Connect with us

Draft

Final Mock ’25 – Maetthy

Igen, egy újabb mock. Gondolom a többségeteknek már a fülén folyik ki a sok predikció, és mind az igazi draftot várjátok, de én is megosztom veletek, mit várok az első körben.

Ígérem, rövidre fogom magam, egy-két mondatnál többet sehol sem tervezek írni, illetve cserélni sem fogok (sosem szeretek cserével mockolni, azt intézzék el egymás között a csapatok a valóságban, én azzal szeretek dolgozni, amit biztosan tudok, és ez az eredeti sorrend).

1/1 Tennessee Titans
Cam Ward
QB, Miami

Mehetünk is tovább, nincs itt kérem semmi látnivaló.

1/2 Cleveland Browns
Travis Hunter, CB/WR
Colorado

Túl sok információ mutat ebbe az irányba, ő az egyik csúcsprospectje a draftnak, a Browns köszöni, elviszi, és lehet mind a két oldalon próbálgatni fogja (nekik elsősorban WR kellene inkább, szóval érdekes lehet, mi is lesz majd vele).

1/3 New York Giants
Abdul Carter, Edge
Penn State

Hunter után Carter a draft másik csúcsprospectje, ha az egyiket el tudod vinni, tedd meg, ne gondold túl. Lehet emiatt el kell majd cserélni Thibodeaux-t, de ez legyen a legnagyobb gond, Burns és Carter csodásan fest, mint pass rusher páros.

1/4 New England Patriots
Will Campbell, OT
LSU

A Patriots legnagyobb needje az LT, Vrabel tackle-ként tekint Campbellre, ha esetleg ott mégse válik be (szerintem be fog), akkor bemegy guardba, nincs oka a Patsnek, hogy ne őt válasszák.

1/5 Jacksonville Jaguars
Mason Graham, DT
Michigan

Túl nyilvánvaló, mert abszolút needre érkezik, és még értéken is van? Ok, legyen, az új vezetés észszerű döntést hoz, és nem hagyják bent a draft egyik top 5 tehetségét, akire még szükségük is lenne.

1/6 Las Vegas Raiders
Will Johnson, CB
Michigan

Jack Jones elküldésével nagy need lett a CB, és csak akkor küldesz el valakit, ha látod az egyértelmű pótlását. És szerintem a Raiders tudja, hogy bent marad nekik Johnson, és így megoldják a CB posztot.

1/7 New York Jets
Armand Membou, OT
Missouri

A Jetsnek nagyon kellene egy jobb tackle, és milyen meglepetés, pont van egy remek top10-es RT prospect, akit elvihetnek.

1/8 Carolina Panthers
Jalon Walker, Edge/LB
Georgia

A draft talán legnagyobb boom or bustja Walker. LB-nek nem jó, EDGE-nek túl kicsi, de ha véletlenül bejön, akkor hatalmasat kaszál az, aki elviszi. Esetünkben a Panthers, akinek need is lenne mind a két poszt.

1/9 New Orleans Saints
Shedeur Sanders, QB
Colorado

Carr nem egészséges, Rattler nem biztos, hogy a jövő, és azt se várom, hogy a közeljövőben ilyen magasan draftol majd a Saints. Valamivel próbálkozniuk kell irányító fronton.

1/10 Chicago Bears
Ashton Jeanty, RB
Boise State

Ennél tovább nem fog csúszni Jeanty, a Bears meg köszöni szépen, berakják Caleb mellé, hogy levegye a terhet, ha kell, és alakuljon az a várva várt szuper offense.

1/11 San Francisco 49ers
Shemar Stewart, Edge
Texas A&M

A teljes defensive line lyukas, így elvisznek valakit Bosa túloldalára, akinek nem is feltétlen kell majd a világot megváltania, elég, ha csak tehetségesen elvonja a figyelmet, amíg Nick befejezi a feladatot az irányítón.

1/12 Dallas Cowboys
Tetairoa McMillan, WR
Arizona

Kell is az elkapó, McMillan kb. itt van értéken nálam, amíg Lamb rohangál a slotból addig ő fixen elmegy nagyfiúskodni a szélen, jó targetje lesz Prescottnak.

1/13 Miami Dolphins
Kelvin Banks, OT
Texas

A Miami sem csinál baromságot, végre erősítik a támadófalat, amire nagyon rá fog férni. Banks lehet belülre kerül, de ha marad a szélen, akkor is szükség lesz rá, hogy minimalizálják Tua önveszélyességét.

1/14 Indianapolis Colts
Tyler Warren, TE
Penn State

Végre érkezik egy értelmes TE Indianapolisba, új targetje lesz Richardsonnak (Daniel Jonesnak?), és ez csakis az offense előnyére fog válni.

1/15 Atlanta Falcons
Mike Green, Edge
Marshall

Aki ma kezdte el követi az NFL-t, már az is tudja, hogy a Falconsnak hatalmas needje a DL, azon belül is a siettetés, így az első körös cetlijüket is erre használják fel. Greennél vannak off-field kérdések, de ha azok nem jönnek elő, akkor csakis csapata előnyére fog válni.

1/16 Arizona Cardinals
Emeka Egbuka, WR
Ohio State

Kell még egy stabil target Kyler Murray-nek Harrisonon és McBride-on kívül, akit meg is talál az első körben a Cardinals. Egbuka szerintem se nem boom, se nem bust, egyszerűen csak egy nagyon jó elkapó, és pont erre van szüksége ennek az offense-nek.

1/17 Cincinnati Bengals
Derrick Harmon, DT
Oregon

Lehet az Edge fontosabb lenne, de értéken most itt nem nagyon van, így akkor menjen a védőfal közepébe egy olyan falember, aki DT méretekkel is rendelkezik, és meg fogja állni a helyét 4-3-ban is középen BJ Hill mellett.

1/18 Seattle Seahawks
Matthew Golden, WR
Texas

Van egy JSN, egy öregedő Kupp, és ennyi. Golden azonnali megoldást jelent majd a szélen, ha nem is WR1 szinten, de egy stabil második számú elkapó szintet fog majd hozni. Minden másra ott van JSN.

1/19 Tampa Bay Buccaneers
Jihaad Campbell, LB
Alabama

Kell az LB, kell David mellé valaki, kell utód Davidnek, akkor meg miért ne válasszák ki a class egyértelműen legjobb linebackerét?

1/20 Denver Broncos
Omarion Hampton, RB
North Carolina

Talán a legnagyobb need Denverben a futó, Jeantyn kívül Hampton a másik első körös top prospect, Nix köszöni szépen, hasítani fog vele az offense.

1/21 Pittsburgh Steelers
Jahdae Barron, CB
Texas

Miért oldják meg első körben a QB helyzetet, amikor a slotban Brandin Echols nem életbiztosítás, és Darius Slayben sincs már sok a szélen? Milyen meglepetés, Barron mind a kettő posztot képes hozni mesteri szinten.

1/22 Los Angeles Chargers
Colston Loveland, TE
Michigan

Harbaugh kap egy Michigan játékost, aki még needre is érkezik? Van kérdés? Nincs? Mehetünk tovább.

1/23 Green Bay Packers
Mykel Williams, Edge
Georgia

Sajtföldén foltozni kellene a védőfalat, Williamst meg a legtöbb packersös ismerősöm nem akarja a csapatában látni, így ez tűnik a legegyértelműbb Green Bay picknek.

1/24 Minnesota Vikings
Malaki Starks, S
Georgia

Szükség is van a safetyre, Brian Flores biztosan ki tudja belőle hozni a legmagasabb szintet, egy igazi fegyvert kap így a Vikings a védelembe.

1/25 Houston Texans
Josh Simmons, OT
Ohio State

Kezdeni kell valamit ezzel a támadófallal Texasban, ha Simmons itt még elérhető, akkor is megéri elvinni, ha esetleg nem bevethető azonnal.

1/26 Los Angeles Rams
Luther Burden, WR
Missouri

Adams nem lesz fiatalabb, Tutu Atwell szerződése csak vicc, Nacua mellé érkezik egy olyan fegyver, akit McVay végtelen lelkesedéssel (és eredményességgel) fog használni.

1/27 Baltimore Ravens
Nick Emmanwori, S
South Carolina

Kyle Hamilton megoldja a pálya hátsó részét, Ar’Darius Washington nem rossz, de érkezzen valahova a strong safety poszt környékére egy olyan szuper talent, akinek nem biztos, hogy mindenhol elő tudják hozni a legjobb oldalát; de Baltimore pont tökéletes lesz erre a célra.

1/28 Detroit Lions
Donovan Ezeiruaku, Edge
Boston College

Hutchinson túloldalára kell az erősítés, Ezeiruaku hozza a tökéletes Campbell mentalitást, és amúgy még rusholni is kiválóan tud, match made in heaven.

1/29 Washington Commanders
James Pearce, Edge
Tennessee

Washingtonban vállalják, hogy majd ők tudják kezelni a viselkedési gondokat, és akkor azzal megoldódik a csapat egyik legnagyobb needje. Pearce top10 körüli prospect lenne, ha végre megtanulna viselkedni, meg magára szedne egy kis alázatot.

1/30 Buffalo Bills
Kenneth Grant, DT
Michigan

Corner nincs értéken, akkor érkezzen a másik legnagyobb need, egy futás ellen is kiváló nose tackle a védőfal közepébe. Végre nem csak Ed Oliver jut majd eszünkbe, ha Bills DT-kre gondolunk.

1/31 Kansas City Chiefs
Josh Conerly, OT
Oregon

Mind láttuk 2025 (és 2021) februárjában, mi történik a Chiefsszel, ha nem elég jó a támadófala. Conerly az utolsó első körös OT nálam, szóval a Chiefs köszöni, megint behúz egy kisebb stealt egy needjére.

1/32 Philadelphia Eagles
Walter Nolen, DT
Ole Miss

És akkor szokás szerint érkezik az Eagles steal is; az első kör végén megtalálja Howie Roseman Milton Williams utódját. Oké, van bennem egy kis elfogultság, mert őt szeretném legjobban az Eaglesnél látni, de ennyi legyen megengedve nekem.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x