Connect with us

Hír

Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után

A Browns kapcsán sok szó volt arról a draft folyamat alatt, hogy elvihetik 1/2-re Shedeur Sanderst. Végül tényleg elvitték, csak nem 1/2-re, hanem az 5. körben a 144. választási joggal. És úgy tűnt a közvetítésből, hogy ennek sem örülnek igazán, teljesen lélektelen tapsolással kapták őket lencsevégre:

Persze Andrew Berry general manager és Kevin Stefanski főedző igyekeztek elmondani, hogy csak fáradtak voltak, meg rossz pillanatban kapták el őket, de ez természetesen nem állította meg a spekulációkat, hogy ők igazából nem is akarták kiválasztani Sanderst, csak a tulajdonos Jimmy Haslam leszólt, hogy most már ideje kivinni az irányítót.

Haslamtól nem áll távol az ilyesmi, hiszen annak idején például Johnny Manzielt is ő akarta választani, és arra is jó esély van, hogy Deshaun Watson megszerzésében is nagy szerepet játszott. Az is mutatja a mostani közbenjárását, hogy a 3. körben már választottak egy irányítót az idei drafton (Dillon Gabrielt), és soha nem fordult még elő, hogy egy csapat 50 húzáson belül kétszer is QB-t vigyen egy börzén.

A Brownsnál így összeállt egy gyönyörű irányítónévsor a szezonra: Deshaun Watson, Joe Flacco, Kenny Pickett, Dillon Gabriel, Shedeur Sanders.

A Hard Knocksban megnéznénk ezt a QB-csatát.

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Cheetah008
Cheetah008
2025-04-27 09:04

Ez tényleg egy vicc! – mármint ez a névsor a hír végén. Legalább annyira várom a fotót erről a kis qb közösségről, mint a Búcsú óriás-törpe duojáról!

Jani_Kovacs
Jani_Kovacs
Reply to  Cheetah008
2025-04-27 09:28

Azért Joe Flacco olaszcsődörelitirányító nem vicc kéremszépen!
Nagyon bírom a palit.

zunya
zunya
2025-04-27 09:52

Aztán erre az 50-en belüli két Qb-re mondhatta a Raiders, hogy “fogd meg a söröm” és a 6. körben 3 húzáson belül választott szintén kettőt 😃

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x