Connect with us

Hír

Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?

Justin Tucker kapcsán folyik a nyomozás, ugyanis 16 nő is azzal vádolja, hogy szexuálisan zaklatta őket masszázsok alkalmával. Épp ezért kérdésessé vált a jövője a Ravensnél, főleg hogy a 35 éves rúgó karrierje legrosszabb szezonját produkálta tavaly. Ezekre a spekulációkra rádobott egy lapáttal az, hogy a Ravens a franchise 30 éves története során először egy rúgót választott a drafton: a 6. körben a 186. pickkel az Arizona egyetemről Tyler Loop érkezett.

A Ravensnél nem akartak messzemenő jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy akkor ez mit is jelent Tuckerre nézve, de az elég biztosra vehető, hogy két rúgót nem fog rosteren tartani a csapat, tehát minden bizonnyal a táborban majd versenyeznek egymással (hacsak addig ki nem rúgják Tuckert).

Loop 5 évet töltött az egyetemen, tavaly 23 mezőnygól-kísérletből 18-at értékesített, illetve 25 extra pontból 23-at rúgott a póznák közé. A lába erős, hiszen volt sikeres rúgása 62 yardról is.

Érdekes, hogy Loop a draft előtt pár nappal vett magának egy Ravens-pólót, mert úgy érezte, hogy ők fogják draftolni.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
ahanem
ahanem
2025-04-27 15:33

Tucker the Fucker

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x