Connect with us

Hír

A Jets három játékost választott a 2022-es draft első körében, mindegyiknek lehívta az opcióját

A Jetsnek történelmi draftja volt 2022-ben, hiszen három játékost is választottak. Ráadásul mind a három be is jött! Ezt jól mutatja, hogy a Jets le is fogja hívni mindhármójuk 5. éves opcióját – árulta el az új general manager Darren Mougey.

Abban az évben a Jets a saját 1/3-as választási joga mellett a Jamal Adamsért a Seahawkstól kapott (egyik) első körrel (1/10) is garázdálkodhatott, illetve a kör végén még felcseréltek a Titans helyére a második kör elejéről. Így sikerült kiválasztaniuk először a cornerback Sauce Gardnert, majd az elkapó Garrett Wilsont, végül a pass rusher Jermaine Johnsont. Gardner gyakorlatilag azonnal a liga egyik legjobbja lett a posztján, habár tavaly épp gyengébb éve volt. Wilsont nem segítette a gyenge QB-játék, de egyértelmű, hogy ő is egy jó játékos. Johnsonnak az újonc éve halovány lett, de másodévesen már remek volt, hogy aztán tavaly hamar megsérüljön és alig játsszon.

Gardner 5. éves opciója volt a legdrágább, hiszen az $20,1 millióba kerül, ami a 7. legmagasabb CB-fizetés lenne jelenleg, bár biztosan többet fog ennél kapni egy hosszabbítással, akár $10 millióval is. Wilson $16,8 millióért ajándék, miközben legalább 10 millióval többet fog keresni egy hosszú távú szerződéssel. Johnson $13,4 milliója szintén elég alacsonynak mondható, szóval egyértelműen jó döntést hozott a lépésekkel a Jets, még ha sok gondolkodnivaló nem is volt bennük. Ezek az összegek egyébként mind teljesen garantáltak a 2026-os szezonra.

2 Comments
5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Cseh Tibor
Cseh Tibor
2025-04-21 19:01

és egészen az 1/7-ig röpítették a Jetst ezek a szuper pickek

Zotya
Zotya
Reply to  Cseh Tibor
2025-04-22 11:38

Igen, hisz tudjuk, hogy egyszerre csak 3 ember van a pályán, az edzők és tulajdonosok pedig a liga legjobbjai voltak, szóval simán nyerniük kellett volna az összes meccset…

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x