Connect with us

Draft

Final mock ’25 – katonadani

Már egy hete csak a final mockra gondolok, mindig meg-megállva… Most pedig össze is raktam a végső jóslatom, ami furcsa módon az idei egyetlen saját mockom. Minden információt magamba szívtam, minden pletykát elolvastam, és ezt dobta ki a gép. Nem csak a pickeket érdemes végiglapozni, mert nagyon sok infómorzsát elrejtettem az indoklásokban is, illetve mindenhová hozok két alternatív picket is, mert most egy ilyennel is megpróbálkozunk egy szerkesztőségi különjátékban, plusz ti is jobban látjátok, miken ment a legnagyobb vacillálás.. 

1/1 Tennessee Titans
Cam Ward
QB, Miami

Ward már olyan hülyeségeket beszél, hogy Calvin Ridley a liga legjobb elkapója, Treylon Burks meg a negyedik legjobb. Titans-játékos lesz a srácból.

1/2 Cleveland Browns
Travis Hunter
WR/CB, Colorado

Nem gondolom, hogy a Browns itt vinne irányítót. Szerintem egyébként a vezetőség nincs annyira a kirúgás határán, mint a legtöbben gondolják, így jobban belefér nekik egy második körös projekt. Vagy felcserélnek az elsőbe, mindegy, valahogy lesz egy újonc irányítójuk, de nem ezzel a pickkel. Itt Hunter érkezik, akit elsősorban elkapóként fognak használni. Ami egyébként szerintem talán a helyes hozzáállás, ez az értékesebb.

1/3 New York Giants
Abdul Carter
Edge, Penn State

A Giantsnél már egyértelműen forró a kispad, de ha megnézzük a történelmet, akkor újonc irányítókkal ritkábban mentik meg az állásukat a vezetők, mint gondolnánk. Persze fognak húzni valakit a második kör elején vagy onnan felcserélve (lásd később), de nem itt. Itt kiviszik a blue chip játékost Carter személyében, aztán majd gondolom eladják Thibodeaux-t. Hozzátenném, hogy az ő esetükben nem vagyok annyira biztos abban, hogy nem viszik el Sanderst már 1/3-ra, volt már ilyen példa náluk Daniel Jonesszal, és Carter az egyetlen posztra jönne, ahol megvannak rendesen. Szóval itt nem lepne meg egy relatív váratlan húzás, akár Sanders, akár egy lecsere, hiszen másnak sokkal jobban kellhet Carter, de azért nem ezzel számolok.

1/4 New England Patriots
Will Campbell
OL, LSU

Én személy szerint nem Will Campbellt vinném, én úgy gondolom, hogy belőle nem lesz jó tackle a profik közt. Történelmi kivételnek számítana ilyen icipici karfesztávval, és ez a felvételeken is bőven kijön. Egyszerűen túl könnyen beférkőznek a mellkasába és be tudják tolni az irányító ölébe, de befelé is bőven megverték, sőt még kifelé is. Igazából minden top50-es pass rushernek bőven voltak győzelmei ellene. Guardban lehet belőle jó játékos, de egyrészt sosem játszott, másrészt szerintem túl magasan tartja magát hozzá és erőből be tudják majd nyomni, így ezzel kapcsolatban is vannak kérdőjeleim, harmadrészt meg nem akarnék guardot vinni a top4-ben. Ezzel együtt nagyon úgy néz ki, hogy a Patriots őt fogja draftolni, aztán a szurkolók majd remélik, hogy nem nekem lesz igazam vele kapcsolatban.

TRADE 1/5 Chicago Bears (from JAX)
Ashton Jeanty
RB, Penn State

Kezdjük a dolgot a Jaguars oldaláról. Biztos vagyok benne, hogy nem Mason Grahamet viszik, ahogy sokáig tűnt. A támadósorba fognak húzni, erről kicsit később. Azt akarják elhitetni mindenkivel, hogy Ashton Jeantyt elviszik a helyükön, ha nem érkezik felcsere, de valahogy szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Fiatal, analitikus general managerük van, a főedző is hátsó körös futóval hozott sikereket, valahogy nem érzem én ezt a dolgot még akkor sem, ha nem cserél fel senki a helyükre. A Bears viszont megteszi most ezt a szívességet, és elviszi Jeantyt. Nem feltétlen jó ötlet felcserélni egy futóért és egyből a 6. legjobban fizetett játékossá tenni a poszton, de ha valahol, akkor a felturbózott támadófalnál és Ben Johnsonnál még csak-csak meg tudom érteni.

Két alternatív pick: Tyler Warren, Mason Graham

1/6 Las Vegas Raiders
Kelvin Banks
OT, Texas

A GM fia azt mondta, hogy kilép a családból, ha nem Jeantyt draftolják, és megmondta a tulajnak, hogy ha nem őt draftolják, akkor az apja rossz munkát végez. Zseni a srác. Itt most nincs bent Jeanty, de egyébként szerintem ha bent lenne, akkor sem őt vinnék. Pete Carroll szeret játszani a médiával a draft környékén, és eléggé scriptednek tűnt, ahogy odasúgta a GM-nek, hogy vigyázzon mit mond a futó pickről…

Szóval nem Jeanty, de akkor ki? Leginkább egy kiváló karakterű játékost akarnak vinni (Carroll és Tom Brady is sokra tartja ezt), aki lehet akár Jalon Walker is, de inkább a támadóoldal felé néznek. És ugyan Armand Membou a legtöbbek szerint magasabbra értékelt OT, és adná is magát a jobb szélre, de állítólag Bankst nagyon szeretik a csapatok a személyisége miatt. Eredetileg Membou-t is akartam beírni, de a Raiders-ügyekben bennfentes Vic Tafur szerint Banks előrébb van náluk a boardon. Banks lehet rövid távon guard vagy jobb tackle, de megy a problémázás Kolton Miller szerződése körül, szóval akár az ő helyét is átveheti jövőre LT-ben.

Két alternatív pick: Armand Membou, Jalon Walker

1/7 New York Jets
Tyler Warren
TE, Penn State

Megőrjített ez a pick. Azt gondolom, hogy ez Warren vagy Membou lesz, és ezerszer gondoltam meg magam ennek kapcsán. Szerintem Membou-nak kellene lennie, adja is magát a dolog, nagyon kell egy jobb oldali tackle, Aaron Glenn látta Detroitban, hogy mennyit ad hozzá a támadófal a játékhoz. Mégis Warrennel megyek, mert a Jetshez közelebbi mock draftolók inkább őt látják New Yorkban. A mentalitása egyértelműen illik Glennhez, szóval ilyen szempontból értem, és a támadóoldalra nagyon keresnek fegyvereket.

Két alternatív pick: Armand Membou, Jalon Walker

1/8 Carolina Panthers
Jalon Walker
Edge, Georgia

Elég magabiztos vagyok abban, hogy ha Jalon Walker elérhető lesz a Panthers pickjénél, akkor őt fogják választani. A kérdés inkább az, hogy elérhető lesz-e, mert a Raidersnél is opció lehet, ahogy a Jetsnél is, vagy akár a Falcons is felcserélhet eléjük. Nagyon megosztó játékos Walker, igazi boom or bust prospect, de a csapatok imádják nem csak a potenciálja, de a hozzáállása miatt is, ódákat zengenek a vezetői képességeiről. Azt gondolom a Panthersbe tökéletesen illene, ők is akarják, Walker is carolinai egyébként, minden adott lenne ehhez a házassághoz. Ha nem lenne benn, akkor a csúszó Mason Graham mehet ki például itt, vagy Walter Nolen, de Tet McMillant is nagyon szeretik, szóval azon se lepődjünk meg.

Két alternatív pick: Tet McMillan, Mason Graham

1/9 New Orleans Saints
Armand Membou
OT, Missouri

A Saints állítólag lefelé akar mozogni, de én ennek nem hiszek, hiszen Mickey Loomis soha a büdös életben nem cserélt még lefelé (2007-ben utoljára, LOL). Szóval ezt kizárom. Igazából három opcióm volt itt eredetileg. Az egyik Tyler Warren, Saints közeli emberek sokat mondogatták az utóbbi héten, hogy őt akarják. Itt kiment, de ha bent van sem tudom, hogy végül őt húztam volna vagy sem. Mert szerintem inkább a falakat akarják erősíteni, Loomis úgyis azt szokta rendszerint az első körben (több-kevesebb sikerrel). A védőoldalra Mykel Williams adja magát nagyon, hiszen tökéletesen illik a Saints-féle edge profilba, Cam Jordan alatt tanulgathat egy évet aztán robbanthat – ő jelenleg a legnépszerűbb pick hozzájuk egyébként. De visszatértem végül a támadóoldalra, mert támadóoldali főedző van, és 2014 óta 16-ból 13-szor támadót vittek az újonc támadóoldali főedzős csapatok az első körben. Membou ráadásul nagyon adja magát, hiszen nem hívták le Trevor Penning ötödik éves opcióját, őt bemozgathatják guardba és akkor Membou lesz az RT.

Két alternatív pick: Mykel Williams, Tyler Warren

1/10 Jacksonville Jaguars (from CHI)
Tet McMillan
WR, Arizona

Az előbb írtam a Saintsnél, hogy 2014 óta 81%-ban támadót visznek az offense oldali főedzők az első körben. A Jaguars is azt fog, nem Mason Grahamet, ahogy mindenki várta még pár nappal ezelőtt. A legtöbben Jeantyt írják egyébként hozzájuk, de szerintem akkor is McMillant vinnék, ha 1/5-re kellene választaniuk. Ha meg sikerül lehúzni a Bearst, annál jobb. McMillan adna egy nagyon jó fegyvert Liam Coennek és Trevor Lawrence-nek is, utóbbi a Clemsonon úgyis két égimeszelővel játszott együtt, ami jól állt neki.

Alternatív pick: Ashton Jeanty, Kelvin Banks

1/11 San Francisco 49ers
Walter Nolen
DT, Ole Miss

Mason Graham bent van még, de a 49ers mást visz ugyanarra a posztra. Egyre nagyobb a Nolen hype itt a drafthoz közeledve és állítólag kimehet a top10-ben. Én ezt végül nem jósoltam be, de abban teljesen biztos vagyok, hogy ha a Bengalsnál 1/17-re elérhető, akkor 1/18-on már nem lesz benn. Itt viszont a 49ers elviszi. Miért? Lehet hülyeség egy random twitterezőnek hinni, de Lobs_All_Day azt mondja, hogy tavaly nem hitte el a forrásának, hogy Pearsallt fogják vinni, és most ugyanez a forrása szerint Walter Nolen az első számú célpontjuk. Ha nem Nolen, akkor állítólag Kris Kocurek védőfaledző nagyon szereti Shemar Stewartot, szerinte ki tudja aknázni a benne rejlő tehetséget.

Két alternatív pick: Kelvin Banks, Shemar Stewart

1/12 Dallas Cowboys
Matthew Golden
WR, Texas

A Cowboysnak nagyon kell elkapó CeeDee Lamb túloldalára, elég magabiztos vagyok benne, hogy ezt fognak húzni. Na de melyiket, ha mindketten bent lesznek? McMillant vagy Goldent? Mindketten voltak viziten, ami fontos a Cowboysnál, mert általában olyat választanak, aki volt náluk látogatóban, de ez itt nem segít nekünk sokat. Ellenben egész holtszezonban arról beszéltek, hogy kell egy dinamikus WR a csapatba, aki megnyithatja a pályát CeeDee Lamb előtt. Ez pedig inkább Golden mint McMillan. Plusz használni akarják szélső nagyobb darab elkapóként Jonathan Mingót, bármekkora hülyeség is.

Két alternatív pick: Tet McMillan, Mason Graham

1/13 Miami Dolphins
Mason Graham
DT, Michigan

Itt áll meg Mason Graham csúszása. A Dolphinsnak nagyon nehéz mockolni, mert szinte minden posztra kellene ember. Vicces volt, ahogy Chris Grier general managert megkérdezték, hogy kik a vezérek a csapatban jelenleg, és nem nagyon tudott válaszolni, mert kinyögte Tyreek Hill nevét, aki ugye gyakorlatilag ott hagyta a gárdát az utolsó körben, meg hát amúgy sem épp mintapolgár. Szóval szerintem ez egy fontos kikötés lesz náluk az idei drafton, hogy vezéreket hozzanak. Ami lehetne akár Jahdae Barron is, de ha bent van Graham, akkor nem hiszem, hogy bent hagyják, tekintve hogy Zach Sieleren kívül nincs NFL-szinten értelmezhető játékosuk a poszton.

Két alternatív pick: Jahdae Barron, Malaki Starks

TRADE 1/14 Los Angeles Rams (from IND)
Colston Loveland
TE, Michigan

Na jó, a mock érdemi része 13-ig tartott, úgyis azt kell eltalálni, hogy sikeresek legyünk, most vaduljunk meg egy kicsit. A legvalószínűbb forgatókönyv nyilván az, hogy a Colts kiviszi Lovelandet (vagy Warrent, ha benn marad). De mi van, ha annyira mégsem akarják? Sérülése is van, Ballardnak fontos az atletikus tesztelés, amin nem vett részt Loveland. Szóval most lemondanak róla.

És jön a Rams jó messziről, mert már tavaly is akarták Brock Bowerst, McVaynek egyértelműen kell egy új tight end az idősödő és sérülgető Tyler Higbee helyett. Loveland nagyot menne LA-ben, és nyomni kell az all-int Stafforddal. A saját helyükön egyébként szintén két meglepő pickben gondolkodnék, Josh Simmonsban és Emeka Egbukában. Rams közeli beat writerek nagyon mondják, hogy offense pick lesz ebből.

Két alternatív pick: Josh Simmons, Emeka Egbuka

1/15 Atlanta Falcons
James Pearce Jr.
Edge, Tennessee

A Falconsnak jól jönne a lecsere, hiszen mindössze öt cetlijük van. Plusz azért is, mert olyan játékost akarnak, akit mások nem nagyon. Sokáig úgy voltam, hogy meglépem ezt, de nem annyira találtam partnert, szóval maradnak, de igazából mindegy is, a fontos a játékos. Jonathan Jones (CBS) mockolta először Pearce-t a Falconshoz, és azt kell tudni Jonesról, hogy tavaly megmondta a Penix picket is, szóval van valami jó kis forrása a szervezeten belül. A másik opciójuk egyébként a szintén red flages Mike Green, szóval úgy tűnik nem érdekli őket a karakter probléma.

Két alternatív pick: Mike Green, Jihaad Campbell

1/16 Arizona Cardinals
Mykel Williams
Edge, Georgia

Fogalmam sincs, a Cardinals mit fog csinálni. Lehet akár támadófalember is (Josh Simmons?), de azért inkább a védőoldalra orientálódok, csak hát oda is jöhet gyakorlatilag bárki. Will Johnson, Jahdae Barron, Jihaad Campbell, védőfalba is bárki… Tényleg nem tudom, úgyhogy bemockolom hozzájuk azt, akit nem tudtam igazán elhelyezni, de elég magabiztos vagyok abban, hogy magasan fog elkelni. Ő pedig Mykel Williams, aki simán lehet a Saints választottja 1/9-en.

Két alternatív pick: Will Johnson, Jihaad Campbell

1/17 Cincinnati Bengals
Shemar Stewart
Edge, Texas A&M

Sokáig Walter Nolen volt nekem ide beírva majdnem tollal, és biztos vagyok benne, hogy ha elérhető, akkor őt fogják vinni. A második opcióm Derrick Harmon volt poszton belül, de előjöttek a sérülés kérdések vele kapcsolatban, így elbizonytalanodtam. Aztán megláttam, hogy akik tavaly eltalálták hozzájuk Amarius Mimst és két éve Myles Murphyt is, azok Shemar Stewartot mockolták most hozzájuk, szóval megteszem ezt én is.

Két alternatív pick: Walter Nolen, Derrick Harmon

1/18 Seattle Seahawks
Grey Zabel
OL, North Dakota State

Ha Loveland vagy McMillan bent lenne, akkor lehet őket vinnék, de ugye nincsenek, és ez a valószínű forgatókönyv is. Persze a Seahawks bőven szokott meglepetéseket okozni, de valahogy olyan egyértelműnek látom ezt a Zabel picket itt, hogy nehezen mozdulok más irányba náluk. Az már érdekesebb kérdés, hogy mi van, ha Zabel nincs benn, ami nem elképzelhetetlen (Colts?).

Két alternatív pick: Tet McMillan, Colston Loveland

1/19 Tampa Bay Buccaneers
Mike Green
Edge, Marshall

A legvalószínűbb forgatókönyv vélhetően Jihaad Campbell, aki nagyon adja magát a Buccaneershez, tökéletesen illene a profilba minden szempontból, azonban a sérülése sokakat elriaszt. A másik opció, hogy pass rushert választanak. Állítólag Donovan Ezeiruakut szeretik nagyon, ellenben az ő 8,15-ös RAS mutatója messze a legalacsonyabb lenne Jason Licht regnálása alatt (Jameis Winstont nem számítva). Ilyen szempontból Mike Green jobban adja magát hozzájuk, még ha van is karakter red flagje.

Két alternatív pick: Jihaad Campbell, Donovan Ezeiruaku

1/20 Denver Broncos
TreVeyon Henderson
RB, Ohio State

Simán látom, hogy a Broncos felmegy egy tight endért, és az utolsó előtti vázlatomban még ez is szerepelt. Adná magát. Viszont ha meg itt maradnak, akkor az egyik futót fogják draftolni szerintem. Hogy melyiket? Az jó kérdés. Hampton az RB2 a legtöbbeknél, de nekem van egy olyan érzésem, hogy Paytonnak inkább Henderson tetszik, akit talán jobban lehet fegyverként használni. És a Broncoshoz közeli Benjamin Allbright is őt mockolta a csapathoz.

Két alternatív pick: Omarion Hampton, Colston Loveland

TRADE 1/21 Buffalo Bills (from PIT)
Will Johnson
CB, Michigan

A Steelers szeretne hátracserélni, hiszen nincs 2. körös pickje. A Billsnek pedig rengeteg cetlije van, ennyien nem férnek fel a rosterre, szóval feljebb mozognak, méghozzá a legnagyobb hiányposztjukért. Will Johnson kapcsán sok a kérdőjel most, nem futott 40 yardot, a sérülések is kockázatossá teszik, de egy nagyon jó zónázós CB lehet belőle a profik közt, ha minden jól alakul. A Billsnél erre bazíroznak. A helyükön maradva egyébként Trey Amos lenne a választottam.

Két alternatív pick: Trey Amos, Kenneth Grant

1/22 Los Angeles Chargers
Kenneth Grant
DT, Michigan

Michigan-játékos a Chargershöz? Na ne, ilyet sem hallottunk még. A Chargersnek kell egy nose tackle, nagyon csalódottak voltak, hogy nem tudták megtartani Poona Fordot (meg is lepődtek ezen), így itt a tökéletes alkalom. Jim Harbaugh pedig egyszer úgy fogalmazott, hogy Grant a “futballistenek ajándéka”, szóval ja, imádja a srácot.

Két alternatív pick: Colston Loveland, Will Johnson

1/23 Green Bay Packers
Maxwell Hairston
CB, Kentucky

Mi alapján választ játékost Brian Gutekunst? Hogy mi tetszene legkevésbé a szurkolóknak! Viccet félretéve minden első körös pickje magas RAS-mutatóval rendelkezett (egy kivétellel mindenki 9,25 felett) és 1-2 kivételtől eltekintve fiatal volt. Lehetne akár Shemar Stewart is a pass rush erősítésére, adná magát, de itt már kivitte a Bengals. Állítólag nagyon szeretik Tet McMillant, szóval ha a Jaguars mégsem viszi, akkor ezt is el tudom képzelni, akár felcserével. A harmadik opció, akit szintén utálnának a Packers-fanok, az Hairston, aki egy nagyon gyors CB, de sok a kérdőjel vele kapcsolatban. A Packersnél kell CB, és sokan pusmogják ezt a Hairston picket.

Két alternatív pick: Shemar Stewart, Tet McMillan

1/24 Minnesota Vikings
Jahdae Barron
CB, Texas

A Vikings nyilván hátra akar cserélni, hiszen csak 4 pickje van idén. És könnyen lehet, hogy így is lesz, sokáig így is mockoltam. De bent maradt még Barron, akit lehet, hogy nem akarnának itt kihagyni már. Én meg biztosan nem akartam kihagyni az első körből, és itt volt a legértelmesebb helye a továbbiakat nézve.

Két alternatív pick: Donovan Jackson, Malaki Starks (+kicsere az első körből)

1/25 Houston Texans
Tyler Booker
G, Alabama

A Texans teljesen újraalkotja a támadófalát idén, szerintem a drafton is ide fognak húzni. Az újjáalakítás egyik oka nyilván a gyenge játék volt, azonban a másik az, hogy például Laremy Tunsilt nem érezték igazi vezérnek, nem tetszett a hozzáállása az edzői stáb számára. Ha ez a prioritás, akkor Bookert imádni fogják, mert ilyen téren makulátlan, ráadásul az Alabamáról jön, DeMeco Ryans egyeteméről, ezért is adja magát annyira ez a pick, hogy már jó előre beírtam ide.

Kettős érzéseim vannak egyébként Bookerrel kapcsolatban, mert egyrészt imádom nézni a játékát, másrészt viszont nagyon tartok tőle, hogy az NFL-ben bust lesz a nulla atletikussága miatt. És persze nem kell ultra atletikusnak lennie egy guardnak, de mozognia tudni kell, hiszen ha nem tud, akkor futásblokkolásnál elég limitált lesz a szerepe.

Két alternatív pick: Emeka Egbuka, Josh Simmons

1/26 Indianapolis Colts (from LAR)
Jihaad Campbell
LB, Alabama

Fun fact, a Colts sosem húz olyat az első körben, aki volt náluk top30 viziten (kivéve tavaly Richardson, de az irányító más tészta). Így lehúzhatjuk például Shemar Stewartot a listáról. De nem húzhatjuk le a tight endeket, és nem húzhatjuk le Grey Zabelt sem, akik szerintem a legesélyesebbek a Colts pickjére 1/14-en. Illetve még egy nevet bedobnék, állítólag imádják Jihaad Campbellt, csak nem a helyükön, hanem egy ilyen nagyobb hátracserével. Nem ez a valószínű forgatókönyv, és mock sikeresség szempontból nem is csinálom ezt jól, de szórakozzunk egyet!

Két alternatív pick: Tyler Warren, Colston Loveland

1/27 Baltimore Ravens
Josh Simmons
OT, Ohio State

A Ravens valaki olyat fog húzni, aki meglepetésre elérhető még itt. És aztán fasza kis játékos is lesz belőle. Lehet ez Malaki Starks például, ő ide a slágerpick, de én most másik irányba mozgok, méghozzá Josh Simmons felé. A sérülése elég komoly, ezért csúszhat, amúgy meg top10 közeli prospect lehetne.

Két alternatív pick: Malaki Starks, Derrick Harmon

TRADE 1/28 New York Giants (from DET)
Shedeur Sanders
QB, Colorado

A Lionsnek nem sürgős választania itt igazából, ráérnek kicsit hátrébb is, így kicseréltek. A Giants ugyanis fel akart jönni az elsőbe egy irányítóért. Hogy ez Sanders lesz vagy Dart, őszintén nehéz megmondani. Elvileg Brian Daboll Dartot szereti, a front office meg Sanderst akarja. Nem tudom ki fog nyerni a kérdésben, de most Sandersre tippelek, mert ők végezték a legtöbb munkát vele, ott voltak minden meccsén, satöbbi, szóval lehet ez a Dart dolog náluk csak smokescreen. Vagy nem.

Alternatív pick: Jaxson Dart

1/29 Washington Commanders
Donovan Ezeiruaku
Edge, Boston College

Könnyen lehet, hogy a Giants ide fog feljönni, nem a Lions helyére, és sokáig ez is volt beírva nekem. Kevés pickje van a Commandersnek, szívesen hátramozognának. De ha nem, akkor két jelöltem van hozzájuk leginkább, mindkettő pass rusher. Donovan Ezeiruaku és Nic Scourton. Ha bent van még Ezeiruaku, akkor szerintem ő lesz, de elégedettek lennének Scourtonnal is.

Két alternatív pick: Nic Scourton, Nick Emmanwori

1/30 Pittsburgh Steelers (from BUF)
Derrick Harmon
DT, Oregon

A Steelers szívesen lecserélne, mert nincs második körös pickje, amit a Billstől bezsebelhetnének. Az opciók közt irányítót, védőfalembert és futót említhetünk. Nyilván ha QB-t akarnak, akkor azt a saját helyükön fognak vinni, és benne van Dart, valamint Sanders is. Egyik sem lepne meg. De talán esélyesebbnek gondolom, hogy elviszik Harmont, aki tökéletesen illene a rendszerükbe, a legnagyobb hiányposztjuk gyakorlatilag a QB-n kívül. Ő egyébként egy sérülés miatt csúszhat idáig.

Két alternatív pick: Omarion Hampton, Shedeur Sanders

1/31 Kansas City Chiefs
Josh Conerly Jr.
OT, Oregon

Gyakorlatilag minden más szerkesztő Josh Simmonst mockolta a Chiefshez, és tényleg adja magát a dolog, hiszen szuper tehetséges, igazi left tackle, és kissé karakterproblémás is, amivel a Chiefsnél annyira nem foglalkoznak. Plusz a sérülése miatt is csúszhat. De kicsit szembe akartam menni az árral, hogy nem cserélnek fel egy tackle-ért, hanem a helyükön behúzzák az utolsó első körös OT-t.

Két alternatív pick: Josh Simmons, TreVeyon Henderson

TRADE 1/32 New Orleans Saints (from PHI)
Jaxson Dart
QB, Ole Miss

Ugyan 1/9-re nem vittek QB-t, de Mickey Loomis imád felcserélni, szóval megteszi most is itt a kör végén, méghozzá egy QB-ért, akit állítólag a legjobban szeretnek.

Alternatív pick a helyükön: Tyler Shough

Bónusz pickek:

2/33 Cleveland Browns
Jalen Milroe
QB, Alabama

A Browns irányítót fog itt vinni, csak azt nem tudom még, hogy kit. Lehet ők cserélnek fel egyébként, vagy csak simán leesik hozzájuk Sanders, vagy Shough-ot viszik.

2/34 Detroit Lions
Nic Scourton
Edge, Texas A&M

A Lionsbe a lecserélés után mehet egy edge rusher, az úgyis kelleni fog. Scourtont sokan szeretik a kör végén.

Két alternatív a helyükön: Donovan Ezeiruaku, Derrick Harmon

2/40 Philadelphia Eagles
Mason Taylor
TE, LSU

Az Eagles esélyes valamilyen cserére. Akár fel valakiért, akár hátra. Sok pickjük van, szóval lehet felfelé kellene mozogniuk, de majd megteszik azt a 2-3. körben akkor. A helyükön elvihetik Derrick Harmont (az olyan eaglesös lenne, ha lecsúszna), vagy Nic Scourtont, de itt marad nekik a Hall of Famer génekkel rendelkező Mason Taylor tight endbe, hiszen Dallas Goedertet el akarják cserélni.

Két alternatív pick: Nic Scourton, Derrick Harmon

Nagyon nem tetszik, hogy kimaradt az első körből

  • Emeka Egbuka, WR
  • Malaki Starks, S
  • Omarion Hampton, RB

Ha egyénileg kérdeznek meg, mindre azt mondom, hogy kimennek az első körben, de nem sikerült mégsem elhelyezni őket. Ezt valószínűleg rosszul csináltam és bukni fogok a mock versenyben, de ez van.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x