A 49ers rostere rendkívül meggyengült a holtszezonban, pénzügyi okokból ugyanis elengedték Javon Hargrave-ot és Leonard Floydot, a piacon elvesztették Charvarius Wardot és Dre Greenlaw-t, illetve még Deebo Samuelt is elcserélték. Ráadásul idén már célszerű lenne hosszabbítani az irányító Brock Purdyval is.
A korábbi riportok szerint a 49ers már letett az asztalra egy 40+ milliós ajánlatot, azonban Purdy több mint évi 50 millió dollárt szeretne, ami már a top 10-es fizetésnek számítana. A csoportrivális Rams sztárelkapója, Puka Nacua szerint ez túlzás lenne, és ha Purdy ennyit kér, azzal bezárhatja a 49ers Super Bowl ablakát. A támadó szerint 40 millió körüli szerződés lenne reális, de persze érti a dolog üzleti oldalát és azt, hogy a poszt miatt Purdy szinte bármennyit elkérhet.
A korábbi Mr. Irrelevant 23-13-as alapszakasz mérleget tud felmutatni, 4-2 a rájátszásban, közel 10 ezer passzolt yard és 64 touchdown került már a neve mellé. Képes top 10 közeli játékra és lehet érvelni az 50+ milliós fizetés mellett, de tény, hogy egy ilyen fizetéssel sokkal nehezebb lesz Super Bowlért küzdeni.

Legfrissebb cikkeink
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Ezt Edelman podcastjában mondta. Meghallgattam azt az epizódot.
Nem értek egyet Nacuaval. A 40 millió körüli szerződéssel ugyanúgy bezárul az SB ablak. Ha rám hallgatnak az aranyásók, akkor nem kapkodnak, hanem kivárnak.
De szurkolok, hogy most is az történjen, ami általában szokott: Soha, senki nem hallgat rám. :)
Lehet, hogy mivel egyik GM-et sem hívtad még fel, vagy írtál nekik emailt. :)
Nem az volt, hogy a rendszer miatt jó a csapat, így amíg az a HC, aki, addig minden a legnagyobb rendben, bárkit le lehet cserélni? Ami tavaly valahogy mégsem így nézett ki.
Purdy személye garantálja, hogy nem lesz SB – szerintem. A csúcson lévő és sérülésektől az egyszer meg nem tizedelt, parádés kerettel, zseniális edzővel is csak majdnem sikerült, akkor nem igazán várható, hogy rosszabb környezetben majd bármikor összejön.
Purdy igazi csapda irányító. Túl jó, hogy el lehessen engedni, de szerintem sosem lesz az, aki nyerni fog, sőt igazi elit sem lesz. Mert Rodgers, meg Brees és Stafford például hiába csak egyszer nyertek, zseniálisak voltak, és a jelenleg 0-val álló Burrow, Josh Allen, és Lamar is egészen más kategória. Nyilván egy győzelem esetleg összejöhetne neki, ha olyan keretet kapna, mint Hurts tavaly, de erre nincs, – még egyszer -, sok esély. Úgyhogy lassan belecsúsznak majd az erős középcsapat kategóriába, jobb években PO részvételekkel, gyengébbekben éppen lemaradva róla.
Ugyanis Purdy esetében nem látom a fejlődést, és az eddigiek alapján nem is várható már, hogy lesz Ez a Cousins, Prescott, Goff, Mayfield szint lesz, bár őszintén szólva Mayfieldet jobbnak tartom.
Purdy erős középszint szerintem (nálam Geno pl. előtte van) máshol nem tett volna le olyan teljesítményt, hogy 50m körüli összegről kellene gondolkodnia bárkinek is.
Persze fiatal, de magas plafont nem látok nála, nem franchise matéria. Félek ha megkapja a nagy lóvét, és nem lesz csapatbatát a szerződés, jön a feketeleves és a szenvedés két szezon múlva.
Szó se róla, szuper a története, meg ha ő nem, akkor ki? Kicsit 22-s csapdájabaz egész.