Connect with us

Draft

Nem rossz, de nem elég – Dolphins draftértékelő

Nem voltam túl bizakodó a Miamival kapcsolatban a Free Agency után, és szerintem erre minden okom megvolt. A needek leginkább csak sebtapaszokat kaptak, pár szimpatikusabb húzás mellett főleg mélységbe érkeztek játékosok, mindez egy olyan kerettel, ami folyamatosan a rájátszás határán mozog, és nagyjából a laikusok számára is egyértelmű, mik azok a fő aspektusok, amik visszatartják a csapatot a komolyabb eredményektől. A drafton volt lehetőség ezen javítani, és nem is végeztek rossz munkát, de nem vagyok benne biztos, hogy ez elég lesz bármire is.

Korrekt cetli mennyiség állt a Dolphins rendelkezésére a draft előtt, megvolt az első négy saját választásuk, és még egy extra negyedik körrel is rendelkeztek; ez 5 választás a top 135-ben (meg még egyéb aprók hátul), ami elég jó alapot adott a csapat megerősítésére. Amire nagy szükség is volt, a skill playereken kívül tulajdonképpen mindenhol égett a ház: a támadófal évek óta lyukas, a védőfal közepe szintén egy darab emberből állt, de még mindig jobb helyzetben volt mind a kettő, mint a secondary, ahol egy Jalen Ramseyn kívül főleg Madden generált játékosokat lehetett találni.

1/13 Kenneth Grant, DT, Michigan

Nem alakult a legjobban az első 12 választás a Miami számára a drafton; három támadófalember is kiment, mint ahogy Mason Graham se csúszott az ötödik picknél tovább, és a cornerek vagy a safetyk sem voltak még értéken. Szóval jöhetett volna egy hátra csere, vagy valami nehezen megvédhető választás, de szerintem végül egy remek döntést hozott a csapat, és a saját helyükön kiválasztották a Michigan nose tackle-jét.

Grant a boardok nagy részén a 20. hely környékén szerepelt, szóval egy fix első körös tehetségről van szó, de a legtöbben inkább az első nap második felébe várták. Ez alapján egy kisebb reachről beszélhetünk, de még ha reach is, engem nem nagyon érdekel, mert nagyon szerettem ezt a picket. Sieleren kívül teljesen üres volt a védőfal közepe, és ezzel az egy választással rögtön egy hatalmas needet tudott le a csapat.

Ugyanis Grant nem csak egy nagy darab futás ellen jó nose tackle, hanem egy atletikus szörny is, aki nagyon eredményesen ért oda a backfieldre, legyen szó negatív yardos futás megállításról vagy az irányító siettetéséről. Kiváló méretekkel rendelkezik, fiatal, erős, talán csak a pass rush technikájába lehet belekötni, de egy NT-től nem is feltétlen ezt várod első sorban, ha ilyet is tud, az csak ráadás. Balázs írt róla a védőfal összefoglaló cikkében, így sokkal többet most nem éri meg jellemezni, a lényeg, hogy a Miami egy kiváló döntést hozott, egy nagyon fontos pillért szerzett a védelembe, még akkor is, ha nem az ő kiválasztása hozza a legtöbb szurkolót lázba, illetve talán egy kicsi reach is volt: engem nagyon meggyőztek, nagyon tetszett ez a megközelítés.

A 2025-ös defensive tackle class – Tele van mint a déli busz

2/37 Jonah Savaiinaea, OL, Arizona

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

3 Comments
5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
zunya
zunya
2025-05-05 20:10

Bár nem feltétlen a cikkhez tartozik, de azt lehet tudni, hogy mennyi játékos jelentkezett a draftra? Illetve, ha több csapat is akarja UDFA-ként a játékosokat, akkor a játékos dönt, hogy végül hova megy?

Leonidasz007
Reply to  zunya
2025-05-05 22:08

Több mint 10.000 játekosbol választhatnak papiron a csapatok. Tavaly vmi 10-11 kozt volt a szám talán. Persze ebből joval kevesebb a valós prospect.

UDFA szerzodessel pedig barmelyik csapat megkereshet egy jatekost (már akar draft kozben is). És ajanlhatnak signing bonuszt h oket válassza az adott csapat. Ez nem kotelezo de kis osztonzo a jatekosnak

zunya
zunya
Reply to  Leonidasz007
2025-05-06 23:31

Aztaaafene…:) köszi a részletes és érdekes választ mindkét kérdésre!
Ez a több mint 10k nagyon meglepett, kb. a felét tippeltem volna nagyon max. 😃

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x