Trevor Lawrence decemberben vállműtéten esett át, de jól halad a felépüléssel és már limitáltan dobálni is tudja a labdát. A főedző Liam Coen nagyon optimistán nyilatkozott a QB-val kapcsolatban, illetve maga Lawrence is azt mondta az újságíróknak, hogy a szezon elejére 100 százalékos állapotban lesz.
A még mindig csak 25 éves irányító 2021-ben 1/1-es volt, egy évvel később pedig már top 10-es játékot nyújtott. Az elmúlt két idénye viszont nem sikerült jól, a megítélése is alaposan megkopott, ráadásul tavaly csak 10 meccsen tudott pályára lépni. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem tudja maradéktalanul beváltani a hozzá fűzött reményeket, de Coen személyében most egy igazán jó támadófelfogású edzővel dolgozhat együtt, ami sokat lendíthet a teljesítményén.

Legfrissebb cikkeink
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
- A draft második napjának nyertesei és vesztesei
- A legjobb elérhető játékosok a 3. napra
Legutóbbi hozzászólások
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Zotya on Breece Hallt nem cseréli el a Jets
22-ben olyan sok irányító volt sérült?
Ez a kép! Mint amikor a Jumanjiban Dwayne “néz”.