A Cardinals az előző idényben nagyon közel volt a rájátszáshoz, de az erős kezdés után nem sikerült fenntartani a lendületet. A holtszezon előtt azonban nagyon ígéretesen nézett ki a helyzet: a 49ers behúzta a féket, a Seahawks elcserélte Geno Smith-t, a Rams pedig ugyanezt akarta Matthew Stafforddal. Utóbbi végül nem történt meg, de is így csak egy jó piacra volt a Cardinals attól, hogy akár a csoport favoritja legyen.
Arizonában eszméletlenül sok hely volt költeni, a rendelkezésre álló 78 millió dollárnyi cap space az ötödik legtöbb volt az egész ligában a piac kezdete előtt. Így nem volt szükség sem kivágásokra, sem átalakításokra ahhoz, hogy bárkire licitálhasson a franchise – nem is küldtek el senkit. A keret tehát semmit nem gyengült, ráadásul a saját szabadügynökök között sem voltak nagyon fontos szereplők.
A legfontosabb távozók
Röviden: nincs ilyen. Persze voltak távozók, de a legdrágább eligazoló játékos a DT Roy Lopez volt, akinek egy évre 3,5 millió dollárt fizet a Lions. Egyetlen másik távozó sem kapott még csak 2,5 milliót vagy egy évnél hosszabb kontraktust sem. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a lejáró szerződésű, de egyelőre senkinek nem kellő ex-Cardinals játékosok jobb minőséget képviselnek.

Legfrissebb cikkeink
- Komoly büntetést kapott a Falcons Shedeur Sanders megszívatásáért
- Drake London marad a Falconsnál, döntött Devonte Wyattről a Packers
- A Patriots és a Jaguars sem ragaszkodik a 2022-es első köröséhez
- Csak egyik elit játékosának opcióját hívta le a Ravens
- Háromból egy játékosának 5. éves opcióját hívja le az Eagles
- Véget ért egy korszak New Englandben
- A Seahawks a védőfalát, a 49ers a támadófalát erősíti
- Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- A Bengals lehívta Dax Hill ötödik éves opcióját
- Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Hosszabbított kiváló pass rusherével a Vikings
- AJ Brown helyett érkezett, de a Titans nem hívja le az opcióját
- Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Triple Coverage #599 – Draft nyertesek, vesztesek, egyebek
- BREAKING: George Kittle a legjobban fizetett tight end!
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Ragi on Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Fetyke on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- ClayMatthews52 on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- Cseh Tibor on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- bjeela on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Fetyke on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Hurrá Torpedó on Hunter Renfrow visszatér!