A 2025-ös NFL-szezonban hét alapszakasz-mérkőzést rendeznek az Egyesült Államokon kívül, ami rekord. Ugyanakkor 2026-ban tovább nőhet ez a szám: Peter O’Reilly, a liga nemzetközi ügyekért felelős vezetője elmondta, hogy jövőre akár 10 nemzetközi találkozót is rendezhetnek.
A tulajdonosok által jóváhagyott jelenlegi szabályozás maximum nyolc ligaszintű nemzetközi találkozót engedélyez, és ez jó eséllyel nem is fog már idén megváltozni. Ugyanakkor ezen felül a Jaguars egy külön megállapodása alapján több nemzetközi meccset is bevállalhat.
A franchise korábban megegyezett Jacksonville városával, hogy 2025 és 2027 között hat nemzetközi mérkőzést rendezhessenek, ebből maximum hármat az első két évben. A 2025-ös szezonban ebből csak egyet használ ki a csapat (a Wembley-ben), így elméletben lehetőség van arra, hogy akár extra két meccset is az USA-n kívül rendezzen meg házigazdaként.
Mivel a Jax stadionját 2026-ban felújítják, így logikus is lenne bevállalni a két plusz londoni mérkőzést.

Legfrissebb cikkeink
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Elcserélné irányítóját a Seahawks
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt