Nagy volt az öröm a minnesotai faluban, a viking lakosság ünneplésre készült. A fiatal herceg átvette az irányítást a portyázó csapat fölött, és a vének nem voltak restek felnyitni a kincses ládákat, és messziföldön sikeressé vált zsoldosokat fizettek meg, hogy megvédjék az ifjú uralkodót a csatái során. Sokáig lehetett attól tartani, hogy más utat választanak, és felkérik vezérük mellé tanácsadónak Sajtföldéről és Nagy Alma városából a Lelkekkel Suttogó öreg harcost, de végül letették voksukat a saját falujuk gyermeke mellett.
Jó helyzetben volt a Vikings a szabadügynök piac nyitásakor, bő 60 millió dollárral voltak a fizetési sapkán belül, ami nagyon kellemes kiindulási alap tud lenni egy intenzív és aktív piaci tevékenység lefolytatásához, amire szükség is van akkor, hogy ha ígéretes, fiatal irányítója van egy csapatnak, rookie szerződésen.
Én a kitekintőben olyan extra felszabadítható 20 milliónyi dollárral számoltam, ebből végül 0 lett, a csapat nem nyúlt hozzá szerződésekhez, az egyetlen elküldött játékossal is csak a következő szezonra spóroltak; utcára került ugyanis Garrett Bradbury a korábbi első körös center, aki 5 éven át volt a csapat kezdője, de sosem volt közepesnél jobb a posztján, inkább annál rosszabb. Ezzel a lépéssel majd bő 5 millió dollár szabadul fel június 1 után, egy kis halott pénz benyelése mellett.
Távozók

Legfrissebb cikkeink
- Véget ért egy korszak New Englandben
- A Seahawks a védőfalát, a 49ers a támadófalát erősíti
- Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- A Bengals lehívta Dax Hill ötödik éves opcióját
- Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Hosszabbított kiváló pass rusherével a Vikings
- AJ Brown helyett érkezett, de a Titans nem hívja le az opcióját
- Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Triple Coverage #599 – Draft nyertesek, vesztesek, egyebek
- BREAKING: George Kittle a legjobban fizetett tight end!
- Mike Tomlin fia és Sean Taylor testvére is kap egy esélyt a csapatoktól
- Vissza kell vonulnia a Steelers tavaly draftolt cornerének
- Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- A Seahawks lehívta elsőkörös tackle-jének ötödik éves opcióját
- In Payton we trust – Broncos draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Ragi on Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Fetyke on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- ClayMatthews52 on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- Cseh Tibor on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- bjeela on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Fetyke on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Hurrá Torpedó on Hunter Renfrow visszatér!
” hogy ez végül Tannehill, Favre, vagy Cousins lesz, sokat nem nyom a latba. ”
Favre? :-) Ez kicsit freudi, vagy mi ? :-D
Inkább csak nyomatékosítás, hogy “majd jön valami veterán és ennyi” :D