Connect with us

Hír

Támadót akar draftolni a Jaguars?

Gyakorlatilag az egész draft folyamat alatt úgy tűnt, hogy a Jaguars a defensive tackle Mason Grahamet fogja választani az 1/5-ös cetlivel. Bőven volt/van benne logika, hiszen a kiöregedőben lévő Arik Armstead, a tavalyi második körös projekt Maason Smith, illetve Da’Von Hamilton alkották a DT sort a csapatnál, ami talán a leggyengébb egysége a csapatnak, mégsem erősítettek ide a piacon. Ráadásul az új general manager James Gladstone a Ramstől érkezett, ahol tavaly választották a második körben Braden Fiske-et, aki viszonylag hasonló profillal rendelkezik, mint Graham.

Azonban a legújabb pletykák szerint mégsem ő fog érkezni, hanem egy támadójátékos. Nagyon sok helyről lehet ezt hallani, bár azt tegyük hozzá, hogy így a draft hetében nagyon nehéz megállapítani, hogy mi valódi információ és mi smokescreen, azaz olyan infó, amit a csapatok direkt szellőztetnek meg a többiek félrevezetése érdekében.

Na de ki lehet ez a támadó? Egyesek szerint a futó Ashton Jeanty, mások szerint az elkapó Tet McMillan, megint mások szerint pedig a támadófalember Kelvin Banks (esetleg a tight end Tyler Warren). Mindegyikben lehet logika. És mindegyiknek lehet az a célja, hogy rávegyenek valakit, hogy felcseréljen a Jaguars helyére egyikükért.

Már csak másfél nap, és kiderül.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x