A tulajdonosok összeültek és megvitatták az eléjük tárt szabálymódosító javaslatokat, majd döntést is hoztak velük kapcsolatban.
A legnagyobb port a tush push eltörlését indítványozó javaslat kavarta, azonban ezt végül elnapolták a tulajok a következő, májusi meetingre. Ez egyben azt is jelenti, hogy egyelőre biztosan nem volt meg a kellő 24 szavazat. Állítólag 16-16 volt az arány.
A kickoffok tavaly nagy mértékben átalakultak, idén pedig egy kis változást kapnak. A különbség az lesz, hogy touchback esetén nem a 30, hanem a 35 yardosról indul majd a támadás. Ezzel a visszahordások számát akarják növelni, és szinte biztosan így is lesz. Az viszont nem változik, hogy továbbra is csak a negyedik negyedben lehet onside kickkel próbálkozni.
A tulajok elfogadták a visszanézhetőség kibővítésére vonatkozó módosító javaslatot, így mostantól a központból leszólhatnak a bíróknak, ha tévesen dobtak be például facemask, horse collar vagy roughing the kicker büntetéseket.
Változik a hosszabbítás szabálya is, ugyanis mostantól az alapszakaszban is megkapja mindkét csapat a labdát. Ezt legutóbb csak a rájátszásra terjesztették ki, most pedig az alapszakaszra is, annyi különbséggel, hogy itt nem 15, hanem 10 perces lesz csak a ráadás.
Leszavazták viszont a Lions által benyújtott javaslatot, hogy az illegal contact és defensive holding büntetések ne érjenek automatikus first downt.
Emellett eltolták a döntést arról, hogy átalakítsák a playoff csapatok kiemelésének sorrendjét.

Legfrissebb cikkeink
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Elcserélné irányítóját a Seahawks
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt