent összevetve tehát Burden egy csalódást keltő idényen van túl, a csúszásának a fenti tényezők adják a fő mozgatórugóját, így az ázsiója jelenleg inkább az első és a második kör határán mozog.

Felépítése alapján Burden egy Z típusú elkapónak tekinthető, átlag alatti magassággal, aki viszont kellően gyors és fizikális ahhoz, hogy a szélen is képes legyen megélni a profik között. Egyetemi szinten ugyanakkor több mint 80 százalékban a slotban állt fel, kezdetben a profik között is itt lehet a helye, ahhoz még fejlődnie kell, hogy a szélen is bevethető legyen.

Burden legerősebb képessége az elkapás utáni yardok szerzése. Agilis és robbanékony játékos, aki képes a rövid passzokból óriási előrehaladásokat létrehozni. Az első védőt szinte mindig kicselezi, futókat megszégyenítően lát a pályán és az egyensúlyérzéke is remek. 2024-ben 30 elhibázott szerelést harcolt ki (első az országban), ösztönösen érzi a megnyíló területeket, képes hirtelen lelassítani, az irányváltásait kevesen tudták lekövetni egyetemi szinten.

Burdent az elkapási ponton sem kell félteni. A labdakövetési képessége elsőrangú, a slotból induló fade útvonalakon automatikusan szállította egyre-másra a nagy játékokat. A kezei is megbízhatóak, nagyon ritkán ejti el a labdát. Kritikát elsősorban az útvonalfutása kapcsán lehet neki felróni. A nüanszok elsajátításában, illetve a védők megtévesztésében még bőven van hova fejlődnie. Emellett az útvonaltörései sem elég élesek, a lábmunkájára is jobban kellene figyelnie.

További kérdőjel, hogy mivel az útvonalai 85 százalékában a slotból indult, így press technikával elenyésző mértékben találkozott, nehéz megmondani, hogy ezzel hogyan birkózik meg majd a profik között. Az edzők továbbá biztos nem fogják értékelni, hogy a blokkolást meglehetősen félvállról veszi. Összességében Burden padlója nem olyan magas, kezdetben csak a slotban képzelhető el, de atletikus potenciálja miatt magas a plafonja.

Hasonló stílusú elkapó az NFL-ben: DJ Moore

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x