Connect with us

Érdekességek

Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?

Már csak néhány nap és itt van a 2025-ös NFL Draft. Érdemes lehet tehát megnézni, hogy melyik csapatnak mennyi drafttőkéje van így az esemény előtt közvetlenül. A Sharp Footballnál raktak össze erre vonatkozóan egy jól szemléltető grafikont, ami alatt a franchise-ok pontos pickjei is megtalálhatók.

Az nyilván nem meglepő, hogy a Browns-Jaguars-Titans-Patriots-Giants ötösnek van a legtöbb drafttőkéje, hiszen ők húznak a top5-ben. Az viszont már érdekesebb, hogy utánuk a 49ers és a Seahawks következik. Előbbi a 11., utóbbi a 18. helyen választ az első körben. Azonban a 49ersnek összesen 8 választási joga van a top160-ban, miközben csak három másik csapatnak van 7. A Seahawksnak pedig a DK Metcalf és Geno Smith cserék miatt van extra 2. és 3. körös cetlije, így összesen öt pickkel rendelkeznek a top92-ben, miközben csak négy másik csapatnak van négy ilyenje.

A spektrum másik végén a Vikings-Commanders-Steelers-Falcons négyest találjuk. A minnesotaiaknak mindössze 4 választási joga van a drafton, a top96-ban ráadásul csak egyetlen egy. A Commanders is bőven cserélgette a pickjeit, így csak öt cetlije van, és csak kettő a top120-ben. A Falconsnak is csak öt cetlije van, amiből ráadásul kettő hetedik körös.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x