Connect with us

Draft

Felejtsük el, ami az első nap után történt – Colts draftértékelő

A Colts egy meglepően agresszív (saját mércével) piacon van túl, Chris Ballard annyi külsős igazolást még talán soha nem bonyolított le regnálása során, mint most. Ugyanakkor volt még mit tenni, de a draft már nem sikerült ennyire jól.

A piac után sok hiányposztja nem maradt a csapatnak. A secondaryt sikerült pár nagy nevű játékossal megerősíteni, így leginkább csak egy második napos corner kellett volna ahhoz, hogy papíron jól nézzen ki az egység. A védőfal eleve elég jól nézett ki, így leginkább a linebacker szoba turbózása lehetett prioritás a védelemben, míg a túloldalon a legnagyobb, már-már ordító needet a tight end jelentette.

Nyilván nem lehetett elvárás, hogy minden posztra érkezzen kezdő szintű játékos, de végül háromszor választott a top 80-ban a csapat, ami kis szerencsével elég lehetett volna egy top tight endre, egy jó belső támadófalemberre és egy cornerre. De persze más koncepció is megállta volna a helyét, ugyanakkor Chris Ballard egy nagyon sajátos big board és need lista alapján dolgozott.

Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó – Colts FA-értékelő

1/14 Tyler Warren, TE, Penn State

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x