Tyron Smith befejezi a pályafutását. A korszakos left tack egynapos szerződést köt a Dallas Cowboysszal, hogy a csapat tagjaként vonulhasson vissza, jelentette Ian Rapoport.
Smith a 2011-es NFL-draft kilencedik választottjaként érkezett Dallasba, ahol 13 évet töltött el bal oldali tackle-ként. A 2024-es szezonra a New York Jetshez igazolt, ahol 10 mérkőzésen kezdőként lépett pályára, de egyértelmű volt, hogy túl van már a zenitjén. Ráadásul nemcsak tavaly, de karrierje egésze során rengetegszer volt sérült, így érhető, hogy 34 évesen már nem akarta tovább terhelni a testét.
A potenciális Hall of Famer LT pályafutása során 171 alapszakasz-mérkőzésen játszott, mindannyiszor kezdőként. Teljesítményét nyolc Pro Bowl-tagsággal ismerték el, emellett kétszer volt első csapatos- és háromszor második csapatos All-Pro.

Legfrissebb cikkeink
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Cseh Tibor on Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Kopi3.14 on Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Jani_Kovacs on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Tucatjatekos on Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class