Ha édesapád az NFL történetének egyik legjobb játékosa, te pedig irányító vagy, ráadásul az ő csapatában, akkor értelemszerűen hatalmas felhajtás övez és óriási figyelem összpontosul rád. Így érkezik a profik közé Shedeur Sanders, a Hall of Famer Deion Sanders (egyik) fia.
A 2002-es születésű Shedeur a legkisebb fia Deion Sandersnek. Texasban született és nőtt fel, ott járt gimibe, majd négycsillagos tehetségként, a 26. legjobb irányítóként és 247. legjobb játékosként tartották számon végzős éve után. A gimiben is apja edzette, majd az egyetemen is követte Deiont a Jackson State-re, ahol két év alatt 23-3-as mérleget értek el, és a suli történetének legtöbb sikeres passzával és touchdownjával távozott onnan. Ugyanis apukával együtt továbbálltak a Colorado egyetemre, ahol a nulláról építettek fel egy korrekt csapatot, két év alatt 13-11-es mérleget hoztak össze, Shedeur pedig a Big12 Év Játékosa lett 2024-ben.
Így érthető módon nagy felhajtás közepette jelentkezett a draftra, ahol akár a top3-ban is elkelhet. De mennyire jogos ez a hájp?
Felépítés, atletikusság
Sanders 187 centi és 96 kiló, amivel a kisebb irányítók közé tartozik, hiszen alsó 21 és 19 százalékba tartoznak ezek a méretek. Ugyanakkor az alapelvárásokat megüti a poszton, tehát nem olyan kivételről van szó mint mondjuk Bryce Young volt két éve. Atletikusságot tekintve nem tesztelt a Combine során, de összességében azt mondhatjuk, hogy nem számít jó atlétának. Nem rossz, ne értsetek félre, meg tud iramodni ha kell, meg tud mozogni, de azért nem lesz ez az ütőkártyája a profik közt. A cikk végén hozok majd egy párhuzamot egy mostani profival, amiből az atletikusságot is talán jól kontextusba tudjuk helyezni, de a lényeg, hogy valamennyire tud mozogni, de nem fog lenyűgözni ezzel a tulajdonságával.
Igazából vicces, hogy ha valaki azt mondja, hogy nézzek rá a Colorado meccseire, mert ott játszik Deion Sanders fia (sőt, kettő is), akkor fixen nem mondtam volna meg ránézésre, hogy ő az. Biztosan Travis Huntert mondtam volna.

Legfrissebb cikkeink
- Final Mock ’25 – Greg
- FK! Draft Big Board 2025
- A 2025-ös tight end class – A jövő kezdői az NFL-ben
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Idén is lesz élő, stúdiós DRAFT SHOW!
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
Legutóbbi hozzászólások
- Newla on Final Mock ’25 – Greg
- Fetyke on FINAL Mock ’25 – Chester
- Kopi3.14 on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
Csak remélni tudom,h ezt a Giantsnél is így látják.Kell,h így lássák.